Jan Nowicki, Monori Lili és Mészáros Márta a Kilenc hónap című film forgatásán

Mészáros Márta Eltávozott nap és Szép lányok, ne sírjatok című filmjeit a hatvanas-hetvenes évek legfontosabb magyar zenés filmjei között tartják számon. Pályája a beatzenével és más populáris zenei irányzatokkal foglalkozó más rendezőkéhez – Banovich Tamáshoz és Kovács Andráshoz – hasonlóan az ötvenes évek elején indult, ráadásul a filmművészeti főiskolát Magyarország egyik legismertebb női rendezője nem itthon, hanem a Szovjetunióban végezte.

Az 1963-ban megnyitott Radnóti Miklós Művelődési Ház épületét eleinte pártközpontnak szánták, s a korai években a Csillagtelep Klub nevet viselte, hiszen Csepel-Csillagtelep területén található. Éppen ezért volt rá annyira jellemző az akkoriban átalakuló kerület Janus-arcúsága: egyszerre kellett kiszolgálnia a kertes házak lakóit és az újonnan épített panelekbe költözőket. Előbbi csoportba főként Csepel-Királyerdő lakossága tartozott, akiknek ekkor még nem volt saját kultúrközpontjuk (a Rideg Sándor Művelődési Házat majd csak a hetvenes években adják át).

Állnak: Temesi Ferenc, Szilágyi Ákos, Györe Balázs, Hadzopulu Athéna, Kőbányai János, Miklóska Lajos, Szkárosi Endre, Gidófalvy Attila. Ülnek: Nagy Feró, Donászi Tibor, Lugosi László.

Hatalmi tiltás miatt alig négy hónapig tarthatott a rendszerkritikus fiatal irodalmárok és a társadalom „számkivetettjeit”, a csöves fiatalokat felvállaló Beatrice ígéretes együttműködése: 1979 áprilisa és augusztusa között mindössze három közös akciójuk lehetett, de legalább ezek az utolsó remek példázatai voltak annak, hogy a közvélekedéssel ellentétben a hetvenes évek alkonyán milyen jól megfért egymással a magas művészet és a tömegkultúra.

A Generál azért nem volt annyira titkos sztárzenekar, hiszen több albumuk megjelent, a Csöngess be hozzám jó barátot mindenki dúdolni kezdi Magyarországon, ha meghallja. De mégis, a tagok később jóval nagyobb sikereket értek el, mert a Generált az ág is húzta.

Marc Augé francia antropológus érdekes és azóta nagyhatásúvá vált esszét tett közzé 1992-ben. A könyvterjedelmű munka abból az egyszerű megfigyelésből indult ki, ami valószínűleg a repülővel sokat utazóknak is feltűnhetett, hogy szinte minden repülőtér egyforma. Ebben azonban nem az építészi fantázia szűkkeblűségét kell látnunk, mert ennek a – főként az objektum belső tereit érintő – homogenitásnak funkcionális jelentősége van: mivel a benne tartózkodók csak ideig-óráig maradnak ott, hisz céljuk, hogy tovább- vagy elutazzanak, így a térkiképzésnek és a kommunikatív felületeknek a hatékonyság érdekében nemzetközi sztenderdeket kell követniük. Márpedig egy globális sztenderd mindig homogenizál, mindegy, hogy Prágában vagy New Yorkban száll fel az utas, nagyjából ugyanazokkal a jelzésekkel, terekkel, sőt a globális kapitalizmusnak köszönhetően ugyanazokkal a termékekkel találkozhat. Társadalomkutatóként Augét az érdekelte, hogy milyen kapcsolat, viszony van a repülőtérhez hasonló szabványokkal dolgozó nyilvános terek (olyanok, mint a benzinkút, az autópályák parkolójában lévő kereskedelmi egységek, szállodaláncok, plázák) és az azt használó utazók, vásárlók, fogyasztók, járókelők között.

„Sose felejtem azt a nyári éjszakát, mikor a nagy hőségben váratlanul feltódult a lakásomra egy csomó, számomra nagyrészt ismeretlen ember: Bíró Yvette, Haraszti, Veres Juli, Ráday Misi, Pécsi Vera, Drozdik Orsolya és még sokan. A fele másnap hajnalban készült elhagyni Magyarországot. (…) Bíró Yvette (…) biztos, hogy másnap hajnalban hagyta el az országot. (…) Újabban sokat hallottam magáról is, de mindegy. Kicsit meg vagyok könnyebbülve, hogy veled már nem kell megismerkednem. Itt a lux, itt a lux, itt a luxusvonat… – Euforikusan szomorú volt.” 

Kornis Mihály: Civilségem a pályán, 1973–1978

 Funkciójukat tekintve, manapság a repülőterek szinte semmiben sem különböznek a vasútállomásoktól vagy a buszpályaudvaroktól. Az utazni vágyó magyar állampolgár megérkezik oda, okostelefonján felmutatja digitális jegyét, a forma kedvéért elkérik személyi igazolványát. A fapados gépek árai sem szöknek az égbe, vízum sem kell a legtöbb helyre, így a – globális szempontból nézve – még mindig a világ privilegizált helyéhez tartozó Magyarországról nem tűnik komplikáltnak egy út; éppolyan, mintha vonatozna vagy buszozna az utas. Ebből a szempontból talán különösnek tűnhet, hogy volt olyan időszak, amikor a reptér vagy maga a repülés privilegizált utazási formának, illetve helyszínnek minősült, s komolyan megmozgatta a művészi képzelőerőt. Talán a blog nem minden olvasójának egyértelmű ma már, hogy a hidegháború időszakában az utazás fogalma alatt egészen mást értettünk, mint manapság. A szovjet érdekszférába tartozó országok, így Magyarország állampolgárai is kettős hátrányt szenvedtek (ha nem ún. államszocialista országba utaztak): egyszerre sújtotta őket a magyar forint és a nyugati valuták közötti átváltási aránytalanság (gazdasági ok), s egyszerre a magyar hatóságok packázása, adnak-e útlevelet vagy sem (az utazási szabadság korlátozása politikai okokból).

A Rideg Sándorról íróról elnevezett Művelődési Ház 1975 tavaszán nyitott meg. A Csepel kertvárosi részére eső kultúrotthon sok tekintetben más volt, mint belvárosban található társai. A vezetőség – alkalmazkodva a kisvárosi környezethez – külsőleg és belsőleg is igyekezett minél családiasabb légkört kialakítani.

Azt gondolnánk, ha egy zenekar bejön a közönségnek, mindenki mellé áll, hiszen lemezt lehet eladni, sikeres koncerteket lehet szervezni. Magyarországon ez nem mindig volt ilyen egyértelmű.

Volt legalább két együttes, a Ferm és a Generál, akikben jóval több volt, de fel kellett adniuk, mert az egyetlen hazai lemezkiadó nem akart foglalkozni velük. Más és más a történet, a végül elért siker foka is, de az együttesek feloszlása mindkét esetben a lemezkiadó vonakodása volt.

Csepel útmutató volt a szakszervezeti képviselet tekintetében, az első ilyen jellegű csoportosulások már 1903-ban megalakultak, s öt évre rá egy állandó törzshely ötlete is felmerült. Annak érdekében, hogy létrejöhessen ez az álom, a tagok 1915-ben gyűjtést rendeztek egy erdei ünnepség keretében, ahová a szomszédos kerületeket is meghívták. Eközben a Weiss Manfréd Gyár vezetősége a hadbavonultak özvegyeinek és árváinak megsegítésére létesített alapot. Ebből kért kölcsön a szakszervezeti képviselet, s ezt összerakva a gyűjtésen szerzett pénzösszeggel meg tudták vásárolni az Árpád utca és a József utca sarkán található Saufner-féle vendéglőt. Az épületet 1916. november 12-én avatták fel, majd hamarosan megvették a mellette álló, tágas telket is, ahol elkezdték az építkezést.