Volt egyszer egy beatkorszak

„Vásárhely, soha nem felejtünk el!” – negyven éve alakult az Autostop MS

2022. szeptember 06. - beatkorSzaki

as-12.jpg
Az Autostop zenekar 1982-ben, Marosvásárhelyen, a Rózsák tere 4. szám alatt kezdett próbálni, és az alakulás évében sikeresen mutatkozott be az Elektromaros nevű helyi ipari nagyvállalat klubjában.

A Dán Péter (gitár, ének), Józsi László (dob), Ercsei Ferenc (basszusgitár) és Godzsa Béla (billentyűk) összeállítású együttes – akikkel vendégművészként rendszeresen fellépett Keresztes Ildikó is – az első jelentősebb sikereit 1984-ben érte el, amikor csatlakozott a csapathoz Henter Loránt (gitár, ének). A dal című szerzeményükkel első díjat nyertek az 1984-ben rendezett Estival Rock elnevezésű marosvásárhelyi rockfesztiválon, így a következő évben már meghívottakként, önálló koncerttel lehettek jelen az eseményen. 1985 júniusában a temesvári Tim Rock fesztiválon szerepeltek, ahol jelen volt a romániai rockzene színe-java. Még ugyanannak az évnek a végén a csíkszeredai Ezüstfenyő Rockfesztivál közönségdíjasai lettek.

Az Autostop MS-hez 1986-ban csatlakozott Ambrus Zsuzsa (billentyűs), akivel kiegészülve berobbantak a romániai rockegyüttesek élvonalába. A Râmnicu Vâlcea városban rendezett Constelații Rock '86 fesztiválon nemcsak az előadói kategória első díját nyerték el, de Ambrus Zsuzsa lett a fesztivál legjobb billentyűse is. Ugyanabban az évben a marosvásárhelyi Estival Rock '86 rockfesztiválon első díjat, a csíkszeredai Ezüstfenyő '86-on pedig második díjat nyertek. A zenekar 1986 decemberében a bukaresti Sportcsarnokban több mint tízezer néző előtt vehette át a „legjobb pályakezdő együttes '86”-, valamint a „fiatalsági” díjakat.

as-11.jpgAz Autostop MS zenekar. Forrás: A szerző archívuma.

Az 1987-es év is jól indult az Autostop MS számára, hiszen a Bodzavásáron rendezett Top-T '87 fesztiválon másodikak, a Rockzene gálán pedig elsők lettek. A mangáliai országos rockfesztiválon, az Ancora de Aur elnevezésű versenyen az első helyezést és a fesztivál fődíját hozhatták haza, így a következő évben már díszvendégként léphettek fel ugyanott. Ekkor már új felállásban játszottak, Nagy Béla (szólógitár), Szöcs János (billentyűk) és Mészáros Levente (basszusgitár) váltotta a korábbi zenészeket.

Az együttessel számos rádiós és televíziós felvétel készült. A rendszerváltás előtt, 1989-ben egy „fél lemezt” sikerült kiadniuk Formatii Rock 12 címmel (a lemez B oldalát egy másik romániai együttes dalai foglalták el).

Az együttes 1989 után is folyamatosan zenél. A Nem akarunk című első, önálló lemezük 1993-ban jelent meg, amit 2003-ban és 2017-ben követett egy-egy újabb album, illetve fennállásuk negyvenedik évfordulójára tervezik a következő megjelentetését.

Az Autostop MS további tagjai voltak: Butean Imola (billentyű); Zoltner Rudolf (szólógitár); Hajdú Csaba (szólógitár); György Szabolcs (ritmusgitár); Harkó Levente (basszusgitár); Mihály Róbert (dob).

Diszkográfia:

1989 – Formații Rock 12 (Electrecord)

1993 – Nem akarunk (Pentaton Produkció)

2003 – Autostop 20 (Autostop MS Egyesület)

2017 – Autostop 30 (Autostop MS Egyesület).

Az Autostop MS zenekar annak a Marosvásárhely, Rózsák tere 4. szám alatt lévő lakóháznak az udvarán alakult meg 1982-ben, ahol az együttes tagjai laktak és zenélni kezdtek, és ahol 2022. szeptember 8-án az első erdélyi Poptörténeti pontot helyezzük el.

Az ünnepélyes táblaavatót követően a marosvásárhelyi Studium HUB-ban a határon túli könnyűzenéről szóló tanácskozást rendeznek, amelynek a programja az alábbi plakáton olvasható.

meae_meghivo.jpg 

Szerző: Hints Zoltán

Nyitókép: A szerző archívumából.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr1917924253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása