Volt egyszer egy beatkorszak

K. K. – avagy különleges kislemezek: Dupla kislemezzel debütált a Dinamit

2018. május 19. - beatkorSzaki

07-02-bela-dinamit-1979.jpg

1979. április 4-én feloszlott a Skorpió együttes: Frenreisz Károly megalapította az Új Skorpió triót, Németh Gábor dobos, Papp Gyula billentyűs és Szűcs Antal Gábor gitáros is szinte azonnal új csapatot hirdetett.

A basszusgitáros posztja nem volt kérdés: Németh Gábor öccse, Alajos (vagyis Lojzi, ahogy mindenki ismeri) a Miniből igazolt át nem csak a négyhúros posztjára, hiszen az új formáció egyik legfőbb zeneszerzője is ő lett. Énekesjelölt több is akadt: Révész Sándor (Piramis), Horváth Charlie (Generál), Vikidál Gyula (P. Mobil), sőt, Tunyogi Péter (Beton, Korona) is a tapasztalt, profi Skorpió-zenészek látókörében voltak. A döntő érvet Vikidál mellett a technikusok (roadok) szava jelentette, ugyanis ők látták/hallották az összes zenészt munka közben, nem kizárólag a szakmai oldalukról ismerték őket, hanem az emberi tulajdonságaik sem maradtak rejtve vesébe látó, kritikus szemeik előtt.

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat is jelezte, ha gyűlölt és üldözött „ellenségük”, a P. Mobil mikrofonja mögül kirobbantanák Vikidál Gyulát, annak örülnének. Innen gyökerezik az „államilag támogatott rockzenekar” titulus a Dinamit esetében, amit soha nem tudtak lemosni magukról. A friss együttes zenei elképzeléseihez is Vikidál Gyula hangja illett a legjobban, Pitkin akkor a világ bármelyik rockzenekarába befért volna. Ő is vágyott már a változásra, bizonyítja ezt az a tény is, hogy egy évvel korábban hónapokig próbált, demót rögzített és közös fotókat készített az (át)alakuló Korál együttessel, ám röviddel a bemutatkozó koncert előtt meggondolta magát és maradt anyazenekarában, a P. Mobilban. A Dinamitba úgy került, hogy új társai befektették egy elmegyógyintézetbe, ahol orvosi igazolást kapott idegkimerültségről, így kerülte ki korábbi bandájának szigorú szerződésében meghatározott szankcióit a kilépéssel kapcsolatban. A hűvösvölgyi klinikáról titokban járt ki a Dinamit bemutatkozó kislemezeinek felvételére. 1979 májusában a Hétfői Hírek számolt be a Dinamit megalakulásáról (működött ezen a néven már egy vidéki zenekar, de elrendezték a névvitát), júniusban pedig egyszerre két kislemezt jelentetett meg a MHV négy dallal, ami példátlan a hazai lemezkiadásban. A tasakkal nem sokat vacakoltak, mindkét korong ugyanabban a borítóban jelent meg.

dinamit_sp.jpg

Az első, SPS 70388 sorozatszámú lemez A oldalán a Tinédzser dal, a másikon a Neked adnám a világot című számok szerepelnek. Utóbbit Vikidál Gyula már a P. Mobilban megírta, és a Mobil rögzítette is egy 1977-es demo felvételen. Az SPS 70389 sorszámú kislemez A oldalán a Mi ez az érzés, a B-n az Igazság című dalok kaptak helyet. A Mi ez az érzés kísértetiesen emlékeztet a Foreigner Double Vision című szerzeményére, talán ezért nem került fel a későbbi első nagylemezre, a Neked adnám a világot pedig a Mobilos kötődés miatt maradhatott le. A kislemez négy dala úgy szól, mint az atombomba: Kovács György hangmérnök 1979-ben úgy szólaltatta meg lemezen a Dinamitot, hogy az ma is korszerűen hangzik. (Hasonlítsuk össze a Tinédzser dal és az Igazság nagylemezes verzióját a kislemezekkel, elképesztő a különbség.) Szerzőként a zenekar összes tagját feltüntették mind a négy dal esetében, így a jogdíjakból egyenlően részesültek. A Dinamit elsőre úgy szólt, mint egy évek óta működő, összeszokott banda (hármukra ez igaz is). A zene kristálytiszta hard rock, bravúros hangszerelésben, virtuóz Totya- és Gyuszkó-szólókkal, a Németh-testvérek dob-basszus alapja mára már tananyag, az ország akkori legjobb torkú rockénekese pedig a fronton állt helyt. Rövid idő alatt nagyon nagy népszerűséget szerzett magának a csapat, komoly rajongótáborral, elsősorban a kitűnő zene és koncertek sodró ereje, lendülete miatt.

dinamit_koncertjegy_1979_07_28_agard_jobb.jpg

Nem a szövegek jelentették a Dinamit erősségét, nem volt a csapatban egy igazán markáns ideológus, aki az akkori rockerek (csövesek) érzéseit és gondolatvilágát úgy eltalálta volna, mint néhány kortársuk más-más zenekarokban. Ettől függetlenül a július 28-i országos bemutatkozó koncerten, Agárdon a közönség már kívülről fújta a Tinédzser dal sorait, mert a koncertre korábban érkezők a strandon egész nap hallhatták a két kislemez anyagát a színpadra felhalmozott hatalmas cuccból. (Az előzenekarok a Kentaur – vagyis a KFT még ezen a néven – és a Karthago alapfelállása – Szigeti Ferenc, Gidófalvy Attila, Losó László és Fehér Lajos voltak). Ezen a koncerten a Dinamit csatát nyert: azonnal berobbantak a hazai rockmezőny élvonalába. Hogy miért nem tudtak ott tartósan megkapaszkodni, az már egy másik történet.

Fotók: Fortepan, Bela Svardmark és a szerző gyűjteményéből.

Szerző: Rozsonits Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7513978616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása