Volt egyszer egy beatkorszak

Bemutatkozó kislemezek – Új Skorpió: Új generáció – Előre nézz!

2018. július 15. - beatkorSzaki

regi-8.jpg

Frenreisz Károly, Tátrai Tibor, Papp Tamás

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

Az 1979-es év nagy magyar rockzenekari átalakulási hullámát a Skorpió indította el. Frenreisz Károly, a legtekintélyesebb, legtapasztaltabb és legtehetségesebb első generációs rockzenészeink oszlopa merészet húzott: régi vágyát teljesítve csatasorba állította hazánk egyik legtehetségesebb gitárvirtuózát, Tátrai Tibort, aki épp elhagyta a Generált. Dobosnak régi Metrós kollégáját, Brunner Győzőt szemelte ki, de Tátrai lebeszélte: „Az volt a véleményem, hogy öreg csibészeknek elegen vagyunk mi ketten, mondtam, hogy ide valami fiatal gyerek kell, aki csapdossa, üti-vágja, vigyorog és nem okoskodik. Karesz szólt, hogy van itt az Illés együttesben egy vidám fiatal, nézzük meg. Nagyon jól szögelt a Tyotyesz, dumáltunk vele és már jött is.” (forrás: a szerző interjúja Tátrai Tiborral) Valójában Papp Tamás nem közvetlenül az Új Illésből érkezett az Új Skorpióba, a kettő között rövid ideig a Korál dobosaként a nevéhez fűződik egy kislemez is, amelynek egyik dalában dobszóló (!) hallható (Ne állj meg soha).

uj_skorpio_sp_front.jpg

Hatalmas érdeklődés övezte a trió bemutatkozását, Frenreisz profi módon csöpögtette az információkat a készülődésről: „Kemény rockzenét játszunk, de mert ez a divatos mostanában, inkább azt mondanám, hogy valamiféle új-hullám zenét, mint a Dire Straits vagy a Van Halen együttes.” (forrás: Tardos Péter interjúja az Ifjúsági Magazinban.) A televízió Pulzus című műsorában az Előre nézz! című dalukkal mutatkoztak be, aztán új hangszereket is beszereztek New Yorkból: az Új Skorpió-koncerteken és -lemezeken Gibson L5S szólt Tátrai Tibor, Gibson RD basszusgitár Karesz kezében, Papp Tamás pedig Ludwig, később Gretsch dobokon és Paiste cintányérokon játszott. (Ezek méregdrága és nagyon ritka hangszernek számítottak már azokban az években is.) A trió 1979 nyarán mutatkozott be hatalmas sikerrel, majd ősztől végigturnézták egész Magyarországot. Karácsonyra megjelent az első kislemezük az Új generáció és az Előre nézz! című Frenreisz-szerzeményekkel (SP 70409). Ígéretükhöz híven a rock és az új hullám stílusjegyeit vegyítették zenéjükben. Az Új generáció new wawe hangulatú rockdal, az Előre nézz! pedig igazi rockcsemege (a felvétel nem azonos a televíziós bemutatkozáshoz rögzített anyaggal). Tátrai virtuóz bevezetője a Van Halen Eruption című felvételének újraértelmezése. Eddie Van Halen az előző évben, az első VH-albumon kirobbantotta a gitáros forradalmat a tapping technika alkalmazásával. „ [A]mikor először meghallottam Eddie Van Halent gitározni, kétszer is seggre estem. Ő hozta be a tapping technikát és azon a héten már mindenki tappingelt, ha kellett, ha nem, én meg azt mondtam: Tibi nem fog tappingelni! A többiek rá is léptek erre az aknára, én megúsztam.” – emlékszik vissza Tátrai Tibor (forrás: a szerző interjúja Tátrai Tiborral).

A kislemez ízléses, fotós tasakban jelent meg, amelyen a fent említett hangszerekben is gyönyörködhetünk. 2013-ben a Skorpió negyvenedik születésnapját ünneplő koncertjére (Budapest, Tabán, 2013. augusztus 19.) a Grund Records megjelentette az Új Skorpió két nagylemezét CD-n, ezek közül a Zene tíz húrra és egy dobosra című album bónusz trackjei az első Új Skorpió-kislemez (GR024) dalai.

További képek:


Fotók: Frenreisz Károly archívumából.

Szerző: Rozsonits Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3814113791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása