Volt egyszer egy beatkorszak

Lázas rock'n'roll – Febris

2018. február 08. - beatkorSzaki

febris_1965_promo1_harmathamade_harmathalbert_fodorsandor_sebestyenferenc.jpg

Harmath Amadé, Harmath Albert, Fodor Sándor és Sebestyén Ferenc

A Febrist jogelődje a soroksári Silverton zenekar volt, ahová Harmath Amadé 1963-ban lépett be, majd később csatlakozott testvére, Harmath Albert is. Sebestyén Ferenc volt a szólógitáros, Fodor Sándor a dobos, Juhász Mihály a ritmusgitáros és Babits András a basszusgitáros.

Tovább

A táncházmozgalom pionírjai – Sebő együttes

sebo_egyuttes.jpg

A Sebő együttes

Halmos Béla szokta volt mondogatni: amikor 1971-ben Sárosi Bálint Zenei anyanyelvünk című rádiósorozatában először meghallotta a Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék című széki lassút, menten kihullott a gitár a kezéből. Sebő Ferenc ezt úgy fogalmazta, hogy ez a felvétel volt az, ami az igazi csóvát dobta a zenei műhelyükbe. Ez lett az a kulcspillanat, ahonnan radikálisan megváltozott a hozzáállásuk az eredeti népzenéhez.

Tovább

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket!

A Generál angol nyelvű lengyel nagylemezei, 2. rész

Heart of Rock (Musa Polskie Nagrania SX 1761), 1979.

88670.jpg

Várkonyi Mátyás és Novai Gábor 1975 végére ismét csapatépítő üzemmódba kapcsoltak, ugyanis a Generált szabályosan szétcincálták más zenekarok: Karácsony János a Locomotiv GT gitárosa, Révész Sándor pedig a Piramis énekese lett. Maradt Póta András, aki mellé egy fantasztikus ötlettel leszerződtették Solti Jánost, az akkori fiatal dobos-generáció egyik legtehetségesebb művészét, és fuzionáltak az Olympia együttessel, ahonnan Horváth Károly „Charlie”, az egyik legegyénibb hangú és legjobb mozgású énekes (a Balettintézet növendéke is volt évekig) és Tátrai Tibor gitárvirtuóz érkeztek.

Tovább

Akiknek a hangszerükben volt az erejük – Sámson zenekar

samson_196802_csili_promo_verz2_harmathadam_elekeszoltan_debreczenicsaba_fabiantibor_tokesjanoslevin_harmathsandor_gerdesitsferencbetus.jpg

Harmath Ádám, Elekes Zoltán, Debreczeni Csaba, Fábián Tibor, Tőkés János, Harmath Sándor, Gerdesits Ferenc

A beatkorszak egyik legendás zenekara volt a Sámson, melyet 1962–63 körül alapított Harmath Sándor és testvére, Harmath Ádám. Az együttes tagja volt ekkor még Dévényi Levente szólógitáros, és itt kezdte karrierjét Korbellek Péter is, aki aztán Kozák Péter néven vált a Táncdalfesztiválok egyik sztárjává.

Tovább

Egy nemzedék szószólója – Kovács Kati filmszerepei

kk_eltavozott_nap.jpg

 A fotó az Eltávozott nap című filmből származik

Sok filmrendező számára fontosabb, hogy egy jellegzetes karakter szerepeljen a filmjében, mint az, hogy képzett és technikailag kifogástalan színészt alkalmazzon. Így gondolkodott például Federico Fellini is, aki Róma utcáit járta a különleges figurák felkutatásáért, és hatalmas fotógyűjteményt halmozott fel róluk – amikor pedig új filmet tervezett, ezt az „adatbázist” böngészte át. Ma már a filmipar – talán a kockázatkerülés miatt – kevésbé kísérletező ezen a téren, de a spontaneitást újrafelfedező hatvanas-hetvenes években rengeteg civil kapott azért filmszerepet, mert az alkotóknak pont az ő jelenlétére volt szüksége.

Tovább

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket!

A Generál angol nyelvű lengyel nagylemezei, 1. rész

Rockin’ and Rollin’ (Muza Polskie Nagrania, SX 1246, 1975.)

76768.jpg

A Generál együttes kétszer futott neki a Nagy Sikernek, két teljesen más felállásban, de két név mindig meghatározó maradt: Várkonyi Mátyás és Novai Gábor. Az is leszögezhető, hogy ritka az olyan zenekar, amelyben annyi tehetség mutatkozott és robbant be a magyar könnyűzene élvonalába, mint náluk.

Tovább

A továbbélő örökség – klasszikus magyar dalok modern feldolgozásai

A magyar zene legjobb darabjai számtalan előadót megihlettek belföldön és külföldön egyaránt – a legemlékezetesebb modern feldolgozásokat gyűjtöttük össze.

Gyöngyhajú lány

Presser Gábor és Adamis Anna szerzeménye, az 1969-es Gyöngyhajú lány szinte már a világ népdalkincsének része lett, annyi különböző feldolgozást ért meg. A világhír küszöbén álló Omega Lengyelországban is nagyon népszerű volt, több lengyel együttes is eljátszotta a dalt lengyel-magyar szöveggel (sokszor halandzsázva). A „testvérzenekarnak” számító Scorpions 1995-ben dolgozta fel angol szöveggel a Gyöngyhajú lányt, válaszul 2017-ben az Omega is hozzányúlt a nyugat-német együttes Still Loving You-jához. Legutóbb pedig akkor került a figyelem középpontjába a mű, amikor az amerikai rapper, Kanye West engedély nélkül használta fel a részletét New Slaves című számában. (Négy év után a felek végül 2017-ben peren kívül megegyeztek, West pedig kártérítést fizetett a szerzőknek.) A dal nem kevesebb, mint tizenhat változatát egy lejátszási listába gyűjtve is meg lehet hallgatni.  

Tovább

Vihar Zalaegerszegen – Cyklon zenekar

cyklon_1970_promo4_bacsaypeter_horvathdorgepeter_kerekesistvangazsi_karsaylaszlo_tunyogipeter_tothjanosrudolf.jpg

A Cyklon nevű zalaegerszegi zenekarban olyan zenészek játszottak együtt, mint a később a Bergendyvel, majd a Hobo Blues Banddel hírnevet szerző Tóth János Rudolf, illetve a P. Mobil legendás énekese, Tunyogi Péter (Tunyó). Az együttes szaxofonosa pedig az a Horváth Péter Dörge volt, aki később az Old Boysban lett országosan ismert.

Tovább

A magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket!

A negyven éve alakult V’ Moto-Rock angol nyelvű albuma

vmoto_1.jpg

Csalhatatlan jele annak, ha egy zenekarban megbomlik az egység, és tagcsere várható, ha válogatásalbumot jelentetnek meg, vagy az egyik tag szólólemezt készít. Így történt ez 1977-ben is, amikor sokak meglepetésére a Bergendy együttes ünnepelt sztárja, a basszusgitáros-énekes-zeneszerző-szövegíró Demjén Ferenc, vagy ahogy az egész ország ismeri: Rózsi, bejelentette, hogy zenészbarátaival hozzálátott az első önálló lemeze rögzítéséhez.

Tovább

Bennszülött kultúrából építkezni – a népzenei revival kezdeteiről

kassak_klub.jpg

Kassák Klub, a Sebő-együttes táncháza

„Az a parasztfolklór, amelyre az én versekre kitalált zenéim épülnek, valamikor a falusi közösségben minden ember számára kifejezési formákat, kereteket adott. Mi ezeket szeretnénk megtanulni, és egy olyan városi népzenét teremteni, amely a városi közösségben, a városi fiatalok számára teremti meg ugyanezt a lehetőséget” – nyilatkozta Sebő Ferenc a hetvenes évek elején. És az énekelt versek úttörője, a népzenei revival mozgalom egyik alapítója az azóta eltelt bő négy évtizedben voltaképpen nem tett mást, mint egyrészt visszahelyezte a verset abba a közegbe, amelyben azelőtt is létezett, másrészt társaival plasztikusan bebizonyította, hogy az internacionalizmus és a globalizáció korában egyáltalán nem korszerűtlen bennszülött kultúrából építkezni

Tovább
süti beállítások módosítása