Volt egyszer egy beatkorszak

Egy nemzedék szószólója – Kovács Kati filmszerepei

2018. január 25. - beatkorSzaki

kk_eltavozott_nap.jpg

 A fotó az Eltávozott nap című filmből származik

Sok filmrendező számára fontosabb, hogy egy jellegzetes karakter szerepeljen a filmjében, mint az, hogy képzett és technikailag kifogástalan színészt alkalmazzon. Így gondolkodott például Federico Fellini is, aki Róma utcáit járta a különleges figurák felkutatásáért, és hatalmas fotógyűjteményt halmozott fel róluk – amikor pedig új filmet tervezett, ezt az „adatbázist” böngészte át. Ma már a filmipar – talán a kockázatkerülés miatt – kevésbé kísérletező ezen a téren, de a spontaneitást újrafelfedező hatvanas-hetvenes években rengeteg civil kapott azért filmszerepet, mert az alkotóknak pont az ő jelenlétére volt szüksége.

Így került a magyar film látóterébe Kovács Kati is. Miután 1965-ben megnyerte a Ki mit tud?-ot, egy évvel később pedig a Táncdalfesztivált, országos sztárrá vált az egyedülálló hangú énekesnő. Nem véletlen, hogy a vele egy időben induló pályatársai közül ő futotta be a legnagyobb filmes karriert: több énekesnő is kapott néhány filmszerepet (Zalatnay Sarolta: Fuss, hogy utolérjenek!, Koncz Zsuzsa: Ezek a fiatalok), ám pár kivételtől eltekintve csak zenés filmekben vagy kisebb szerepekben tűntek fel. Kovács Katiban viszont olyan karaktert láttak meg a rendezők, akit a legkülönbözőbb műfajokban érdemes kipróbálni – azaz őt nem csupán azért kérték fel filmszerepekre, hogy az énekesnői hírneve növelje a művek népszerűségét.

Filmjeiben Kovács Kati az öntörvényű, makacs, kemény modern lány, aki ugyan általában pozitív hős, mégis vannak sötétebb vonásai is. Naiva helyett igazi vezéregyéniség függetlenül attól, hogy népszerű szocialista krimiben, elvont parabolában vagy éppen nemzedéki közérzetfilmben szerepel. Ezt az imidzset nyilvánvalóan a dalai is formálták: a Táncdalfesztivált éppen a hasonlóan harcos hangvételű és öntudatos Nem leszek a játékszered című dallal nyerte meg. Kovács Katival berobbant az ifjúság a magyar tömegkultúrába, azaz érthető, hogy a filmesek is a 60-as évek fiatalságának szimbólumát, szószólóját látták benne – filmjeinek jelentős része kifejezetten az „ifjúsági problémáról” szól.

Az énekesnő sosem tanult színészetet, három év alatt, 1967 és 1969 között mégis hat játékfilmben szerepelt. Első kisebb szerepét Kardos Ferenc realista munkásdrámájában, az Ünnepnapokban játszotta. A film főhőse a becsületes, munkában megöregedett kohász (Görbe János), aki egyre kevésbé találja a helyét a jelenben, még imádott unokájában is csalódik – Kovács a lázadó unoka, Koncz Gábor szerelmét alakította. Ezután következett talán legismertebb főszerepe az Eltávozott napban: Mészáros Márta első filmjében egy árva lányt alakított, aki felkutatja édesanyját, ő viszont nem meri felvállalni a megnyerő és talpraesett, de sodródó lányt a nyilvánosság előtt.

Az Eltávozott nap egyszerre vezette be Mészáros állandó, önéletrajzi kötődésű filmtémáit (identitás, árvaság, kusza családi viszonyok), és volt fontos mérföldkő a magyar zenés film történetében: feltűnik benne az Illés együttes, akik a címet is szolgáltatták, a zeneszerző pedig Szörényi Levente volt. Mészáros Mártával még egyszer dolgozott együtt Kovács Kati: a Holdudvar című filmben a frissen megözvegyült Törőcsik Mari „börtönőrét”, leendő menyét játszotta egy balatoni nyaralóban, bikiniben. Mészáros itt is a modern, új szabályok szerint játszó lányt látta meg benne: a film végén ugyanis meglepő és első pillantásra érthetetlen döntést hoz a karaktere. Később válik világossá, hogy így kerülheti el az előző generáció hibáit: a Törőcsik játszotta édesanyával ellentétben ő elmenekül az ígéretes káderházasság elől a boldogsága érdekében.

Ugyanezt a lázadó alkatot fedezte fel Bacsó Péter is a Fejlövés című filmben, melyben – a szintén színészettel kacérkodó – Horváth Charlie partnereként sodródott bele egy tragédiába. A film három fiatal főszereplője elhatározza, hogy öngyilkos lesz, ám végül csak egyikük húzza meg a ravaszt. Az igaz történeten alapuló kemény, újhullámos road movie az egyik első magyar bűnfilm volt, amely a szocializmus árnyoldalairól, a perifériára szorult, céltalan fiatalok bűnössé válásáról tudósított. A hasonlóan sötét alaphelyzetet kedélyes krimivé oldó, ma is élvezetes és izgalmasnak ható A hamis Izabella ismét a független, de leleményes fiatal nőt (pontosabban: diáklányt) használta ki Kovács Katiban. A felsoroltak közül valószínűleg Bácskai Lauró István filmje máig a legnépszerűbb.

Végül a művésznő legnagyobb filmtörténeti jelentőségű, egyben utolsó fontosabb filmje Jancsó Miklós Fényes szelekje volt. Az ideológiákat ütköztető, parabolikus alkotás az első reakció volt a 68-as eseményekre, miközben a korszak botrányfilmjévé vált (a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége cinikus ábrázolása miatt). Kovács Katira itt a film dinamizmusa, forradalmi hevülete miatt volt szükség: a Jancsóhoz mérten folyamatosan átalakuló hatalmi rendszerek, nehezen elválasztható oldalak közepette biztos pontot jelentett Balázsovits Lajos és Drahota Andrea oldalán lánglelkű fiatalként.

Ezután Kovács Kati csak elvétve vállalt egy-egy kisebb énekes- vagy szinkronszerepet (utoljára a 2003-as Boldog születésnapot! című filmben), hiszen ezzel párhuzamosan kiépült az énekesnői karrierje is, ő pedig a zene mellett döntött. Pedig 1968-ban a Filmszemlén elnyerte a legjobb női alakítás díját, Mészáros Márta kifejezetten biztatta, hogy tanuljon színészetet, és maga Törőcsik Mari is dicsérő szavakkal emlékszik vissza rá a friss Aurora Borealis című beszélgetőkönyvben. Csak elképzelni lehet, hogyan alakult volna a magyar filmtörténet, ha Kovács Kati színészi pályán marad.

Fotó: Port.hu.

Szerző: Gyöngyösi Lilla

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3913601583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása