Volt egyszer egy beatkorszak

Sztárok a gyermekekért

Az SOS Gyermekfalu-sztori

2020. április 20. - beatkorSzaki

s_o_s_gyermekfalu_1.JPG

Hogy a magyar Live Aidnek volt előzménye, erről szóló cikkünkben már jeleztük egy bekezdés erejéig: és bár az SOS Gyermekfalu - Sztárok a gyermekekért című rendezvényről is hasonlóan ellenmondásos cikkek születtek anno, utólag mégis elmondható, hogy sikeres, a fél országot megmozgató rendezvény vette ekkor kezdetét.


Előzmények itthon

Az első hírek 1983 novemberében láttak napvilágot, amikor az SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesülete és az SOS Kinderdorf International között megkötött egyezmény alapján a szervezők letették az alapkövét annak a falunak, amelyet elhagyott gyermekek számára szándékoztak létesíteni. A mozgalom eredetileg Ausztriából indult még 1949-ben, Hermann Gmeiner professzor (a titulust következetesen átvette a korabeli sajtó) vezetésével. Az SOS Gyermekfalu ez időben már 75 országban több mint 200 családias nevelőintézetet épített az elárvult, elhagyott gyermekek számára.

Két hónappal később nyilvános tervbemutatón láthatták az érdeklődők a LAKÓTERV tervezőmérnökeinek rajzasztalán megszületett elképzelést. Jelen volt Drecin József művelődési minisztériumi államtitkár, dr. Michael Gschliesser, az SOS Kinderdorf szervezet megbízottja, valamint dr. Kaposvári Júlia elnökletével az SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesületének vezetőségi tagjai.

„A leendő gyermekfalu nagy családok számára épülő, kertes házak sora, amelyekben a mozgalom alapcéljának megfelelően anyára, testvérekre, saját otthonra, szűkebb és tágabb közösségre lelhetnek az otthonukat vesztett gyerekek. S ami nem kevésbé fontos: szervesen illeszkedik az élő faluképbe, korszerű eszközökkel továbbfejlesztve a magyar és a helyi építészeti hagyományt. Egyformaság helyett változatosságra is törekvőn, akárcsak az élő település stílusban hasonlatos, de egyéni ízlést is tükröző otthonai” – írta 1983. december 22-i számában a Népszava.

Hogy az építési tervet elfogadta a nemzetközi bizottság, és hogy ennél sokkal több is készülődik, a nyilvánosság 1984 júliusában szerzett tudomást, amikor a Magyar Hírlap pályázati felhívást tett közzé, mely alapján kiderült, hogy vélhetőleg 1985 szeptemberében kezdi meg működését a battonyai SOS Gyermekfalu. A különálló családi házakban egy-egy nevelőanya 8-8 gyermek neveléséért felelős.

„Erre a feladatra keresünk olyan 25—35 éves korú egyedülálló, gyermektelen, gyermekszerető nőket, akik élethivatásként választják a gyermeknevelést. A nevelőanyai hivatásra 10 hónapos tanfolyamon készítjük fel a jelentkezőket. A tanfolyamot sikerrel elvégzettek számára a nevelőanyai hivatás főfoglalkozást, otthont, családot és életpályát jelent. A pályázat beadási határideje: 1984. szeptember 1.”

Ezzel párhuzamosan a Budapest Sportcsarnok meghirdette második félévi programját, ahol nemcsak az augusztusi korcsolyázást vagy az Iron Maiden legelső, később híres-hírhedtté vált BS-parkolós koncertjét promotálta, hanem bejelentette, hogy szeptember 14-én az épülő battonyai gyermekfalu javára kulturális és popgálát tartanak. Néhány előadót már megszellőztettek és jelezték, hogy tárgyalnak a Saragossa Banddel és a nyugatnémet Dschinghis Khan együttesekkel.

Augusztusra összeállt a teljes program – szeptember 14–15. – és valóban impozáns névsor lett, amelyben bár a Dschinghis Khan már nem volt ugyan ott, viszont a Boney M., a Saragossa Band, a Twins, a Spandau Ballet, Caterina Valente, René Kollo, Melanie Holliday, Heidi Brühl, Ludwig Baumann, Umberto Tozzi és magyarok, a Neoton Família, az R-Go, a Dolly Roll stb. stb. igen. Arról szóltak a tervek, hogy a két napról a tévéfelvétel készül, amelyet számos külföldi tévétársaság – a nyugatnémet ARD, a svájci, a francia tv – is sugározni fog, míg a Volkswagen két autót ajánlott fel, amelyet kisorsolnak majd a jegyvásárlók között. A jegyértékesítés viszont csak két héttel az esemény előtt, augusztus 27-étől indult el.

Ugyanebben az időszakban érkezett Budapestre Caterina Valente, aki az SOS-mozgalom indulóját rögzítette a Magyar Rádió gyermekkórusának közreműködésével. Szeptember elején már látható volt, hogy a 15-i popnap teltházas, így meghirdettek egy ráadás napot 16-ára, így az esemény háromnaposra bővült.

Szeptember 11-én készült el az első interjú a szervezőkkel – erről majd később –, de hogy a korabeli sajtókampány naponta minden szinten pörgött, jól szemlélteti az alábbi hír a Veszprémi Naplóból:

„Ötször annyi gyermekszerető, egyedülálló, gyermektelen, 25–35 éves nő jelentkezett az SOS Gyermekfalu Magyarországi Egyesületének pályázati felhívására, mint amennyi nevelőanya szükséges lesz a Battonyán épülő gyermekfaluban. Még most, a pályázati határidő letelte után is naponta többen jelzik: vállalkoznak arra, hogy nevelik majd a magyar gyermekfalu családi házaiban az állami gondozott gyermekeket.”

A háttérben

Hogy az SOS Gyermekfalu elindítása milyen komoly állami hátszéllel indult, már sejthető volt a promóciós kampányból és hogy milyen szinten képviseltette magát a vezetés magán a gálaműsoron. A névsor önmagáért beszél: Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, Köpeczi Béla művelődési miniszter, Fejti György, a KISZ központi bizottságának első titkára is jelen volt Hermann Gmeiner professzor társaságában. De egyáltalán honnan indult a kezdeményezés, kik álltak a háttérben?

Először a Magyar Hírlap szeptember 11-i száma közölt egy interjút, amelyben egyrészt Boros György, a BS igazgatója és a magyar származású, nyugatnémet Klara Landwehr szólalt meg, akit az interjúban tévesen Landlernek ír a szerző. Boros itt utal először az ötletgazdára, Josef von Ferenczyre, aki akkor már az NSZK egyik médiacézárja.

„Azért szerveztük ezt a koncertet a Sportcsarnokban, hogy a Battonyán már épülő gyermekfalu költségeihez ily módon is hozzájáruljunk. Akármilyen patetikusan hangzik, de ez az igazság: a szervezők, a rendezők, az énekesek, az egész stáb gyakorlatilag ingyen dolgozik. Az ötlet egyébként egy nyugatnémet tévétársaság tulajdonosától, Josef von Ferenczytől származik, ahogy a magyar SOS falu felépítésének gondolata is. Ez a társaság bízta meg a nyugatnémet Artag céget, melynek vezetője Clara Landler (Klara Landwehr, a szerző), a műsor megszervezésével és a koncertekről készülő film forgalmazásával. A Budapest Sportcsarnok nem keres semmit a rendezvényen, ingyen adjuk a helyiségeket, csak a költségeinket térítik meg” – árulta el a lapnak Boros György.

A 2011-ben, 92 évesen elhunyt Josef von Ferenczy volt az, aki magát az SOS Gyermekfalu-mozgalmat is Magyarországra hozta. Ekkor még senki nem sejtette, hogy Ferenczy az SOS kapcsán-után később milyen szerepet játszik a rendszerváltás előtti-utáni magyar médiában és közéletben.

„Elsődleges szempontunk az volt, hogy híres, de a gyermekfaluért ingyen is fellépő énekesekkel szerződjünk. Meg kell mondanom őszintén, csak személyes kapcsolataink révén, valamint Ferenczy úr aktív közreműködésével sikerült a neves szereplőkkel megállapodnunk. Akik már jártak Pestén, mint például a Boney M. és a Saragossa Band, azonnal vállalták a fellépést. Az SOS-mozgalom neve is nagy vonzerőt jelentett: a világ 75 országában mintegy 200 ilyen falu működik és sokszor adnak koncerteket a támogatásukra. Bár egy szocialista országban adott fellépést nem lehet leszámolni az adóból, de mégis eljöttek. A szervezést a magyar szervek közreműködése is segítette; a Művelődési Minisztérium munkatársaitól minden támogatást megkaptunk, az utazással, szállással kapcsolatos teendőket szintén ingyen, csak a költségek megtérítéséért az Interkoncert végezte el” – mondta Landwehr a fent említett interjúban.

Az esemény

A gála tehát háromnaposra bővült: a világsztárok műsorát két „űrbéli" és két földi gyermek a felnőttek néha érthetetlen világára rácsodálkozó szövege kötötte össze. A  fináléban a Boney M. Don't Kill The World (vagy ahogy akkoriban minden dalcímet magyarítottak, Ne öld meg a világot) című számát a zenekar az MR gyermekkórusával adta elő. A vasárnapi ráadásbulit – hivatalosan technikai okokból – a Saragossa Band és a Spandau Ballet lemondta.

1984 októberében Ómolnár Miklós több oldalas tényfeltáró riportot készített az SOS Gyermekfaluról a Magyar Ifjúságnak, amelyben számos szervező, háttérember, résztvevő is megszólalt a gazdag képanyag, a kulisszatitkok és a kritika mellett. Megtudhattuk például, milyen macerás a vasfüggönyön túl, amikor egy sztárzenekar ragaszkodik a riderben foglalt pontokhoz.

s_o_s_gyermekfalu_2.JPG

Tőrös István, a Budapest Sportcsarnok sajtófőnöke, az estek koordinátora: „Először mi is kételkedtünk, lehet-e egyáltalán egyeztetni ennyi sztárt, egyetlen hétvégére... Aztán Klara Landwehr határozottsága elsöpört minden bizonytalankodást. Ahogy nagyjából biztos lett a dolog, terveztetni kezdtük a színpadot. Csikós Attila kapta a megbízást, aki akkoriban éppen a Csíksomlyói passióval Rómában turnézott. Arra már nem volt idő, hogy megszerezze az NSZK-vízumot, de Pit Weyrieh, az ARD rendezője mindenképpen találkozni akart vele. Attila Münchenbe röpült, de a tranzitvárót nem hagyhatta el. Végül is ott tárgyaltak meg mindent. A MAFILM készítette el a színpadokat, amelyek közül az egyiket máris eladtuk, így is csökkentve a költségeket. Mikor belevágtunk, még nem nagyon sejtettük, mire vállalkozunk. Azt tudtuk, hogy Magyarországon ekkora show még nem volt, de amikor a föllépő művészek száma kezdte meghaladni a hetvenet, már kapkodtuk a fejünket. A művészek többsége igénylistát küld maga előtt, amelyben meghatározza, milyen körülmények között hajlandó színpadra lépni. Minél nagyobb sztár valaki, annál több a különcség ezen a listán. A Spandau Balletet három hófehér Cadillac kellett volna hogy várja a reptéren, de ilyeneket nem tudtunk idehaza fölhajtani. A három Opelba viszont nem voltak hajlandók beszállni. Végül három fehér Volvóban sikerült kiegyezni, amelyben – természetesen előírásszerűén – ott várta a zenekar tagjait a jégbe hűtött pezsgő.”

Klara Landwehr: „Ez az eset is bizonyítja, hogy jól egyeztettük az érdekeket és nemcsak nekünk volt fontos ez a föllépés, hiszen a Spandau lemezgyári kísérője, a további szóváltást elkerülendő, elővette a hitelkártyáját és kifizette a kocsikat... A résztvevők sora az utolsó pillanatig bővült, ezért is szerepeltek jóval kevesebben a plakátokon és a műsorfüzetben. Az a szóbeszéd viszont, hogy a végén annyira fordult volna a kocka, hogy nemcsak gázsit nem kértek a művészek, hanem még ők fizettek a föllépésért, nem igaz. Az viszont igen, hogy jelentkeztek együttesek, amelyek a szállodai és az útiköltség megtérítését sem kérték. Például a Palais Schaumburg és Charles Amoah.”

Két színpad épült: egy trükkös, „sci- fi rideg”, és egy fás-bokros, dimbes-dombos, dunántúli tájra emlékeztető. Előbbire a nemzetközi popprodukciók, utóbbira a magyar produkciók nagy része és az opera-operettelőadók kerültek. Az első nap felvételét az ARD vállalta magára, a másik kettőt a Magyar Televízió. A koprodukció előkészítése nem zajlott zökkenőmentesen:

„A világítóberendezést az ARD hozta magával, csakhogy közben kiderült, hogy az NSZK munkavédelmi előírásai nem felelnek meg a hazainak, így a magyar tévé letiltotta róla a világosítóit, papírforma szerint teljesen jogosan. A Győri Balett, az Omega gmk és a Budapest Sportcsarnok emberei mentették meg az előadást. De bármennyire kitették is a lelküket, azért voltak gondok, hiszen sohasem dolgoztak még együtt. Közben újabb papírok után jártunk, hisz megérkezett a Volkswagen cég ajándéka, a két autó. Szerencsére minden engedélyt egyszerűen el tudtunk intézni, mindenki rugalmas volt és segítőkész. Nem tudom, hány néző vette észre, de a gálaestek playback módszerrel zajlottak. Egyszerűen nem volt más választásunk. Másképp ennyire különböző produkciókat nem lehetett volna ilyen rövid szünetekkel egymás után tenni. Ráadásul a tévéfelvétel hangja lemezminőségű kell legyen. Biztonsági okokból három magnóról forogtak a dalok, így is megesett, hogy »elment« az egyik magnófej. Nem tudtuk, mit csináljunk, de a Saragossa Band olyan hévvel játszott tovább, hogy a közönség is azt hihette egy idő után, hogy az ő füle rossz.”

A popgála mérlege: az egyik legnagyobb sikert a Twins együttes aratta, vissza is tértek egy évvel később önállóan és élőben, a leghisztisebb zenekar címet a Spandau Ballet érdemelte ki, valaki felborította Benkő László szintetizátorait, Szikora Robi földhöz vágta a mikrofonját, aminek nem igazán örültek a technikusok, a Dolly Rollt pedig Las Vegas-i szerződéssel kecsegtette Joe Halmai.

A gazdasági megtérülés kapcsán a Sztárok a gyerekekért rendezvény esetében meglehetősen pontosan fogalmaztak a szervezők: nem vártak az eseménytől komolyabb bevételt. Annak ellenére sem, hogy a gálán fellépők lemondtak a gázsijukról, hiszen az egyéb járulékos költségek felemésztették a jegy- és a tombolabevételek komoly részét. Annál inkább a tévés közvetítési jogokból, a később kiadott lemez-kazettaforgalmazásból (50 ezer lemez, 25 Ft felajánlás példányonként) és az ezek által generált újabb felajánlásokból. Ez a számítás az egy évvel később levont mérleg készítésekor elég jól bejött, ám a falu befejezése késlekedett, az Esti Hírlap 1985. október 25-i számában Pallagi Ferenc pedig az alábbi következtetést vonta le:

„Jó ügy mellé álltak mindazok, akik egy éve létrehozták a sztárparádét a Sportcsarnokban, hisz a család nélkül maradt gyermekek felnevelése mindannyiunk közös érdeke. Körültekintőbb, alaposabb előkészületekre és megfontoltabb tájékoztatásra lett volna azonban szükség ahhoz, hogy a közvélemény pontosan érzékelhesse a vállalkozás hasznát. A túlzottan optimista nyilatkozatok, a nyilvánosság előtt elhangzó megalapozatlan ígéretek olyan várakozásokat keltettek sokakban, amelyek kielégítésére ez a rendezvény nem vállalkozhatott. Elkerülhetőek lettek volna ezek a félreértések, ha pontosabb és gyorsabb tájékoztatást kaptak volna azok, akik forintjaikkal támogatták az SOS-szervezet nemes célkitűzéseit.”

Az SOS Gyermekfalu közüggyé vált, vitákat és cikkeket és viszontválaszokat gerjesztett, mégis így maradt fenn a folyamatos érdeklődés és részlegesen meg is oldotta a fenntartási költségekkel kapcsolatos esetleges problémákat. Így 1986. szeptember 12–14-ére újabb gálát jelentettek be Giorgia, Christine Jaccard, Lemmy Constantin, Eros Ramazotti, Harold Faltermeyer, Peter Cornelius, René Kotla, a Wiener Walzer, a Z’zi Labor, a Napóleon Boulvard, az éppen csúcson lévő C. C. Catch és a Bad Boys Blue, valamint az akkor visszatérő Bonnie Tyler részvételével. Hogy von Ferenczy ügyesen forgatta a magyar-nyugatnémet kapcsolati tőkéjét, itt mutatkozott meg igazán, hiszen miközben a tinik C. C. Catch-re ugráltak márványkoptatott cuccaikban, a háttérben külügyminiszteri szinten zajlottak további gazdasági együttműködésre sarkalló tárgyalások. De ez már egy másik topik.

Szerző: Bihari Balázs

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4715596570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása