Volt egyszer egy beatkorszak


„Háromszáz bulit simán lenyomtunk egy év alatt” – interjú Schuster Lóránttal

2021. május 20. - beatkorSzaki

Az ötvenéves jubileumát 2019-ben turnéval ünneplő P. Mobil vezére, Schuster Lóránt a hazai rockzene egyik legnagyobb történetmesélője. A pályája zenekari háttéremberként indult, aztán rövid időn belül megszerezte a színpadi fellépéshez szükséges igazolást is. Megannyi más feladata mellett…

Tovább

„Ordít, bömböl, visít” – A Lőrinci Ifjúsági Park

Mészáros Zoltán, aki a hetvenes években Lőrinc és Pestimre MHSZ-titkáraként tevékenykedett, az itt működő Fonó és Szövőgyár miatt „női kerületnek” nevezte a tizennyolcadikat. Persze éltek és dolgoztak itt azért férfiak is, hiszen a Téglagyárnak, a Budapesti Kőolajipari Gépgyárnak és a Kistextnek,…

Tovább

Örökmozgó lettem

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

1976 tavaszán egy remek híren akadt meg a szemem a Pesti Műsorban: májustól keddi napokon újra játszik a Mini és a P. Mobil a Budai Ifjúsági Parkban. „Remek hír” alatt a Mini fellépését értettem, hiszen már jól ismertem a bandát, lejártam a Bem rakpartra és imádtam őket, örültem, hogy most először…

Tovább

Szerelem az Ifipark záróbuliján

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Nem voltam rendszeres látogatója a Parknak, de rendkívül emlékezetes az életemben a híres szórakozóhely bezárásának napja. Történt ugyanis, hogy egy barátommal elmentünk a záró rendezvényre, de első körben nem jutottunk be a P. Mobil koncertjére. Mi kitűnően hallottuk kívülről is a zenét, ezt…

Tovább

„A Hajsza, a Gálya, a Főnix éjszakája…”, avagy a sötétben suttogni Schuster Lórival

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

A hetvenes években a Lőrinci Ifjúsági Park tőszomszédságában laktunk. Nyári szombat éjszakákon a családunk üres tekintettel nézett a semmibe, míg a parkszínpad felől egész éjjel dübörgött a rockzene. A koncertek elementáris ereje minden hangot elnyomott, a TV-t és anyám állandó veszekedését is. Így…

Tovább

„Kellett, hogy valami jöjjön, történjen velem…” - emlékeim a Fekete Bárányok-koncertről

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Egy átlagosnak ígérkező szombat reggelre ébredtem 1980. augusztus 23-án. Néhány dologban ugyan eltért egy alig tizenkét éves lány mindennapjaitól, de nem nevezhető rendkívülinek. Azon a hétvégén, egyéb okok miatt, csak ketten birtokoltuk a házunkat a bátyámmal. Ezt kihasználva, reggelizés közben…

Tovább

Nevetnék mindenen

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Tapsolj te is, ordította a fülembe a nagy N., és közben ő maga lelkesen tapsolt és énekelt, majdhogynem extázisban, én meg csak kornyadoztam ott. Egymás mellett ültünk a Dinamit-koncerten a técsői kultúrházban, fent az erkélyen, az első sorban, és nekem nem volt kedvem tapsolni. Majd ha megmozgatnak…

Tovább

Hogy jelenhetett meg egy P. Mobil-szerzemény nyugaton 1979-ben?

Ferrum: Shoot Me – Night Of The Whores (1979)

Amikor az ember már azt gondolná, hivatalosan megjelent hanghordozó rocktörténetileg már nem fog meglepetést okozni neki az életben, akkor mindig történik valami, ami után ezt a rezignált hozzáállását újra sutba dobja.Tudtátok, hogy egy P. Mobil-szerzemény már 1979-ben megjelent nyugaton? Akkor,…

Tovább

„Dalban mondom el” – avagy „Üzenetek”

2. rész

A Fekete Bárányok A „Dalban mondom” – avagy „Üzenetek”-sorozat folytatásában arra keresünk néhány példát, hogyan üzentek egymásnak dalban neves zenekaraink. A hatvanas-hetvenes években, egészen a nyolcvanas évek közepéig a rockegyütteseink – a közösség tekintetében – hazánkban is hasonlóan…

Tovább

Ahol megszületett a P. Mobil „majdnem” első lemeze – Láng Művelődési Központ

Rozsnyay utca–Lomb utca sarok, Láng Művelődési Központ (1978) A ma főleg irodaházaknak otthont adó XIII. kerület a 19. század második felétől fontos ipari központnak számított. Itt alapított gépjavító műhelyt 1868-ban Láng László, az intézmény pedig a nagyipari fejlődés hullámában a századfordulóra…

Tovább
süti beállítások módosítása