Folkforgatag – interjú Lantos Ivánnal

(részlet)

2020. január 12. - beatkorSzaki

A Kolinda együttes. A háttérben, balról az első Lantos Iván Lantos Iván (1949) a hetvenes években az Orfeo, a Vízöntő, majd a Kolinda alapító tagja volt, emellett játszott a Sebő-együttesben is. 1980 és 2003 között Franciaországban élt, ahol szintén több formációt alapított (Transylvanian Káposzta,…

Tovább

Hangépítész és kertember – interjú Kiss Ferenccel

(részlet)

 A magát mostanában „hangépítésznek” és „kertembernek” nevező nép- és világzenész a táncházmozgalom hőskorában kezdte zenei pályáját az Orfeo együttesből átalakult Vízöntőben, illetve a Kolindában, hogy később, egy új, immáron klasszikussá váló felállással működő Vízöntővel majd másfél évtizedes,…

Tovább

Az első táncházas lemezek (Élő népzene-sorozat)

 Amilyen lemezínséges volt az első hat év, olyan albumbőséget hozott az 1978-as esztendő – néhány hónap leforgása alatt hat friss táncházas LP (ráadásul köztük egy dupla) került a hazai boltokba. A főként az óbudai „Selyemgombolyító” épületében készült felvételek a népi kultúrára fogékony…

Tovább

Folktemporain – a Vízöntő együttes

A hetvenes évek derekára megerősödött népzenei revival mozgalomban a népzenére rácsodálkozók között a korábban bemutatott Sebő, Muzsikás és Vujicsics együttes mellett már kezdetekkor akadtak olyanok, akik nem annyira az ősi dallamok autentikus előadására helyezték a hangsúlyt, hanem azokat a kor…

Tovább