Volt egyszer egy beatkorszak

A Bizottság és a Vágtázó Halottkémek a Kutya éji dalában

2021. február 24. - beatkorSzaki

fortepan_101772.jpg

A rendszerváltással kezdődően a nyolcvanas években felfutó, majd fokozatosan kiürülő, illetve átalakuló földalatti terek a kialakulóban lévő kapitalista társadalom konzumkultúrájával párhuzamosan működő kulturális intézményeknek, szervezeteknek adták át a helyüket, idővel pedig az alkotói illegalitás/spontaneitás szubkulturális jelenségei is megszűntek. Ezzel együtt eltűnni látszott az a korábban életművészetnek nevezett, esztétikailag egzisztáló létmód, amely autonóm megteremtője, illetve hiteles közvetítője volt az undergroundnak.

„…letagadhatatlan tény, hogy a hetvenes-nyolcvanas években virágzott az alternatív kultúra, mint magatartásbeli attitűd, s mint életstratégia. Vagyis sokkal inkább volt életmódbeli civilizatorikus vonás, mint kultúra.” – olvashatjuk Bakács Tibor Settenkedő Az alternaítv kultúra vége, a párhuzamos kultúra kezdete című Magyar Narancs-beli cikkében. Hajas Tibor, Erdély Miklós, Szentjóby Tamás vagy Halász Péter munkássága valóban nem csupán új művészeti formák interpretálásában vagy alkotói attitűdök megjelenítésében merült ki: művészetük és életük között elmosódott a határvonal, ők maguk pedig feloldódtak az élet és a mű közti határtalan térben. A Kex szélben elszálló hajója, Dixi sötétben káprázó jelenése, valamint a Spions kémköpenye alól előlépő együttesek megannyi mozzanata: az URH híradásai, a Kontroll Csoport kórképei, az Európa Kiadó jóslatai, a Trabant álomporos víziói, a Neurotic bálványrombolása, a Balaton magánevangéliuma mind-mind tulajdonképpen ugyanannak a közös, szabadon áramló szellemnek voltak különböző kivetülései.

A kilencvenes évekre beérő vagy éppen akkor induló, újhullámos tradíciókra támaszkodó együttesek sok előadói és dalszerzői elemet átmentettek a fentebbi – inkább összművészeti, mint kizárólag zenei – csoportosulásoktól, sajátos közegüket és lételemüket viszont már nem a „földalattiság” eszméje határozta meg. A szubkulturális nyilvánosság mondhatni nyilvános szubkultúrává vált; az úgynevezett alternativitás ugyanakkor legfeljebb egy popzenén belüli (nem piac-, hanem értékorientált) alkotói hozzáállást képviselhetett, ezzel együtt nem is tette úgymond függetlenné a zenekarok működését.

 „…úgy kell megtérniük saját jelenkorukba, hogy holtakat, illetve árnyékokat tudhatnak maguk mögött.” – írja a neoavantgárd–underground közösség szétszéledő szereplőiről, résztvevőiről György Péter A mongolok titkos története című szövegében. (vö: „Elég baj, hogy csak őket látom. Az engem látható árnyakat. / De nem baj, mert legalább látom végre a barátaimat. / Sokszor pislant a gyertya lángja, eltűnnek ma éjszakára, / Hogy holnap újra visszatérjenek…” – Balaton/Víg Mihály: Holt költők társasága)

A korszak egyik ikonikus halottja kétségkívül Bódy Gábor volt, aki ellentmondásoktól terhes filmes életművet, pályaképet hagyott maga után. Utolsó, Kutya éji dala című „egészestés” mozija többek közt videotechnikával, Super 8-as kamerákkal, illetve két emblematikus underground zenekar, a Bizottság és a Vágtázó Halottkémek közreműködésével készült 1983-ban (két évvel a rendező rejtélyes halála előtt).

fortepan_101815.jpg

Ipacs László, a Vágtázó Halottkémek dobosa A kutya éji dala című film forgatásán. Fotó: Fortepan/Várkonyi Péter.

A hetvenes, nyolcvanas évek hazai filmművészetének egyéb kísérletező darabjai (leginkább a Balázs Béla Stúdió jóvoltából) is szerepeltették a körvonalazott közeg központi figuráit (Najmányi László: A császár üzenete, 1975; Xantus János: Eszkimó asszony fázik, 1984; Müller Péter Iván: Ex-kódex, 1983; Xantus János: Rock térítő, 1988; A. E. Bizottság: Jégkrémbalett, 1984; Sós Mária: Városbújócska, 1985), Bódy filmjének kontextusa azonban több szempontból is különleges. Eleve a két együttes kiválasztása is reprezentatív lehet: az eksztatikus koncertjelenetek rendezői montázsában a Bizottság, mint a kortárs avantgárd képzőművészet képviselőinek performatív „katasztrófazenéje”, illetve a többnyire természettudósnak készülő tagságból álló Vágtázó Halottkémek „sámán-punkja” szervesen elegyült a felskiccelt korrajz alapmintázatival.

„Az újhullámos zenekarok saját közönségüknek, voltképpen önmaguknak játszottak, dalaik saját, mások számára megközelíthetetlen élményekről szóltak. A dalszövegek nemegyszer egyértelmű politikai üzenete ellenére esetükben a »lázadás« helyett célszerűbbnek tűnik a fennálló (esetleg minden) társadalmi rend lezser vagy eltökélt figyelmen kívül hagyásáról beszélni. A meglehetősen ingergazdag fellépések mellett a magába záródó szövegvilág okozta a velük szembeni – nemcsak a hivatalos szervek részéről tapasztalt – távolságtartást.” – véli Gavra Gábor A neoavantgárd és a rockzene találkozása a hetvenes és nyolcvanas években című tanulmányában.

Bódy innovatív mozgóképes nyelvének megnyilvánulási lehetősége (ld. a Psyché rendkívüli példáját, amelyben Erdély Miklós mellett Pilinszky János is feltűnik, mint Kazinczy Ferenc, és amelynek egyik jelenetében – Vető János visszaemlékezése szerint – Hajas Tibor adagolta a magnéziumot, le is égett az egész arca) eleve csodaszámba ment az Aczél György által fémjelzett „3T” kultúrpolitikai keretei között; mindez tetéződött még a sorozatosan betiltott VHK és a szintén botrányoktól övezett Bizottság beemelésével, páratlanul szabad esztétikai radikalizmusról téve tanúbizonyságot. „Az esztétikai radikalizmus az avantgárd tipikus, autonóm cselekvési zónája, amelynek kreatív imperatívusza a művészet nyelveinek s ezen keresztül a társadalom beszédmódjának, probléma- és értéktudatának nem ideologikus átalakítására irányul.” – próbálja definiálni az avantgárd jellegzetes vonásait Szkárosi Endre Mi az hogy avantgárd? című kötetében. Bódy szintén ellentmondásoktól sem mentes művészi függetlensége – folytatás híján – a Kutya éji dalában teljesedett ki.

A csillagász-punkénekes önazonos szerepét Grandpierre Attila (ma már az MTA fizikus-csillagász nagydoktora, Naptevékenység-kutató, illetve a VHK énekese) játszotta, de a Bizottság-tagok sem léptek ki „saját soraik” közül. A filmbe került koncertrészletek a fentebbi Szkárosi Endre-idézet „ideológiamentesen átalakító” gesztusairól adnak erőteljes látleletet: a címbe foglalt sűrített szimbolika egyfajta kibontásával, azaz az ember állati-éteri meghatározottságainak felvillantásával együtt (ahol a VHK lehetne a természeti erők által átjárt ösztönvilág, a Bizottság pedig az intellektustól hajtott szürreális mindennapi létformák közvetítője).

Ezen túlmenően valamiképpen az egész underground kultúráról is pillanatképet adhat Kutya éji dala (legalábbis annak egyik vetülete), amelyet a rendező „különutas”, fausti sorsának filmbeli adalékai csak még esszenciálisabbá, már-már parabolisztikussá tehetnek. (A főszereplő Bódy az utolsó, enigmatikus jelenetben – Pilinszky, a rendezőnek elmesélt álmának egyik alakjába bújva – golgotai bal latorként lelép keresztjéről és odébbáll…)

Hogy mennyire volt ideiglenes, átmeneti jellegű a lehetőségekhez képest elég körültekintően archivált hetvenes-, nyolcvanas évekbeli underground kultúra, valamint a vele egy ideig szoros szimbiózisban élő (azóta sem igazán kanonizált) neoavantgárd, arról számtalan példázatszerű sorsvázlat tanúskodhat. Ezek többnyire keserű tanulságokkal szolgáló boncolgatása helyett talán érdemes kiemelnünk az igencsak felfűtött Grandpierre Attila néhány elmefutását a Kutya éji dalából, miszerint minden egy mindennél mélyebben fészkelő kor tünete… minden halott, minden tárgy, amiből régen eliszkolt a hulla is… minden minden kevés, ordítóan kevés… (vö: („Teljesen kikészülök Pityukám. / Teljesen belevisztek a sírba. / Oda. Befele. Egyre beljebb. Csak beljebb, befelé.” – A. E. Bizottság: Nem bírom a gyűrődést)  

Hogy az underground zenekarok „ingergazdag fellépéseinek” elmúltával a hozzájuk kötődő dalok (jelen esetekben dadaistának vagy holisztikusnak nevezhető) szövegvilága törvényszerűen magába záródik-e? Bódy filmjéhez hasonlóan valószínűleg mindez (egy kisebb univerzumot rejtő) fekete dobozként szolgál majd a jövő – kevesebbel nem beérő – befogadói számára.

Szerző: Papp Máté

Nyitókép: A Vágtázó Halottkémek A kutya éji dala című film forgatását, Fortepan/Várkonyi Péter.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr8915659798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása