Ebben a sorozatban magyar szerzők olyan dalait mutatom be, amelyekből az eredeti előadókon, zenekarokon kívül – ha egyáltalán van elsőbbség a szerzemény előadásában – más magyar énekesek, együttesek is készítettek felvételt hazánkban 1990 előtt. A témát feldolgozó első részben csak az országhatáron…
Mészáros Mártát a női rendezők úttörőjeként, tabudöntögető női filmesként ünneplik, pályája első felében pedig nemcsak a „női témákat” karolta fel, hanem ezzel összefüggésben a hatvanas évek átalakuló életmódját, a fiatalok életlehetőségeit is vizsgálta. Mindettől elválaszthatatlan volt a korszakot…
„1966 nyarán Balatonföldváron nyaraltunk. (…) Ekkor rendezték az első Táncdalfesztivált, amit ott tudtunk televízión nézni, ami szintén különleges volt még akkoriban. A sok szokásos kommersz slágerzene között hirtelen felbukkant egy elképesztő fazon, Szörényi Levente, aki az Illés együttessel a Még…