Zalatnay Sarolta negyedik, Hadd mondjam el című stúdiólemezét 1973 tavaszán, az épp alakulóban lévő Skorpio együttes kíséretében énekelte szalagra. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az e tény mögött meghúzódó érzelmi (szerelmi) szálat, ami Zalatnayt és Frenreisz Károlyt ezekben az években összekötötte. Az énekesnő lemezeit mindig azok a bandák készítették, amelyekben Frenreisz játszott, és természetesen a fő zeneszerző (és sokszor szövegíró) is Frenreisz Károly volt. A Ha én fiú lehetnék a Metro, második, Zalatnay című albumát alapvetően a Metro (egyébként egy „szuper zenei társulás”), harmadik, Álmodj velem című nagylemezét pedig a Locomotiv GT segítségével hozták tető alá.

Frenreisz Károly 1973 elején távozott a Locomotiv GT-ből és nem is tétlenkedett sokat. Elcsábította Papp Gyulát, a Mini együttes billentyűsét, valamint Fekete Gábor dobost, aki ekkoriban épp a Theatrum tagságát erősítette, hogy új zenekart alapítson. Úgy tervezték, gitáros nélkül, az Emerson Lake and Palmer stílusában fognak muzsikálni, ám Papp Gyula és Fekete Gábor is Frenreisz figyelmébe ajánlotta Szűcs Antal Gábor gitárost, aki ekkoriban a Hungaria tagja volt. A gitáros minden tekintetben elnyerte Frenreisz Károly tetszését, aki természetesen meg is környékezte Szűcsöt, ő pedig elméletben igent is mondott Frenreisz felkérésére, de mielőtt csatlakozott volna a Skorpióhoz, elment a Hungariával egy hosszú szovjet turnéra. (A legendárium szerint Frenreisz Károly Moszkvában is felhívta őt néhányszor.)

Frenreisz Károly és Zalatnay Sarolta 1970-ben. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Ám, még mielőtt a Skorpio végleges felállása kialakult volna, esedékessé vált Zalatnay Sarolta negyedik albumának rögzítése a Rottenbiller utcában. Szűcs Antal Gábor épp Moszkvában tartózkodott, így Frenreisz megkérte Móricz Mihályt, a Tolcsvayék és a Trió gitárosát, hogy játsszon a felvételeken. Móricz már az énekesnő második nagylemezének szupercsapatában is közreműködött, Frenreisz választása nem volt tehát véletlen. A második lemezt alkotó szupercsapatból Fender zongorán és akusztikus gitáron Tolcsvay László is szerepelt, valamint hallható a Mikrolied vokál jellegzetes megszólalása is.

A címadó dal, a Hadd mondjam el Fekete Gábor félelmetes funk-groove-jával indul, amelyhez Móricz Mihály wah-pedálos „sikálása” csatlakozik, a funk-ritmikát Dely István kongái egészítik ki.  A dal alapja egy Fender zongora-basszusgitár unisono, amire a verzerefrének épülnek. A bridge-ben előtérbe kerül Papp Gyula Hammondja, valamint a Mikrolied vokál jellegzetes tónusait is hallhatjuk. Móricz szinte végig szólózik, élvezetes hallgatni, mennyire elemében van. Az utolsó verzerefrénben Zalatnay hangja lenyűgöző, ám ezen felül Tolcsvay László is elengedi magát: először tercben játsza Frenreisz mellett az vezér-unisono témáját, valamint a dal lezárásában egy kicsit (direkt) hézagos, kiváló improvizációt is hallunk tőle.

A Kell egy hű barát egy lassú blues a Miért mentél el? modorában, ám Zalatnay – aki persze csodálatosan énekel – nem tudja túlszárnyalni az LGT által kísért dalban nyújtott teljesítményét. Igaz ugyan, hogy a Kell egy hű barát kevésbé karcos, mint a Miért menntél el? és az előadás is simább kicsit. A domináns hangszer ezúttal a Hammond orgona, Papp Gyula briliáns futamokat szór el, ezt tetézve finoman kísér is. Elhangzik egy rövid szaxofonszóló és figyelemre érdemes Fekete Gábor swinges kísérete és sűrű, ötletdús filljei is. A hangzást a Mikrolied szereplése emeli meg egy kicsit, Zalatnay pedig a lezárásban mutatja meg hangjának legrockosabb oldalát.

A Srácok, óh srácok Fekete Gábor lábcinmunkájával kezdődik, amelyhez Móricz Mihály nyers riffje csatlakozik jobb oldalon. A dal mosdatlan hangvételű, maga a téma és a megszólalás is tekinthető a későbbi Skorpio dal, a Jó lenne, ha szeretnél előképének.

A verzék szellősek, Frenreisz Károly a basszusgitáron – Mórichoz hasonlóan – kvintekkel kísér. A „refrének” Papp Gyula Hammondja által megemelkednek, fűszerezésként hallhatunk egy Hammond-gitár-basszusgitár unisonot is. Zalatnay hangja kirobbanó, mint ahogy az egész dal is erőtől duzzad. Tolcsvay László ízes Fender zongora szólama baloldalról már csak ráadás, mint ahogyan azok Papp Gyula dal végi improvizációi is a Hammondon. Frenreisz basszusgitárja kicsit a hangkép előteréből hallható, amitől a keverés arányai némileg megborulnak. Ez enyhe „garázs-megszólalást” kölcsönöz a dalnak, a szám tetőtől-talpig „koszos”, egyszerűen ellenállhatatlan „poprock”. (Azokból az időkből, amikor ez a szóösszetétel még valami JÓT jelentett…)

„Srácok, óh srácok, nem tudom, hogy merre jártok,
Srácok, óh srácok, furcsa, hogy mindig csak álltok,
Srácok, óh srácok, ha sejteném, hogy mit csináltok,
Srácok, óh srácok, a lányok úgy várnak rátok.

Csókolni kéne, reggel és este, mindent feledve szívünkben,
Érezni kéne, a jót, a szépet, mindent feledve szívünkben…”

A Ne hidd el ismét funkos dobfelvezetéssel indul, melyhez társul Tolcsvay László Fender zongorája és Móricz Mihály gitárja. Jobbról hallhatjuk Papp Gyula Hammond-„bekapásait” és kíséretét, csakúgy, mint Móricz Mihály hézagos gitározását. A szóló Papp Gyuláé, akitől Tolcsvay Fender zongorája veszi át a stafétát. A zenélés mesteri, a megszólalás a funk mellett némileg a Free-szellősségét is alapul veszi. A vokálban nagy valószínűséggel Frenreisz mellett Móricz Mihály is részt vesz, Zalatnay ismét frenetikus, lazán, ereje teljében énekel.

A dal vége egészen elképesztő, a muzsika rendkívül izgalmas. Tolcsvay, Papp Gyula és Móricz is csak néhány hangot ejt el, de azok a hangok… Nem kifejezés, hogy mennyire a helyükön vannak.

„Ne hidd el, ha érzed, hogy hamisan beszélnek hozzád,
Ne hidd el, ha mondják, hogy a kedvesed ma mással látták
Jobb, ha meggondolod, hogy kinek hiszel,
Összevissza beszél rengeteg ember.”

A Tanár úr kérem című dal meglehetősen zavarba ejtő: szövege arról szól, hogy egy tini lány (a tanítvány) beleszeret a tanár úrba, ám az érthető módon nem viszonozza a lány közeledését, hiába kérleli, hogy mutassa meg neki, „mi a szerelem”. Aztán pár év múlva a lány és a tanár újra találkoznak, de addigra már a lányt megtanította a szerelem mesterségére valaki más. (Ennek ellenére a cím ötlete lehet afféle tisztelgés Karinthy Frigyes karcolatgyűjteménye előtt is.)

A dal hangzása tisztán akusztikus, a Hammond orgona csak a refrénekben lebeg kicsit. Az akusztikus gitárok szőttesét csupán Dely István kongái egészítik ki és némi tíkfa, amely bossa-novás ritmikát kölcsönöz a számnak. A dalszöveg meglehetősen kidolgozatlan, de ez valamiért nagyon passzol ehhez a dalhoz. Zalatnay előadása kicsit „együgyű” és butácska, amit jól ellensúlyoz (vagy megtámogat?) a jobb csatornából hallható akusztikus-szólógitár, amin minden bizonnyal Móricz Mihály játszik.

A lemez A-oldalát talán az album legnagyobb funk-rockja, az Egyszer zárja. Ismét Fekete Gábor és Móricz Mihály indítják a számot, Móricz játéka ezúttal Jimi Hendrixet visszhangozza (Voodoo Child – Slight Return). A verzék nagy lendülettel szólalnak meg, a sorok között játékos unisonokat hallunk. Fekete Gábor kolompot is használ, valamint lábcinmunkája is a legfényesebb Skorpio-napokat előlegezi meg. Az emelkedett refrének között káprázatosak a hangszeres átvezetések. Fenségesek azok az ízek, amikkel ezek a rendkívüli muzsikusok játszanak: Papp Gyula Hammondja szinte észrevétlenül dúsítja a textúrát, inkább Tolcsvay László vív ki magának több figyelmet a Fender zongorán. Nyakig a zenében van, csakúgy, mint Móricz Mihály, akinek „hendrixi” játéka fenomenális. Zalatnay Sarolta természetesen ismét a csúcson, ám mindezt Frenreisz Károly fogja össze szellős, ám mindig jókor érkező, a megfelelő időben lendületbe jövő basszus szólamával.

„Egyszer, ha hallanád, amit mondok,
Egyszer, ha olvasnád, amit írok,
Egyszer, ha éreznéd, amit érzek,
Egyszer lehetnék büszkeséged.

Látom, máshol jár az eszed,
Csak tudnám, mi érdekel,
Gondold meg, mert elmegyek,
És majd őrizheted az emlékemet.”

A Nem kell végre otthon ülni egyszerű boogie. Kicsit emlékeztet az elveszett LGT dalra, a Csak akkor jó-ra, ám előadása inkább már a jövőbeni Fonográf megszólalását vetíti előre. Tolcsvay László Fender zongoráját balról halljuk, és nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire remekül játszik ezen a hangszeren. Meglehet, az is hozzájárulhatott ehhez, hogy a zongora vadonatúj szerzemény (és eszelős összegű anyagi beruházás!) volt, de inkább vall ez eredendő zenei tehetségére, amit csak fényesít autodidakta zenész-mivolta (ami ennek a műfajnak – nagy valószínűséggel – a lényege!).

Móricz Mihály gitárja jobbról szól, stílusa már hasonló ahhoz, amit majd például a Szegény kisfiú panaszaiban hallhatunk tőle, és hasonló a gitárhangszín is, ami azt jelzi, hogy már minden bizonnyal a birtokában volt Fender Stratocastere.

A szám tempója is megkapó: Fekete és Frenreisz teljes egyetértésben játszanak, úgy, ahogyan azt tanulni nem, csak érezni lehet! Papp Gyulára ezúttal kevesebb szerep hárul, valószínűleg a zongoraszólamot mutatja be ő.

A Miért kell elfelednem gyönyörűséges, nagyszerűen sikerült ballada és elkerülhetetlen, hogy hosszabb ideig elidőzzünk fölötte. A dal 1973 tavaszán vadonatúj volt, és igazán jól passzolt Zalatnay Saroltához, főleg úgy, hogy a nagylemezen hallható változatot még visszafogott nagyzenekari hangszerelés is beborítja. A jó ég tudja, talán így próbálták belesimítani a felvételt Zalatnay Sarolta „táncdalénekes” személyiségébe, ám szerencsére ez a kísérlet nem sikerült!

Az előadás megkérdőjelezhetetlenül rockos, leginkább az egy tömbből faragott ritmusszekciónak köszönhetően. Frenreisz Károly basszusgitárjának hangján hallani, hogy a felvételkor használt basszus-alap igen nagy hangerőn dolgozott, a tónus, ami Frenreisz Precisionjából kijön egyszerűen veszedelmes. Ehhez Fekete Gábor ötletes dobolása társul csodálatos pergőkezeléssel és bonyolult fillekkel. Papp Gyula Hammondját némileg eltakarja a nagyzenekar, de Móricz Mihály gitárjátéka teljes fényében ragyog. Ennél a pontnál kell felfednünk, hogy a dalt a Skorpio is rögzítette néhány hónappal később Rohanás című albumához már Szűcs Antal Gáborral, és Móricz gitárszólamát egy kicsit felpolírozva ugyan, de ő is megtartotta. Móricz Mihály a balladához illő, tiszta gitárhangszínt használt, míg Szűcs Antal Gábor hangszerének hangját átengedte egy Leslie-szekrényen és Móriczcal ellentétben a témát sokkal legátósabban játszotta, ezáltal a hangzás még inkább rockosabb, „Hendrixesebb” lett. Fontos kiemelni még azt is, hogy a Skorpio felvételén Fekete Gábor dobjai fényévekkel jobban szólnak (köszönhetően a „közelmikrofonozási” technika korai alkalmazásának), ami a dalt egy egészen más dimenzióba emeli.

A Miért kell elfelednem amellett, hogy teljességgel Zalatnay Saroltának való dal, valódi sarokpont tehát a magyar hangrögzítés, illetve a Skorpio együttes fejlődéstörténetének kontextusában is.

A Csodabogár talán a lemez legjobb dala. Valódi, első kézből való hard rock, telis-tele zenei furfanggal és Zalatnay Sarolta káprázatos éneklésével. Egy egyszerű kis riffre épül A-ban, amit Fekete dobjaira a zenekar unisonóban játszik, illetve hangsúlyoz. Zalatnay énekdallama is ezt a témát követi, az együttes csak akkor engedi magát szabadjára, amikor G-ről indulva (útba ejtve egy B-t és egy C-t) eljutnak a felszabadító D-ig, ahol Móricz Mihály és Papp Gyula (Fender zongora) is bemutat néhány ékes futamot. A bridge felemelően ötletes: a szakasz egy tulajdonképpeni unisono Zalatnay és a zenekar részvételével, amit először G-ben, majd E-ben adnak elő, hogy aztán kényelmesen visszatérhessenek a vezértémára A-ban. A kellően elszállt szólórész Papp Gyuláé, keze alatt szinte „elélvez a Hammond”. (Hallhatjuk, hogy Papp Gyulából 1973-ban hogyan ömlött a zene, bár a Hammond-szólam valószínűleg utólag került a szalagra.)

A szóló után újra érkezik a bridge, majd az utolsó verze. Zalatnay hangszálai szinte szétrepednek, de ma már tudjuk, hogy játszi könnyedséggel énekelte el a hasonló „kihívásokkal” teli dalokat. Kár, hogy a szám elhalkul, mert a sorok végi D-n Papp Gyula zongorája és Móricz Mihály mellett a végén Frenreisz is elengedi magát a basszusgitáron és csak szól, szól a remekbe szabott zene…

„Van egy fiú, egy csodabogár.
Senki se tudja, hogy mit csinál.
Pénze, kocsija van és elegáns.
Este, ha mulat a csodabogár,
Mindent fizet, s várja sok lány,
És körülveszi a sok jó barát.
Jól megy neki, ez csöppet sem vitás,
De meddig tart ez még?
Vajon így lesz mindez holnap is,
Ha elfogy a pénz?
Nagyon vigyázz, te csodabogár!
A barát, a sok lány csak addig csodál,
Míg te fizeted az éjszakát.”

Az öreg vár című dal a Csodabogár után óhatatlanul tölteléknek hat, ám ennek ellenére aranyos popszám akusztikus gitárral (könnyen meglehet, hogy Frenreisz Károly játszik rajta), bongó dobokkal és a Frenreisz által megszólaltatott fuvolával. Laza, stúdióbeli zenélésnek tűnik, mintha két ülés között, véletlenül került volna szalagra. Kétségtelenül kellemes kis szerzemény, Zalatnay kristálytiszta hangja jól ellenpontozza a gitárjáték megkapó hanyagságát. A megszólalást a Mikrolied vokál dúsítja, valamint utólag némi nagyzenekari kíséret is a szalagra került.

Az Árva lett a mesevilág rock and rollos dalocska, Frenreisz robosztus basszusgitárja által vezetve. Tolcsvay László zongorázása briliáns, kiemelendő még Móricz Mihály gitárszólója is, ami mondóka-egyszerűségű, ám így jól simul a dal együgyű összképébe. Zalatnay Sarolta hangjának legérzékibb oldalát csillantja meg, a szám a Csodabogár mellé állítva mindenképpen hasznos tanulmányozni való lehet fiatal énekesnők számára. Lenyűgöző, hogy Zalatnay hangi-eszköztára mennyire széles volt és fontos hozzá tenni ehhez, hogy – bár nyilván tudatosan is foglalkozott a hangképzéssel és énektanárhoz is jár(hatot)t – ez mind-mind adottság volt nála, minden az ösztönös tehetségéből és érzékenységéből fakadt. (Plusz – azóta már tudjuk – hogy hangjának rekedtesebb tónusához egy szerencsétlenül sikerült mandulaműtét is hozzájárult.)

Az Árva lett a mesevilág kétségtelenül a lemez „legkönnyedebb” darabja, jellemző, hogy a Magyar Rádió szerkesztői a lemez számai közül ezt válogatták be leggyakrabban zenei műsoraikba.

A Még mindig várlak című dal zárja a lemezt, amely egy tulajdonképpeni „lassú blues” nagy igénnyel megfogalmazott harmóniai struktúrával, emelkedett zenekari megszólalással. Érdekessége a dal elején és a refrének után – mintegy átvezetésként – felbukkanó csembaló hangja, ám a megszólalást Papp Gyula kiválóan rögzített Hammond orgonája uralja. Nem is hallunk mást a dalban, csak a Hammondot és a végtelenül precíz ritmusszekciót, ami felvillantja nekünk azt, hogy hogyan is hangzott volna a Skorpio, ha netán trió marad. Végül bebizonyosodik, hogy mindhárom muzsikus megbirkózott volna a feladattal, bár, hogy együttműködésük mennyire lett volna tartós, az persze örök titok marad. Zalatnay Sarolta előadása csodás, amellett, hogy a számot tökéletesen rá szabták, a dal jó levezetése ennek az igazán különleges és nagyigényű nagylemeznek.

Zalatnay Sarolta sorrendben negyedik albuma a maga idejében nem keltett akkora feltűnést, amekkorát megérdemelt volna. A Lemezgyár készített belőle egy megközelítőleg ötvenezres nagyságrendű szériát, ami természetesen el is fogyott a boltokból, és nem nyomták újra ezt a nagylemezt. Ma már tudjuk, hogy ez az album – csakúgy, mint az énekesnő második nagylemeze – a magyar rocktörténelem egyik fontos sarokköve. Hogy miért? Mert a Skorpio épp alakulóban, Szűcs Antal Gábor szerepe az együttesben 1973 tavaszán már biztosnak tűnik, de még tartanak a Hungariával közös kötelezettségei. Tolcsvay László és Móricz Mihály ekkoriban a KITT Egylet tagjai, amelyben már érezhetőek annak jelei, hogy nagy változások vannak készülődnek… Nemsokára ők is stúdióba vonulnak, hogy (Papp Gyulával egyetemben) hozzájáruljanak játékukkal Szörényi Levente első szólólemezének szépségeihez…

Frenreisz, ez a minden kétséget kizáróan zseniális muzsikus és termékeny szerző, aki talán épp csak sejti, hogy az ő irányítása alatt készült Hadd mondjam el című nagylemez micsoda megbecsülésnek örvend megjelenésének ötvenedik esztendeje után is.

A Hungaroton a CD-korszak virágzása alatt nem adta ki digitális formában az albumot. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a lemez eredeti LP kiadásai ma már a legritkább hazai hanglemezek között foglalnak helyet. A másik, kevésbé kézenfekvő magyarázat a nagylemez népszerűségére pedig az lehet, hogy a lemezrajongók (és -gyűjtők) és a DJ-k felfedezték maguknak az album kirobbanó funkjait, Fekete Gábor zseniális groove-jait, a dalok (a mai idők megszólalásával ellentétben) nagyon is emberi, laza és görcsmentes megszólalását, a tehetség megkérdőjelezhetetlen diadalát!

Ennek a nagyszerű, és sok tekintetben korát megelőző albumnak elsőként 2008-ban készült egy háromszáz példányos LP utánnyomása a turbo M kiadó jóvoltából, és ma már az eredeti kiadásokhoz hasonlóan ez a széria is csak ritkán bukkan elő a lemezpiacon.

A tavalyi évben viszont egy Mondo Svart nevezetű Finn cég kibocsátotta az album CD változatát, valamint megjelent a nagylemez fekete és – Huschit János nagyszerű borítófotójához igazítva – átlátszó, zöld színű vinyl lemezen is.

A Hadd mondjam el tehát – a zeneanyaghoz méltón – néhány évtizedig biztosan fennmarad még a magyar könnyűzene egyik csúcsalkotásaként, valamint minden rajta közreműködő muzsikus és természetesen – a kimagasló tehetségű – Zalatnay Sarolta (csak remélni merem, hogy a szívük mélyén féltve őrzött) büszkeségeként.

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Zalatnay Sarolta az 1971-es táncdalfesztivál döntőjében. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.