A dixieland New Orleans-ból származik. Az afro-amerikai gospelek, spirituálék, a country, a ragtime, francia kvadrillok és a blues elemei keverednek benne finom rögtönzésekkel. A huszadik század legelején született stílus a negyvenes és az ötvenes években lett újra népszerű. Molnár Gyula az újravirágzó dixie-be szagolt bele Újszegeden, hogy megalapítsa Magyarország legrégebbi és legismertebb vidéki dixieland-bandáját, amelynek élén immár több mint ötven éve játssza a műfaj bódító ízeit.

Horváth József mesteredző Edőcs Istvánnal.

A Béka Klubot a Magyar Honvédelmi Szövetség könnyűbúvár szakosztálya nyitotta meg 1957-ben, és eredetileg a Széchenyi rakpart 68. szám alatt működött. A búvárkodás költséges hobbi – a szakosztály táncos rendezvényeket szervezett, hogy a bevételt edzőtáborra, felszerelésre fordítsa. A vezetés kapott állítólag egy fülest, hogy a Benkó Dixieland Bandet kellene felléptetni a klubban, mert ők most nagyon mennek. Tettek velük egy próbát, a többi pedig már történelem. Benkóék stílusa alapvetően a dixieland és a jazz volt, de tánczenét, rock and roll és „luxemburgi stílusú” dalokat is kevertek a programba.

Bakos István egykori plakátja a Kálvin téren.

Bakos István 1941. június 17-én született Budapesten. Festőművész, grafikus és fotográfus. Nevéhez fűződik az első magyar beat-nagylemez borítójának megalkotása és több, mára klasszikussá érett lemezborító elkészítése. A lemeztasakokon kívül számos könyvborító és filmplakát őrzi munkáját. 

Bakos István:
Teljesen szabad kezet kaptam. Én készítettem a legelső magyar beat-nagylemez borítóját is, az International beat című albumét, 1964-ben. Akkoriban még nem fotóztam, csak rajzoltam, viszont a képet én komponáltam. Ebben az esetben először ki kellett találnom, hogy miről szóljon a borító. Meghallgattam a lemezt, elolvastam a szövegeket, ezek adtak ötleteket, akkorra már tudtam, mi van Londonban. Őrült beatzene-rajongó voltam magam is. Számomra a Beatles ma is mindenek fölött áll! Szóval tudtam, hogy a divat meghatározó. Na de honnan szerezzek itthon olyan ruhákat, amiket Angliában láttam? Végül az lett, hogy vettünk anyagot és megvarrattuk. Összehoztam a képre egy olyan beatbandát, aminek egy gyönyörű nő áll a központjában. A modell a borítón természetesen Betti. Megfelelő figurákat is válogattam mellé. Az összes fiú festő, barátaim a fősuliról, Veszely Feri, Méhes Laci – aki jelenleg Párizsban él – és Horváth László Xavér. Olyan ruhákat vettek fel, amiről azt gondolták, hasonlítanak a nyugati cuccokhoz. Szereztünk egy gitárt is, kölcsönbe. Egy nagyon jó haverunk fotózott, aki hamarosan Franciaországba pattant ki, a mai napig ott él és alkot, Zaránd Gyulának hívják és ő volt az esküvői fotósunk is. A borítófotó anyám lakásán készült, előtte feketére mázoltam az egyik falat, az a háttér. Vakuzni sem kellett. Tökéletesen beállítottam a kompozíciót, talán három felvétel készült összesen, nem kellett több. Aztán elvégeztem a grafikai munkákat, megrajzoltam, kivágtam és felraktam a betűkből a szöveget. Mindent manuálisan, nem úgy mint manapság.

Az Androméda 1971 nyarán

Bubics György és testvére, Bubics Tamás alapította zenekar a korábbi Concours tagságából jött létre, 1968 körül. A kor divatjának megfelelően egy csillagkép után kapta a nevét az együttes. A hetvenes évek elején a Bubics-testvérek mellett Bakó Jenő, Nagy Zoltán és Féder Tamás alkották az Andromédát, de a tagság nagyon sokszor változott. 1971-ben rádiófelvétel készült velük, a Napsugár a télben és a Nevet a holnap című dalukat vehették fel. Indultak az 1972-es Ki Mit Tud?-on, de mivel ez idő alatt kaptak OSZK működési engedélyt is, ezért a vetélkedőről – tekintettel arra, hogy ettől a pillanattól fogva már nem tekinthetők amatőröknek – kizárták őket.

A Hobo Blues Band tagadhatatlanul a hazai blues-rock szcéna egyik legfontosabb formációja volt. A banda talán legmeghatározóbb tagja és egyben névadója, Földes László, vagyis „Hobo”. A becenév úgy ragadt rá Földesre, hogy anno falta a Jack London-novellákat, azok közül is a legtöbbet a Kétezer vagány címűről beszélt, amely a „hobók hadseregéről” szólt. A „hobóság” szimbólummá nőtte ki magát, és a zenész egész életét meghatározta. Földes zsigeri lázadó volt, hosszú haja és sajátos kinézete miatt rendszeresen összetűzésekbe keveredett, többek között az egyetemről is kirúgták. Lázadásának különös irányt adott az is, hogy édesapja tősgyökeres párttag volt.

A Ráday Klub az akkoriban Marx Károly nevét viselő Közgazdasági Egyetem (ma: Budapesti Corvinus Egyetem) Ráday utcai kollégiumának alagsorában nyílt meg, 1982-ben. A hetvenes években diszkó működött itt, a ’82-ben érkező új klubvezető azonban a kultúrpolitika által ferde szemmel nézett újhullámos együttesek számára is megnyitotta a szórakozóhely kapuit. Az ő támogatásuk a kollégista Mesterházy Ernő ötlete volt, aki megnyerte elképzeléséhez Bognár Attila mérnökhallgatót is.

A Ráday Balaton- és Trabant-koncerttel nyitott, majd a Kontroll Csoporttól a Kampec Doloresig számos underground formációnak adott otthont. Az első időszakban a Sex-E-Pil számított házizenekarnak, az évtized közepére pedig a Sziámi különböző formációi váltak központi szereplővé. Abban az időben a hozzájuk hasonló alternatív zenekarok főleg külvárosi klubokban és a Műszaki Egyetem Bercsényi utcai kollégiumában jutottak fellépéshez. A belvárosi helyszín és a rendszeres szombati koncertek viszont lehetőséget kínáltak a rajongói tábor növelésére.

Czippán György újságíró, szerkesztő, könyvkiadó 1943-ban született egy Inke nevű somogyi faluban. Édesapját kétéves korában elvesztette, édesanyjával 1951-ben Csepelre költöztek. Itt végezte el az általános iskolát, és iratkozott be aztán a Jedlik Ányos Gimnáziumba. Írásai, versei először a Csepeli Munkásotthon lapjában jelentek meg, majd a Csepel újsághoz került, itt kezdte újságírói pályafutását. Ezt követően a Hétfői Hírek című lapnál, majd az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettese lett. A magazinnál kezdett zenei újságírással, szerkesztéssel foglalkozni. 1984-ben elbocsátották az Ifjúsági Magazintól, ezt követően előbb a Vasárnapi Híreknél, majd a Népszabadságnál helyezkedett el. A nyolcvanas években előbb külsősként, majd főállásban a Magyar Televízió könnyűzenei osztályán dolgozott, így ismét zenével foglalkozhatott. 1989-től, bár a státusza megmaradt, tényleges munkát nem végzett a televízióban, és 1998-ban végképp búcsút mondott az újságírásnak, szerkesztésnek. Jelenleg könyvkiadót üzemeltet.

Czippán György:
Itthon én fogtam össze a szerkesztőséget, megterveztem a lapot, elkészíttettem az anyagokat, telefonon jeleztem Gábornak, hogy megvagyunk, ő pedig vagy azt mondta, hogy mehet, vagy ritkább esetben hazajött, és megnézte a lapot nyomdába küldés előtt. Nagy jelentősége ennek sem volt, mert keveset értett mindabból, amiről az Ifjúsági Magazin szólt, szóval, lehet mondani, hogy szinte teljesen szabad kezet kaptam.

Frank Iván:
Ami elég erőteljes változást hozott a lap tartalmában. Sokkal keményebb írások láttak például ettől fogva napvilágot. Hogy fogadták ezt azok, akik kézben tartották a magyar sajtót?

Czippán György:
Nem nézték jó szemmel. Nem nagyon szerették ugyanis, ha feltárták a tényeket. A hivatalos álláspont az volt, hogy Magyarországon nincsenek hátrányos helyzetűek, nincsenek szegények, nincsenek csövesek. Boldog úttörők vannak ehelyett, akik önfeledten éneklik, hogy „Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám…”. Mi viszont nem ilyeneket hoztunk le. Nálunk teret kapott az a csöves jelenség, ami nagyon jellemző volt a kor tinédzsereire. Akkoriban ez nem azt jelentette, hogy valaki munka nélkül, lakás nélkül az utcán lődörög, hanem a kor hivatalos ideológiájának hátat fordító, az iskola és a szülők ellen lázadó fiatalok életformáját, akik úgy érezték, elhanyagolják, emberszámba sem veszik őket. Teret kaptak a magazinban azok a zenekarok is, akik ezeknek a gyerekeknek zenéltek. Elsősorban a Beatrice, a P. Mobil és a Piramis.

Magyarország második szupergruppja, a Taurus 1972. április 18-án a sajtónak mutatkozott be, május 1-jén pedig – a Budai Ifjúsági Parkban – a nagyközönség előtt is fellépett. Radics Béla szólógitáros korábban az Atlantis, a Pannónia, a Sankó Group, a Sakk-Matt és a Tűzkerék tagja volt, Som Lajos basszusgitáros a Recordban és a Neotonban zenélt, Balázs Fecó billentyűs ugyancsak a Neotonból érkezett, Brunner Győző pedig a Metro dobosa volt azelőtt.

Máté Péter 1947. február 4-én született. A szülők, a kis Péter bátyja, Pál és a nagymama nehéz körülmények között éltek Krisztina körúti lakásukban. Szerencsés véletlen, hogy a házban egy zongoratanárnő lakott alattuk, aki elkezdte tanítani a kisfiút, később pedig azt javasolta, küldjék zeneiskolába Pétert. Annak ellenére, hogy elsősöket a szabályok szerint nem vehettek volna még fel a zeneiskolába, vele abszolút hallása és szokatlan zenei érzéke miatt kivételt tettek. Tanárai csak „kis Gershwinnek” becézték, és szorgalmazták, hogy zenei középiskolában folytassa tanulmányait. Szülei azonban érzékeny lelkivilága miatt meg akarták óvni a művészvilágtól, így bátyja nyomdokaiba lépve külkeres mérnöknek szánták. El is végzett egy-két szemesztert, azonban a hatvanas évek közepén-végén visszatalált arra az útra, ahová mindig is tartozott: húszéves kora előtt Bergendy István felléptette a Budai Ifjúsági Parkban.

A Síp utca és a Dohány utca sarkán álló ötemeletes lakóház, amely egykor a Metro Klubnak is helyet adott, 1909-ben épült. Vágó László és Vágó József tervezte szecessziós stílusban és a korabeli Európa egyik legnagyobb játékboltja működött benne. Árkád Bazár, aztán Késmárky és Illés játékáruháza volt a neve – a ház homlokzatán ma is látszik a Zsolnay kerámiákkal díszített felirat.