A hetvenes években a Lőrinci Ifjúsági Park tőszomszédságában laktunk. Nyári szombat éjszakákon a családunk üres tekintettel nézett a semmibe, míg a parkszínpad felől egész éjjel dübörgött a rockzene. A koncertek elementáris ereje minden hangot elnyomott, a TV-t és anyám állandó veszekedését is. Így a szombat este lett a családunk pihenőnapja. Egy idő után a harsogó zenére immunis lett a fülünk, és csak bután bámultuk egymást, míg az unalom álomba nem ringatott minket. 12 éves voltam ekkor.

1966-tól a táncdalfesztiválok voltak az év tán legfontosabb könnyűzenei eseményei, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat pedig rendre megjelentette kislemezeken az egyes események legjobb dalait. 1967-ben angol nyelvű borítóban, azaz exportkivitelre egy tizenhat számos nagylemez-válogatás is készült az aktuális slágerekből. Ez volt talán az első kísérlet a hazai könnyűzenei kínálat külföldre vitelében. A lemez kétféle borítót (és egészen kicsit eltérő hátsó borítót) kapott, talán különböző piacokra szánták a budapesti panorámát, illetve bulijelenetet ábrázoló borítókat. Érdemes nyomon követni, hogy milyen eredménnyel járt a magyar könnyűzenei produkciók máshol való megjelentetése.

Tóth József a Stáció és a Tűzkerék RB alapítója, gitárosa. Új zenekarával, a Come On Rock Banddel nemrégiben tért vissza a magyar rockzenei életbe. Az új banda mellett a kezdetekről, Radics Béla örökségéről, Som Lajos ragyogó ötleteiről és egy esztergomi milliomos szerepéről is beszélgettünk vele.

1967. március 18-án, Diósjenőn nagy napra ébredt a Hornos család: a legkisebb fiú, Béla is megnősül. A násznép egy, a TSz-től kapott ZIL teherautó platóján és több kisebb autóval vágott át a Börzsönyön, hogy kikérjék a menyasszonyt, Szabó Irént Perőcsényből.

Vannak könyvek, amiket időnként újra kell olvasni és akadnak, amelyeket újra kell írni ezért vagy azért. Bálint Csaba Radics Béla a beatkorszakban című, CD melléklettel ellátott könyve 2012-ben jelent meg első alkalommal. Nagyon gyorsan elfogyott, jelezve, hogy a főhős iránt nagyon komoly az érdeklődés. Nyolc év után ezért alaposan kibővítve, még bőségesebb képanyaggal kerül ismét az olvasók elé a kötet.

Előző, Szörényi Levente Hazatérés című lemezét bemutató cikkemben már részleteztem, hogy a Fonográf két legfőbb dalszerzője hogyan és miért jutott arra, hogy szólólemezt készítsen 1980-ban. Bródy János – ugyanúgy, mint Levente – már néhány éve gyűjtögette és érlelgette egy esetleges szólóalbumhoz való dalait. Bródynál az ehhez szükséges kiindulópont 1978 körül érkezett el, amikor olyan dalokkal hozakodott elő a Fonográf próbáin, amiket a zenekar énekesei már – eltérő hangvételük miatt – nem szívesen énekeltek volna el. Sőt! Voltak dalok, amik már ugyanezen ok miatt Koncz Zsuzsa nagylemezeiről is lemaradtak, és épp Zsuzsa volt az, aki azt mondta Bródy Jánosnak, hogy „ezek neked állnak a legjobban, énekeld el őket magad, Tinikém”.

A Fonográf együttes 1978 és 1980 között „belekényszerült” egy „country & eastern” muzsikát játszó együttes szerepkörébe: ők lettek az első „világhírű” country zenekar Kelet-Európából. 1978 végén Angliában a United Artists kiadta a Stacey Wilde szövegíró közreműködésével angolosított Levél a távolbólt, Greyhound címmel, de 1979 májusára kiderült, hogy a kislemez – noha Anglián kívül napvilágot látott még Hollandiában és Németországban is – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A zenekar egy komplett, angol nyelvű nagylemez anyagát is rögzítette, ami végül Magyarországon kívül csak Svédországban jelent meg (két változatban is) a Svalan Grammofon kiadónál, 1980-ban.

A rendszerváltás tinédzserek számára kissé zavaros, ámde felemelő időszakában jártam először Prágában a nagybátyám jóvoltából, aki akkoriban ott dolgozott szakszervezeti tolmácsként. Már a kijutásom is kalandos volt: egy budapesti koncertről nem tudtam éjszaka hazamenni a cuccomért Sárbogárdra, mert lekéstem az utolsó vonatot, éppen ezért a bátyám másnap reggel két vázas hátizsákkal jött utánam, hogy felnyaláboljon, és együtt menjünk unokatesómékhoz az akkor még létező Csehszlovákia fővárosába.

Egy átlagosnak ígérkező szombat reggelre ébredtem 1980. augusztus 23-án. Néhány dologban ugyan eltért egy alig tizenkét éves lány mindennapjaitól, de nem nevezhető rendkívülinek. Azon a hétvégén, egyéb okok miatt, csak ketten birtokoltuk a házunkat a bátyámmal. Ezt kihasználva, reggelizés közben szólt, hogy átjönnek a barátai, lányok-fiúk, vegyesen. Örültem, mert mindig jófejek voltak velem, és persze kiscsajként igyekeztem ellesni tőlük a „felnőttes” viselkedést.

„Még mindig szeretném tudni, hogy mikor vesztek egy Centrum-hétfőn piros répanadrágot! És mikor tanultok meg kesztyűbe dudálni? És mikor nő be a fejetek lágya? Mikor lesztek rendes emberek? Mikor fogtok megváltozni? Jaj nektek!” (Schuster Lóránt / P. Mobil)

A sokak számára jól ismert  felvezető ezen verziója a Szuperkoncert néven híressé vált fesztiválon hangzott el 1981. augusztus 22-én a Hajógyári-szigeten, a közönség pedig boldogan felelt Lóri költői kérdéseire: Soha! Majdnem negyven év távlatából persze kicsit más fénytörésben látszik az esemény, a korszak, a korabeli visszhangok alapján pedig néha olyan, mintha két különböző filmet néznénk.