Volt egyszer egy beatkorszak

Underground ködlovagok a Cseh–Bereményi-dalokban

2021. január 22. - beatkorSzaki

cstp_blog.jpg

Csengey Dénes éles megfigyelése szerint a Cseh–Bereményi-dalok lírai hőse, illetve maga az előadó a lovagkor végét járó nemzedék (avagy az úgynevezett nagy generáció) egyszemélyes megtestesítőjeként áll a színpadon – folyamatosan változó (ironikus, gúnyos, nosztalgikus) viszonyban a mozdulatlanságba fagyott társadalmi léttel és benne önnön életével, melynek törvényszerűen underground színtér néhány szereplője is része lett. Többek között Gémes János Dixi és Baksa-Soós János is (a Kex együttesből). Róluk is dúdolnak a most következő sorok.

Utóbbi a napszámosként induló, később a magyarországi agrárszocializmus egyik vezetőjeként elhíresülő Szántó Jánossal együtt tűnik fel a Filmdal című szerzeményben:  „A Jancsóval forgattuk a Még kér a nép című filmet Almádiban. Eredetileg annyi volt a szerepem, hogy átmegyek egy gitárral a kamera előtt. És zenét írtam. Ehhez a filmhez írtuk a »Balog Ádám« című dalt, aztán a forgatáson egy kamion ülésén az »És puskatussal és égre a kéz« kezdetűt. Amiben azt énekeltem, hogy »Szántó János odavan, Baksa János odavan«. Megírtuk a dalt, és aznap érkezett Almádiba autóstoppal a Benke Laci, hogy hú gyerekek, a  Baksa disszidált…” meséli Cseh Tamás Fodor Sándor „interjúregényében”.

Dixi már álnéven jelenik meg a kallódó, esetlennek tűnő, de csodatevő képességgel megáldott Desiré vissza-visszatérő alakjában. Romantikussá stilizált figurája az Antoine és Desiré, illetve Jóslat a metrón című műsorban kapott nagyobb hangsúlyt; egyébként az előbbi est hanganyagának borítóján is ő látható barátjával, Méhes Lóránt „Zuzu” underground festőművésszel együtt. (Ezen fotósorozat novellisztikus galériája található meg a Vető János és Bereményi Géza által kiadott Antoiné és Desiré – Fényképregény az 1970-es évekből című kiadvány című kötetben.) A belső borító egyik oldalán található fiktív (jövőbelátó) Desiré-biográfia áttételesen „ráolvasható” Dixi sorsvázlatára is: „Désiré (...) kallódó figura maradt mindhalálig. (...) Csöppet sem vonzó sorsa legyen elrettentő példa.”

A két bohócszerű alak egyrészt a szerzők alteregójaként bukkan fel a dalokban, de életképeikben felismerhető a Dixiben megtestesülő bolond bölcsesség/bölcs bolondság karaktere is, illetve az a szabadságkereső készség, amely a pótcselekvések ellenére egy-egy pillanatra kiszakítja magát a megsemmisítő mindennapi valóság ócska vidékéről s lemossa az arcra száradt szokásokat. Baksára is vonatkoztatható ez a harlekin-szerep, hisz ő is valamiképpen a bohócsipkájú igazmondó alakját jelenthette környezete, közönsége számára.

baksa.jpg Baksa-Soós János az igazmondó udvari bolond szerepében, Fontainebleau, 1976, Fotó: Zaránd Gyula.

Ahogyan a Cseh-Bereményi dalokban ugyan csak néhány (hivatalosan megjelent) dal őrzi az underground ködlovagjainak emlékkép(zet)ét, úgy az underground, bizonyos szinten belterjesnek mondható közege is csak elvétve tudhatta konkrét szellemi holdudvarában a különcnek számító szerzőpárost; mindezt Szabó Ildikó A másik oldal című rövidfilmjének abszurd kocsmai jelenete is reprezentálja, Cseh Tamás „megnyilvánulásával”:


Az Ács Mari című – Dixi élettörténetéhez kapcsolódó – opuszt Fodor Sándor Cseh Tamás-könyvének „dalkalauzában” furcsa módon így kommentálja Bereményi: „Egy konkrét személy, akinek az élettársa meghallotta utána ezt a számot, és a szememre vetette, hogy valóban ennyire reménytelennek tartom e a szerelmének a helyzetét. Azt mondtam, hogy én egyáltalán nem, és nem is róla szól a dal. De fölismerte, és igaza volt.” 

A fentebb már említett Benke László, az underground művészvilág jellegzetes alakja is feltűnik egyébként a Benke és Pierre című Cseh–Bereményi-dalban. És persze az is már a dalok legendáriumához tartozik, hogy Bereményi először egy Szentjóby Tamás-féle társaságban találkozott először Cseh Tamással… De e sajátos legendáriumban mégis valahogy rövidre záródik az underground ködlovagok története… Hogy a hetvenes, nyolcvanas évekbeli „földalatti” dalköltészet egyfajta fekete dobozt jelent-e kortárs befogadónak, kérdés lehet. (ld. Bálint István A császár üzenete című versét:

„…az üzenő belehal az üzenetbe. És az üzenet, mert meghalt aki üzen, / léte forrása nélkül, térben fenntartó és mozgató aki nélkül, önmagába / zárul. Saját terébe zárva, idejétől megfosztva, jelentésváltozásaiban / kóvályog azok szeme előtt, akiknek nem szól.”

A Demonstráció című Cseh–Bereményi dal tanulsága – minderre rímelve –, hogy végül is „az eltűnés a leges legjobb demonstráció...” E dalban kísértetként (f)eltűnő Dixi, valamint a „népvezérként” disszidáló Baksa lába nyomát amúgy is csak ütni lehet, Desiré ócska cipőjének nyomában – mely, mint tudjuk, még mindig átugorhat az időn…

Ahogy átugrik az időn Czitrom Ádám és Darvas Benedek Elkövetlek-projektjének Cseh Tamás-paródiája is:


Szerző:
Papp Máté

Nyitókép: cultura.hu

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2015659658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása