Dinnyés József lassan ötven éve vágott neki saját dalaival és kortárs költők énekelt verseivel az egész magyar nyelvterületet lefedő, évről évre ismétlődő körútjának. Ehhez – Szilágyi Domokos szavaival élve – olyan „hétmérföldes csizma-hit” kell, ami nem évül el akkor sem, ha úgy tűnik, hogy lassan lejár az élőszavú költészet ideje. Vagy még el sem érkezett igazán? Az immáron háromezerre rúgó dalkincs tulajdonosa mögött hiába van már megannyi kilométer és kereszteződés, a számtalan stoppolással és utcazenéléssel töltött nap, a klubokban, kocsmákban, kultúrházakban tartott koncertek, börtönökben és templomokban adott műsorok után ma is ugyanolyan lelkesedéssel indul neki (az első lemezéről kicenzúrázott, „Határtalanul szeretném hazámat” jelszó szellemében) egy-egy utazásnak – a jobb híján Régi Magyarországnak nevezett, szétszabdalt térség fogyatkozó népességű városai és falvai felé.

Papp Máté:
Bár már jó ideje énekeltél, lemezed mégse jelenhetett meg. Gondolom, a cenzúra közbeszólt.

Dinnyés József:
Természetesen a lemezpiacra be kellett volna kerülni. ’67-ben a Pol-beat Fesztivál kiadta a Karrier című dalt három Gerilla-szerzeménnyel egy lemezen. Hát mit mondjak, a Gerilla-rajongóknak én nem tetszettem, az engem szeretőknek meg a Gerilla nem tetszett, úgyhogy ilyen felemás, egynegyed-háromnegyedes lemez volt. A háromnegyed az egy bizonyos ritmushoz nagyon jó, például a keringőre. „Felkérés keringőre!” – így is hívtam ezt a lemezt. Az önálló lemez viszont nem nagyon akart összejönni, míg nem sikerült Buda Ferenc versével egy nagyon kellemes kislemezt készíteni. A Kex együttessel mentünk be a stúdióba, és egyfolytában egymást hülyítettük. Együtt is mutattuk be jó pár klubban, nagy élvezettel, hiszen abszolút marginálissá tett anyagok jelentek meg.

1986 elején Vikidál Gyula kilépésével a Pandora’s Box énekes nélkül maradt. Bencsik Sándor szólógitáros, Zselencz László „Zsöci” basszusgitáros és Pálmai Zoltán dobos ekkor hozza létre a Metal Company nevű formációt azzal a szándékkal, hogy a P. Box mellett egy alternatív formációval is fellépési lehetőséghez jussanak. Babári József – művésznevén Mr. Basary (ejtsd: Miszter Bazári) – előbb a Metal Company billentyűse és énekese lett, később azonban a P. Boxba igazolt. 1986 őszén Deák „Bill” Gyula csatlakozott a Metal Companyhez, így néhány koncert után felvették a Bill és a Box Company nevet, amelyet néha Bill Box Company formában is használtak. A névváltozást Bill belépésén kívül az is indokolta, hogy Cserháti Pityi felhagyott az aktív zenéléssel és a P. Box név használatát illetően Bencsikkel ilyen kompromisszumos megoldásban állapodtak meg.

Erdélyi Tamás 1949. január 29-én született Budapesten, zsidó családban. Fényképész szüleit szomszédok, barátok bújtatták, így úszták meg a Holokausztot, amelynek több rokonuk is áldozatul esett. A család a Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. szám alatt lakott, a Toldi mozi fölött. A filmszínház 1932-ben nyílt meg, de akkor még City mozi volt a neve, ahogy az utcát sem Bajcsy-Zsilinszkynek, hanem Vilmos Császár útnak hívták. Az ötvenes években már nem csengett jól a nyugatias név, a City moziból előbb Úttörő filmszínház lett, 1951-ben pedig Toldi.

A zenekart 1980-ban alapította Bencsik Sándor „Samu” szólógitáros és Cserháti István „Pityi” billentyűs. Mindketten a P. Mobil tagjai és dalszerzői voltak, de miután az együttesnek éveken keresztül nem jelenhetett meg nagylemeze, új tagokkal és új névvel próbáltak meg érvényesülni. Sáfár József „Dödöle” basszusgitárossal kiegészülve kerestek további tagokat, s hamarosan Varga Miklós énekes és Szabó István „Putyur” dobos csatlakozott hozzájuk.

Mielőtt szorgos kezek odaadó munkájával 1968-ben felépült volna Zuglóban a Kassák Lajos Művelődési Ház, a Kacsóh Pongrác úti lakótelep fiataljai mellőzni voltak kénytelenek a kerületi közművelődés áldásos hatásait. Amikor viszont kész lett a fővárosszerte Kassák Klubként emlegetett közösségi tér, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókkönyvtára mellett az MSZMP három körzeti alapszervezete, valamint az ifjúsági klubmozgalom egyik legjelentősebb helyszínévé avanzsáló Zuglói Diákklub is a falai közé költözött.

Juhász Előd szerkesztő és Bodnár István rendező, az MTV munkatársai (1981)

Juhász Előd televíziós-rádiós szerkesztő, műsorvezető 1938. május 4-én született Budapesten. 1956 és 1961 között végezte a Zeneakadémia karmester-, illetve zenetörténeti szakát. 1962-ben szerkesztő-gyakornokként dolgozott a Zeneműkiadónál, majd 1963–1981 között a Magyar Rádió zenei szerkesztője volt, ahol többek között a Zeneközelben című műsort, illetve a Hétvégi panoráma és a Kettőtől ötig című élő adást, valamint felvételről a Muzsikáról – fiataloknak és a Találkozás a stúdióban című sorozatokat szerkesztette, illetve vezette, továbbá részt vett a Bartók-sorozat összeállításában is. 1981-ben átigazolt a Magyar Televízióba, ahol 2002-ig volt az emblematikus Zenebutik műsorvezetője, amely műfajok közötti és térbeli kirándulásra egyaránt invitálta a nézőket úgy, hogy közben a Kádár-rendszerben szokatlan módon világsztárokat is felvonultatott. Juhász Előd könyvet írt mások mellett Gerschwinről, több kötetet is Leonard Bernsteinről, valamint a Zenebutik adásait is megörökítette számos könyvben.

Csatári Bence:
A cenzúra a Magyar Televízióban a Zenebutik című műsorban is tetten érhető volt? Előfordult, hogy egyes „beszólásaiért” megbüntették, szilenciumot kapott?

Juhász Előd:
Alapvetően kétszer történt meg velem ilyesmi, de ezekben az esetekben azért én is ludas voltam. Egyik alkalommal, 1982 végén hangzott el a számból egy olyan mondat, hogy „azért vagyok ilyen barna, mert a MALÉV Air Tours utasaként Thaiföldön jártam”. Ez persze nem politikai elszólás volt, hanem inkább egy kis reklám, ami abban az időben nekem megengedhetetlen volt, és valószínűleg még most is annak lenne tekinthető. Mivel senki nem kényszerített arra, hogy én ezt mondjam, megkaptam a magam ledorongolását.

A perzselő forróságban megpróbálunk egy kis ízelítőt adni abból, milyennek is látta a nyarat anno a táncdalénekes, a disco-királynő, az alternatív, a rock’n’roller és a punk. A dalok nagy része kultikus sláger, ami pedig biztosan kiderül a válogatásból, az az, hogy nekünk, magyaroknak a Balaton a riviéra. Fogadjátok szeretettel – a hőségriadóra való tekintettel – a nyári túlélő-csomagunkat:

Felföldi Anikó – Németh Lehel: Nekem a Balaton a riviéra (1961)

Németh Lehel táncdalénekes és Felföldi Anikó színésznő ikonikus dala S. Nagy István szövegével tökéletesen összefoglalja a magyar szocializmus nyarait: a kötelező balatoni nyaralásokat a szolgálati üdülőkben, s a napozást a saját bejáratú tengerünknél. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk! Azonban a számot – főképpen a következő sorait – ironikusan is lehet értelmezni: „Sohasem kergetek én délibábot, / józanul járok, nem álmodom. / Utazni szeretek, de majd kibírom,  / ha nem lesz farmom Vadnyugaton.” S. Nagy a „Vadnyugat” mellett egyéb popkulturális utalásokat is beépít a szövegbe, remekül bemutatva, hogy a kor emberei elsősorban a filmvásznon keresztül szagolhattak bele a hanyatló nyugat ópiumába („Mert a Lollobrigida és a Sophia Loren, meg a Marina Vlady nekem te vagy!”).

A Shell 1978-ban. Janás György (balról a második), Losó László (jobbról a második)

A Shell zenekar tagjai közül Janás George György és Losó Leasly László visszaemlékezései alapján a kérdéseinkre Janás György válaszolt. Lesz szó a beatről; a nehézségekről, melyekkel egy zenekarnak szembe kellett néznie a Kádár-korszakban; de arról is, mi a különbség az első- és másodvonalas bandák között. 

Hogyan és mikor alapították a Shell zenekart?

Nagyjából 1970-ben kezdtünk el beszélni arról, hogy játszani kéne. Akkoriban futottak itthon a legjobb rockzenekarok, nem írnék egyet sem, aki ott volt, az tudja, kikről beszélek. A zenekar tagjai közül négyen a Művégtaggyárban, későbbi nevén a Gyógyászati Segédeszközök Gyárában (GYSGY) dolgoztunk. Az alapító tagok Losó László (dob, ének); Janás György (– akkor még – szólógitár, ének); Farkas József (billentyűk, ének); Deák Ferenc (basszusgitár, ének); Otta János (ének) – helyette érkezett 1979-ben Szöllösi László – voltak. A munkánkat tekintve volt köztünk felvonókezelő, műszerész, segédmunkás, ványoló. Zenei képzése szinte egyikünknek sem volt, mint ahogy akkoriban egyik zenésznek sem. Zenélni tudtunk, nem kottát olvasni. Természetesen a felszerelésünk sem volt igazán ütős. De akkoriban elég volt egy-egy 40 Wattos motyó, pár BEAG mikrofon és egy saját készítésű keverő. Regenteken játszottunk, de jó volt.

Az 1969-ben alakult Kex zenekar főleg az értelmiségiek körében volt népszerű. A bandának masszív állandó közönsége alakult ki. Nem véletlenül, hiszen nagyon sokat foglalkoztak rajongóikkal, többek között közösségteremtő hajókirándulásokat, futballozást szerveztek nekik. Lehetőséget adtak továbbá más fiataloknak is a zenélésre: Cseh Tamás például életében először egy Kex-koncert szünetében lépett színpadra.

Az Ifipark

A Kex játszott. Ha jól emlékszem, hatvankilenc nyarán történt. Egy osztálykirándulás zárásaként utaztunk a fővárosba a gimnázium által bérelt farmotoros Ikarusszal, Pannonhalma hegyéről a Bakony holdkráteres útjain. A szállást úgy oldotta meg az ofő, hogy a pestiek és a budaiak látták vendégül az ország legkülönfélébb vidékéről származókat. Este irány az Ifipark!