Ezerkilencszázhetvennyolc. Tizenöt éves voltam és már masszív Skorpió-rajongó. Emiatt a gimiben minden szünetben hatalmas szópárbajokat vívtam az osztálytársaimmal, akik nagyrészt Piramis-lázban égtek, de akadt köztük P. Mobil, Omega és Locomotiv GT-fanatikus is. Ki a jobb srác: Frenreisz Karesz, Som Lajos vagy Benkő Laci? Németh Gabi jobban dobol-e, mint Solti Jánoska? Presser Gábor miért állította sarokba a Hammondot, lám, Papp Gyula varázsol rajta? Révész vagy Vikidál? És így tovább. Persze, azt hitték, jöhetnek végső érvként az adu ásszal, a szövegekkel, de ez engem cseppet sem érdekelt. A hangszeres tudás oldaláról lökött hanyatt a rockzene és nem volt olyan zenekar akkoriban a magyar palettán, ahol minden egyes tag a hangszere virtuózának számított. Kivéve a Skorpiót.
Édesanyám „rontott el”, nagyon szerette a Metro együttest és otthon gyakran hallgatta a lemezeiket, én meg olvasgattam a borítón a neveket, így jutottam el a Skorpióig. 1977 tavaszán kikönyörögtem az akkor megjelent Kelj fel! című lemezüket és szabályosan rojtosra hallgattam. Azon a nyáron a Metronóm’77 fesztiválon a Skorpió is gálakoncertet adott, amit a televízió élőben közvetített (érdekességként fedeztem fel, hogy a dobokat és a billentyűs hangszereket azon a mini-koncerten a Piramistól kölcsönözték) engem pedig egyre jobban feszített a vágy, hogy végre élőben is megcsodálhassam a kedvenceimet. Addigra már eljutottam a Hungaria, a V’Moto-Rock, a Mini és a Piramis koncertjeire, de a Skorpió csak nem került elérhető közelségbe!
A gimi első éve alatt az osztályunk megnyert egy versenyt, a jutalom egy hét táborozás a Velencei-tó partján. Nagy örömmel készülődtem, mikor szabályosan sokkolt a hír: 1978. június 23-án, egy pénteki nap Győrben, a Rába Városi Művelődési Központban (ahogy a győriek ismerik: a Lloyd-palotában) egymás után két előadást tart a Skorpió! (ORI-turnén voltak.)
Most mi legyen? Én pont Velencén, másnap indulnánk haza, ezt nem élem túl! A tudtomon kívül a szüleim megszervezték, hogy a Győrben élő keresztanyám vásárolt jegyeket, az osztályfőnököm elengedett egy nappal hamarabb, apám és anyám pedig eljöttek értem, és hazavittek az akkori sárga Wartburgunkkal (ZP 64-34). Tomboltam örömömben, micsoda meglepetés! (Mindenkinek olyan gyermekkort kívánok, amilyen nekem jutott!) Így a barátaimmal (egyben első zenekarom tagjaival) remegő lábbal léptem a Lloyd nézőterére.
"Szelvény nélkül érvénytelen" - a szóban forgó koncertre szóló belépőjegy. Forrás: Rozsonits Tamás gyűjteménye
Zsufi teltház, pedig ez aznap már a második előadás. A Skorpió színpadképe lenyűgözően imponáló volt: hangszereiket a világ bármelyik rockzenekara megirigyelhette volna. Középen, a dobogón Németh Gabi két lábdobos, hatalmas Ludwig dobfelszerelése trónolt. A „blue vistalite” átlátszó, világoskék akril dobot (tévesen hazánkban az üvegdob kifejezés terjedt el) gyönyörűen lehet világítani és a cintányér-erdőn (Paiste) is szépen csillogtak a reflektorok. Bal oldalon Papp Gyula fehérre festett Hammond A-100 orgonája állt hátast, 45 fokban, ahogy a gazdája szerette, rajta a Hohner D 6 clavinet és a Roland strings. A dobogó mellett az alapok: Leslie, Marshall erősítő és hangfal az orgonának, Szűcs Totya Fender combója, a másik oldalon Frenreisz Karesz Acoustic erősítője és hangfala. Állványon Totya bordó Gibson SG gitárja és Karesz legendás Fender Precision Bass basszusgitárja és néhány szaxofon. Amikor a rendezők lekapcsolták a teremfényeket és csak az erősítők pici, piros kontrollfényei világítottak, már eksztatikus állapotban vártam az első hangokat.
És bejött az a négy ember, akik számomra magát a rockzenét jelentették!
Felrobbantak a színpadi fények és elementáris erővel, kristálytisztán és vérprofin ömlöttek rám az imádott dalaim! Kellett pár szám, hogy annyira magamhoz térjek az első sokktól, hogy lássam is, mi történik a színpadon. Az öltözködésre szintén gondot fordító Skorpió tagjai a Kelj fel!-lemez borítójáról ismert színes tükörbársony fellépő ruhákban muzsikáltak, lemezszínvonalon! Karesz végig vezényelte az előadást, karizmatikus, szuggesztív egyéniség. Szűcs Antal Gábor a sok éves profi szertorna miatt kidolgozott, izmos alakja, mint egy szobor vonzotta a szemeket, miközben elképesztően gitározott. Németh Gábor energikus, dinamikus, mégis páratlanul elegáns dobolási stílusa lenyűgöző. Papp Gyula izgatott, vibráló, máskor mókás mozgása közben úgy kezeli a billentyűs hangszereit, hogy maga Bartók Béla is elégedetten csettinthet a játékát hallva egy felhő széléről.
Feltűnt, hogy gyorsabban játsszák a dalokat, mint a lemezen, de ez a színpadi stenk. A hangszeres szólóknak több kört hagytak néhány számban és az Ünnepnap című dalban elkezdődött a zenekari „Ki mit tud?”. Mind a négyen megmutatták egyéni szólóik keretében, hogy hangszereik nagymesterei. A program az előző évi Kelj fel!-albumra épült, de a klasszikus darabok és a már felvett, de még meg nem jelent Gyere velem! című lemezük néhány dala is beépült a koncertbe. A számok között Karesz folyamatosan és nagyon szellemesen kommunikált velünk, a közönséggel és úgy repült el az egy-másfél óra, mintha megáll volna az idő. Mire felocsúdtam, már a ráadás-dal szólt és elérkezett a búcsú.
Koncert után az előcsarnokban vásároltam a technikusoktól 20 Ft-ért posztert, aztán a segítőkész rendezők az öltözők folyosója felé irányítottak. Elsőként Papp Gyula jött ki közénk és nagyon kedvesen írta alá a posztereket és lemezborítókat, majd sorban a többiek. Mindannyian készségesek és barátságosak voltak, túl két, egyenként másfél órás koncerten. Mi sem éltünk vissza a türelmükkel. Kifele menet irigykedve néztem két srácot, akik (saját készítésű) Skorpió pólót viseltek. Hazafelé a vonaton többször újraéltem magamban minden pillanatot és örökre belém vésődött az élmény. Most is meghatározó, kellemes emlék, jól esik felidézni! Aki valaha látta és hallotta a Skorpiót koncerten, annak, azt hiszem, örök élmény marad.
Szerző: Rozsonits Tamás
Nyitókép: Boronkay Gusztáv
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
