Presser Gábor önéletrajzi könyvének 2020-ben megjelent első kötete igen magasra tette a lécet. Tartottam tőle egy kicsit, hogy a már akkor megígért folytatásra esetleg kifogyhat a muníció, de megnyugtatok mindenkit, az ezúttal is kiváló történetek tartják a színvonalat.
„Azt mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem meg. Mert ez a könyv nem a második, hanem az első könyv második fele. Nem is »ugyanolyan«. Ugyanaz. Csak egy évvel később lett kész" – mondja a könyvről Presser.
Az első kötetnél a formátum is jelezte, hogy itt valami komoly dologról lesz szó, ugyanezt a minőséget hozza a második kötet is. Olvasmányos, szórakoztató és sok újdonságot tartalmaz.
Pici bácsi most is előrebocsátja, hogy az időrendet nem kívánja tartani, és a történetek pontosságáért csak annyiban szavatol, amennyiben azokra ő így emlékezik.
Már az első kötetnél kiemeltem, milyen szerencsés az, hogy Presser nem bízott meg valaki mást a könyve megírásával, hanem a maga szertelen, de szerethető módján saját szavaival mesél nekünk. Tulajdonképpen sajátos ízű novellákat ír, és elképesztő hangulatteremtő erővel jeleníti meg élete általa kiemelkedőnek ítélt eseményeit. Az érettségi történetek – különös tekintettel a szürreális oroszvizsgára – szinte Karinthyt idézik és közben megvillan az is, ahogy Presserből kibújik az az ifjú pesti vagány, mégha tulajdonképpen a főhős éppen azt se tudja, hogy került oda és mi folyik körülötte. Erős, vicces, kifejezetten szórakoztató.
A nyelvhasználat is nagyon eredeti, Pici bácsi új szavakat is létrehoz. Az új hang élménye című fejezetben például megismerkedhetünk a „gitártudatmódosító”, a munkásőr indulós sztoriban pedig felsejlik a „trilemmával küszködő” kifejezés is.
Szenzációs a legendás Ozark Fesztivál történéseinek leírása ‒ felsejlik az igazi hippikorszak, méghozzá autentikus környezetben, Amerikában. Izgalmas követni a szálló medencéje körül zajló, egy hátizsákos kiscsaj köré szövődő bulváros eseményeket.
A második könyv hangvétele szerintem az elsőénél is személyesebb. Pici bácsi nemcsak halott zenésztársairól emlékezik meg, de szülei haláláról is ír. Már az első kötetből megtudtuk, hogy az anyukája mennyire fontos szerepet játszott felnőtt életében is. Megrendítő erővel láttatja a kötet végén az édesanya elvesztését.
A második kötet is segítségül hívja az itthon még nem megszokott, praktikus QR kódos megoldást, melynek segítségével zenéket idézhetünk fel. Csak egy kattintás, és még inkább képbe kerülhetünk.
Továbbra is várjuk a hasonló minőségű és terjedelmű köteteket Frenreisz Károlyról, Zoránról, vagy Révész Sándorról, illetve azoktól is, akikről ugyan már jelentek meg ilyen-olyan, rissz-rossz könyvek, de mégis hiányérzetünk van velük kapcsolatban. Így Tátrai Tiborról, Vikidál Gyuláról, vagy mondjuk Nagy Feróról is jó lenne egy hasonló színvonalú kiadvány.
Presser Gábor: Presser könyve 2., Helikon, Budapest, 2021.
Szerző: Bálint Csaba
Nyitókép: Fortepan / Péterffy István
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
