Cikkünk első része után 1970-től folytatjuk az itthon kiadott külföldi rocklemezek vizsgálatát. Első ránézésre a cikk alcímében esetlegesnek tűnik a korszakhatár. Az 1976-os év az MHV munkájában jelentett cezúrát, mivel az év novemberében Dorogon felavatták saját tulajdonú és működtetésű gyárukat. Az új gyárral megszűntek a kapacitásgondok, ettől kezdve a gyártási folyamat nem jelenthetett a kiadói munkában szűk keresztmetszetet.
A hetvenes évek első felében a beatmozgalom nálunk is rockmozgalommá „cseperedett”, a hazai közönség ízlése szerinti műfajok és előadók váltak népszerűvé. Továbbra is óriási közönségigény volt hanglemezekre nyugati rockzenével. Az MHV üzletpolitikája elsősorban az importálásban látta ennek az igénynek legalább a szerény mértékű kielégítését (a vállalatnak kizárólagos importjoga is volt mindenfajta hanghordozóra). Így kerültek az országba indiai és jugoszláv kiadású licenclemezek, hiszen ezeket tudták kigazdálkodni a mindig szűkös keményvaluta-keretből. Minden bizonnyal a valutagazdálkodás takarékossága volt az oka annak is, hogy igen sokáig nem vállalták fel nagylemezek licencelését, csakis kislemezek jelentek meg. Az első hazai licenc rocknagylemez élvonalbeli előadóval a Beatles A Hard Day’s Night című LP-je volt, amely már a dorogi időszakban, 1981-ben jelent meg - tizenhét évvel az eredetit követően!
Nézzük át az 1976-ig kiadott kislemeztermést. Négy korong jelent meg 1972-ben, Ruff’n Reddy, a Cats, a Deep Purple és a Grand Funk Railroad két-két számával. A lemezek még csak saját márkás (Pepita) borítót sem kaptak, a legegyszerűbb fehér, felirat nélküli tasakokban árulták őket. Egy évvel később a Wizzard, a T. Rex és a Golden Earring jobban jártak, mivel ezekhez a kislemezekhez külön borítókat is nyomtak, mégpedig saját tervezésűeket, amelyek eltértek az eredetiektől. 1974-ben Suzi Quatro, a Deep Purple és a MUD kislemezei jelentek meg, megint csak hazai tervezésű, saját borítókban.
Az 1973-74-es termés borítóit egyaránt Flohr János jegyzi. A későbbi licenckislemezeken a neve ugyan nincs feltüntetve, de a stílusjegyekből feltételezhető, hogy még jó néhány kiadvány viseli a keze nyomát. Valamennyi további lemez is saját borítóban került forgalomba (ez egyébként nyugaton sem mindig volt szokás, még a hetvenes években sem). 1975-ben Kenny, a Bachmann-Turner Overdrive és a Queen egy-egy kislemeze jelent meg. A Queen egyébként ekkoriban még csak várományosa volt a későbbi szupersztár státusznak. Ugyanebben az évben már majdnem tucatnyi külföldi tánczenei kislemez is kijött, így 1975 bizonyult az addigi licencelések csúcsévének, 1976-ban viszont csak egyetlen Smokie-kislemez került a polcokra.
A fentiekből kitűnik, hogy a hetvenes években folytatódott a korábbi esetleges licencvásárlások gyakorlata. A megjelent néhány kislemez általában másodvonalbeli produkciót tartalmazott. Talán a létrejött licenccsomagok alkujának eredménye lehetett, hogy ha csak néhanapján is, de egy-egy szám a kinti aktuális rockzenei termés legjavából is előfordult. Más kérdés, hogy különösebb reklámozás híján itthon ezekből sem lett átütő kislemezes siker.
Szerző: Kovács László (Moiras Records)
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
