A CPg legendája és hatása nagyon erős. Ha „a” magyar punkzenekarra gondolunk, egyből a szegedi banda ugrik be, ami azért egyszerre különös és gyönyörű, mert az 1982-es és 1983-as évben összesen tízegynehány koncertet adtak.

Továbbá amiatt is különös, mert a korszak hivatalos kommunikációja és igazságszolgáltató gépezete mindent megtett azért, hogy ne punk, hanem skinhead zenekarként emlékezzen a CPg-re a köztudat. Ez utóbbi ferdítés, csúsztatás történetét igyekszik feltárni a Botrányt akarunk! című kötet. Takács Tibor megszállott lendülettel kezd a szálak felfejtéséhez, ki kívánja mutatni, hogy miért, de főleg hogyan mosták össze a CPg-t a Mosoi! zenekarral, illetve, hogy miért gondolják a mai napig is sokan, hogy a Cigánymentes övezet című dal előbbi, nem pedig az utóbbi műve, és hogy miért gondolhatja a felületes érdeklődő, hogy a CPg a Cigánypusztító gépezet, vagy Cigánypüfölő Gépezet, nem pedig a Come On Punk group (esetleg Coitus Punk group) rövidítése.

Gyerekkorom élménye, hogy próbálom dekódolni a nyíregyházi lakótelepek betonfalaira festékszóróval felfújt „CMÖ Cpg” feliratot, egy punkpajtásom – aki csak később döbbent rá, hogy igazából skinhead – pedig a kezembe nyom egy kazettát, rajta értelmezhetetlen zajmasszával: a Mosoi! és a CPg dalaival, amelyek vegyesen szerepelnek és a két együttest nem tudom, de nem is nagyon akarom kettéválasztani. Kellett vagy húsz év, mire átláttam, hogy ennek az az oka, hogy a 3. kerületi Mozaik Klubban egymás után lépett fel a két zenekar és az országban terjedő, a koncerten készült agyonmásolt kalózfelvételeken elveszett a megkülönböztető információ.

A témában mélyebben elmélyülőknek eddig is tudható volt, hogy a titkosszolgálat, a rendőrség és ezek faltörő kosaként maga Erdős Péter hogyan próbált fellépni a „szennyhullámmal” szemben, hogyan kaptak a CPg tagjai letöltendő börtönbüntetést dalszövegeik miatt. Takács levéltári kutatóként a történet ezen részét is parádésan mutatja be.

Engem viszont leginkább az érdekelt, hogy Erdős mennyire és hogyan volt bekötve a titkosszolgálat tevékenységébe, formális vagy informális utakon kapott-e információt a zenekarokról. Merthogy nyilvánvalóan kapott. Ezt sajnos a szerzőnek minden erőfeszítése ellenére sem sikerült egészen pontosan feltérképeznie, továbbra is csak előítéleteinkre, sejtéseinkre hagyatkozhatunk ez ügyben.

Azok a történések viszont nagyon pontosan feltártak a kötetben, hogy Erdős hogyan mérte el magát, amikor a nyilvánosságban nekiment az általa fasisztoid jelenségnek tartott, az újhullámból béna szóviccel általa szennyhullámosnak mondott zenekaroknak, valamint az azoknak szerinte segítséget nyújtó újságíróknak, különösen Sebők Jánosnak, továbbá a KISZ-nek, ennek okán pedig voltaképpen magának a Pártnak. Nem szokták a CPg hatásai között emlegetni, de az én olvasatomban az „Erdős Péter, kurva anyád” sorral ténylegesen a zenekar buktatta meg Erdőst, ami a legnagyobb trúváj. Még ha álmukban sem gondolták volna, hogy ennek a sornak úgy lesz majd hatása, hogy Erdős annyira felhúzza rajta magát, hogy végül ‒ fékeveszett társadalomjobbító küldetéstudattól hajtva ‒ önként és dalolva csinálja ki saját magát.

A szerző az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, ennek megfelelően a kötet nem könnyű olvasmány, én mégis a hatása alá kerültem, teljesen átjön a nyomozói elhivatottság a döglött akták leporolása közben.

Takács maga is mentegetőzik, hogy kizárólag az írott forrásokat kutatta, pedig egészen biztosan nagyobb szerepe lehetett a tévé és a rádió híradásainak, magazinműsorainak a CPg-ről terjedő téves és évtizedek óta kiirthatatlan információk terjedésében. A jelenség túlmutat a könyv kutatási kérdésein, és azt a kérdést veti fel: mennyire lesz majd kutatható a közelmúltunk, sőt jelenünk a megváltozott médiafogyasztási szokások közepette, amikor a nyomtatott információ jelentősége meredeken csökken, eközben honlapok, streamelt tévéműsorok tűnnek el a netről. Dokumentálatlanná válhat jelenünk és jövőnk.

Takács Tibor: Botrányt akarunk!, Jaffa, Budapest, 2021.

Szerző: Bálint Csaba

Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.