Izgalmas élmény egy filmet premier előtti vetítésen megnézni úgy, hogy ráadásul a főhős és az alkotók vezetik fel a látnivalót. Bródy János elmondta, hogy nagyon nehezen engedett a hosszas rábeszélésnek és a maga kedves, csendes, szerény modorában ajánlotta mégis figyelmünkbe a másfél órás „portrévázlatot”. Gondoltam magamban, majd vetítés közben titokban oda-odanézek, hogy milyen érzelmek tükröződnek az arcán. Nem így történt: annyira magával ragadott a látni- és a hallgatnivaló, hogy közben ez eszembe sem jutott. Most, hogy a filmről írok, a főszereplő szavait gyakran hívom segítségül. Mert nagyon fontos, hogy mit gondol, mit és hogyan mond el Bródy János. Magáról. Nekünk. Értünk.
A nagyon ízléses és tartalmas kiadvány (1 DVD+2 CD kihajtható tokban) minden oldalán szinte villog a mottó: „A hatalom szeretete nem a szeretet hatalma!” Az Illés együttes 1971-es Human Rights című albumának egyik kulcsdala, a Virágok tengere refrénje napjainkra vetítve is perzselve üzen. A film vezérfonala Bródy talán legismertebb dala, a Ha én rózsa volnék (ami először Koncz Zsuzsa 1973-as Jelbeszéd című lemezén jelent meg, amit aztán hamar betiltottak). Tóth Krisztina, Beer Miklós, Fischer Iván, Mészáros Antónia és Cserhalmi György szavalják el egy-egy versszakát a tizennégy fejezetre tagolt filmben. Minden fejezet címe egy Bródy-sor és a portré-vallomásai között egy-egy eddig még soha nem publikált koncertrészlet látható (a dalok adják a két CD mai szintre fényesített hanganyagát).
„Ha én rózsa volnék… Valószínűleg az volt az első igazán betiltott dal. Az önálló estjeimen mindig elénekeltem. Gyakran volt az az érzésem, hogy a közönség csak azért jön a koncertemre, hogy ezt a dalt meghallgathassa… Ebben a dalban valahogy rezonál mindaz, amit 1956 után elfojtott a realitás.”
Bródy János az egyik legnagyobbja azon néhány művésznek, akik a beat- és rock dalszövegeket a költészet szintjére emelték hazánkban. Hiteles és önazonos maradt, soha nem állt be azoknak az egyébként (többnyire) tehetséges kollégáinak a sorába, akik kiszolgálták és/vagy szolgálják az éppen regnáló hatalmat. Mindig érzékenyen reagált korunk történéseire, tartása példaszerű, nem félt megfogalmazni és kimondani a véleményét dalain vagy egyéb megnyilvánulásain keresztül. Az anyanyelvét elképesztő szinten bíró, használó és fejlesztő művész helyettünk is megfogalmazza azt, ami bennünk is feszül, csak sokkal precízebben, szebben, hatásosabban és élesebben.
„A dalokban létezem, a dalok a magyar kultúrában léteznek. Csak azok érthetnek engem, akik ismerik ennek a nyelvnek a rejtelmeit és a szépségeit. Én ennek a kultúrának a terméke vagyok. Ebből vagyok. Mi lehetnék más?”
Értelmiségi családban született. (Édesapja Bródy András Széchenyi-díjas közgazdász, édesanyja Vajna Márta tanárnő.) „A családom egy baloldalinak nevezhető polgári család, már a felmenőim is azok voltak… Körülbelül az volt, hogy ott vannak a könyvek, olvass, amit akarsz, szedd össze magadnak.” Az őt (és minket) körülvevő események analizálása során felismert törvényszerűségeket és édesapja közgazdaságtudományi és matematikai cikluselméletét a társadalmi változások törvényszerűségeivel vetette össze és megírta az Ezek ugyanazok című dalt. (Korábbi interjúiban gyakran és szívesen beszélt a rá nagy hatással bíró szerzőkről, könyvekről. Nem meglepő módon számos szociológiai és szociálpszichológiai könyvet is említett, ami összecseng több jelentős hazai és nemzetközi rockzenész-egyéniség érdeklődési körével.)
Fotó: Fortepan / Szalay Béla
„A társadalmi evolúciónak és beágyazható ciklusoknak, amelyek talán kétszáz éve tartanak, meglehet, hogy a hatvanas évek volt a csúcspontja… Az volt azoknak a gondolatoknak és új szellemiségnek a bölcsője, ami tulajdonképpen a 20. század végére megváltoztatta a világot, de nem váltotta meg az emberiséget.”
A magyar beat-rock műfaj megteremtőit napjainkra végre művészként kezelik, teljesen jogosan. Ám nekem ők emellett mindig azok a rajongott kedvenceim maradnak, akik a szobám falának velük teletapétázott posztereiről szemlélték a tinédzser éveimet. Így Bródy János is „a” Tini, és az is marad. Jó volt újra hallani a sztorikat, például a verőcemarosi Express-táborról, az indulásról: „Lehet, hogy másnak más képek maradtak meg… Fura idők voltak, aki akkoriban gitárt vett a kezébe és a színpadra állt, hamar az érdeklődés középpontjába került… Töményen benne volt a szabadság és a szerelem.” Aztán: „Már mint befutott zenész találkoztam a pályám elején lelkesítő álmokkal és vágyakkal, amikről akkor már tudtam, hogy nagyon sok mindent elhagytunk.”
„Amikor a Varsói Szerződés katonái 1968-ban bevonultak Csehszlovákiába, az számomra egy nagyon erős kép maradt… Lassan fogtam fel, hogy a létező szocializmus nem működik, a működő meg nem létezik… Kezdtem arra gondolni, hogy olyan dolgoknak hagyjunk nyilvánosságot, amelyekről az akkori művészeti élet más területei még nehezen szóltak… Igazán komoly cenzúra a hatvanas-hetvenes években Magyarországon elsősorban a professzionális művészetekben volt… A beatzene az ifjúsági öntevékeny zenélés amatőr formában jelent meg, és az amatőr forma nem követelte meg azt a központi engedélyezést, amit egyébként minden más előadónál kötelezően le kellett folytatni… Ha egyszer egy dal megszületik, azt nagyon nehéz betiltani.”
A Fonográf együttes 1984-ben. Balról Tolcsvay László, Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Németh Oszkár és Móricz Mihály. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Az Illés együttes válságát a KITT Egylet (Koncz, Illés Tolcsvayék és a Trió) felállításával próbálta orvosolni, aztán az első magyar popfesztiválon (Diósgyőr, 1973. június 10.) elmondott „beszéde” miatt perbe fogták és bíróság elé állították. Nyilván ez már csak ürügy volt, hogy kiiktassák, hiszen a BBC Rádióban 1970. márciusában adott nyilatkozata óta „rajta voltak”. 1974-ben a Fonográf alapító tagja lett, majd 1980-ban megjelent első önálló albuma, a Hungarian Blues, ami eredetileg közös borítóban, dupla albumként jelent volna meg Szörényi Levente második szólóalbumával, a Hazatérés című lemezzel, aztán mégis külön-külön láttak napvilágot.
A Hungarian Blues borítója.
Bródy lemeze nagy sikert aratott, a megjelenést követő évben 11. helyen állt az eladási listán 89 311 darabbal, míg Szörényi (amúgy szintén kitűnő) albuma a 22. helyen szerepelt 42 819 eladott példánnyal (Forrás: Rock évkönyv 1981, Zeneműkiadó, 1982, Szerk.: Sebők János.) Ez jogosan növelhette Bródy önbizalmát szólista pályafutásának felépítésére. Emlékszem, mennyire szemérmesen hallgattuk a Mama kérlek című dalát, harmadikos gimisként.
„A Mama kérlek… alapvetően az én belső vívódásomnak az eredménye, amikor bizonyos kérdéseket az ember nem tud feltenni a szüleinek. Kínos lenne ilye dolgok iránt érdeklődni, végül én is csak egy dalban mertem megfogalmazni a kétségeimet. Kit ne érdekelne, milyen lehetett az az este, az az éjszaka, az az együttlét, amikor végül is én megfogantam… Mennyire voltak tudatában, hogy a szerelemben, amit akkor erősen átéreztek, az az én életem kezdőpontja.”
Bródyra jellemző, hogy időnként a dalait továbbgondolja és új sorokkal, versszakokkal aktualizálja: „Itt vannak már az újból érkezők, a nagymamát is kikérdezők” „Előfordul, hogy néha van olyan dalom, ami úgy fejeződik be, hogy kéne még folytatnom. Néha átírom és új formát adok neki, de előfordult az is, hogy ugyanabban a dallamszerkezetben mondom el, tehát ugyanannak a dalnak megírom a folytatását.”
1988-ban Magyarországra érkezett a Human Rights Now! koncertsorozat, az ENSZ 1948. december 10-én elfogadott Emberi jogok egyetemes nyilatkozata 40. évfordulójának tiszteletére, amit Bill Graham szervezett világsztárokkal (Bruce Spingsteen & The E-Street Band, Peter Gabriel, Sting, Tracy Chapman, Youssu N’Dour, akikhez a Népstadionban szeptember 6-án csatlakozott Bródy János és a Hobo Blues Band is. „A Human Rights koncertsorozat magyarországi megjelenésekor a szervezők nagy meglepetéssel vették tudomásul, hogy itt, Magyarországon már volt egy olyan zenekar, amely évtizedekkel előtte ezt a gondolatot megpróbálta a maga műfajában hatásosan közvetíteni… 1948. december 10-én az ENSZ Közgyűlése elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mint azt a közös eszmét, amelynek elérésére minden népnek és nemzetnek törekednie kell. Az első bekezdés mindjárt úgy szól, hogy minden ember szabadnak születik, egyenlő méltósága és joga van. Az emberek ésszel és lelkiismerettel bírván egymás iránt testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek. (…) Aki nem ismeri eléggé a múlt tanulságait, arra ítéltetik, hogy újra átélje.”
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Bródy János rendelkezik azzal a képességgel, hogy egyszerre látja a dolgok színét és fonákját. Ahogy véli, az embereket két dolog teszi valóban boldogtalanná: ha az álmaik nem teljesülnek, vagy ha igen, és kiderül, hogy nem az lett, amit elképzeltek. Ilyenek a rendszerváltással kapcsolatos érzései is: „és megtörtént a dolog és eljött, amire vártunk, és már nagyon nem érezzük meghatottan magunkat. Már gyakran az az érzésünk, hogy nem erre vártunk… Túl sokat veszítettünk el abból, amit eddig elértünk… A látszólag reménytelen szerelemből nagyon hamar kibontakozott a beteljesült csalódás… Az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok… Kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók.”
„Nincs egyetlen sorom sem, amit meg kéne tagadnom. Ebben egy kicsit különbözöm a közélet szereplőitől… Azt érzékelem, hogy az a politikai rendszer, ami kétségkívül egy felszabadultabb és nyitottabb társadalmi közbeszédet hozott létre, mint az életem első felét meghatározó Kádár-korszak, az ebben a szabadságban az igaz beszéd örömét nem találta fel. Nem kell mindent bevenni, ami könnyen elhihető!”
„Az vagy, akinek tartod magad… mindannyian kisebbségekben születtünk. Itt a Földön még a legnagyobb nemzet sem mondhatja el magáról, hogy nem kisebbség az összes többihez képest… Sose feledd, hogy szabadnak születtél!” – fogalmaz meg a film nézői számára bölcs útravalót.
A dalok születéséről pedig ezt mondja: „Legtöbbször úgy születnek a dalok, hogy valami nagyon erős érzelmi inzultus ér. Valami borzasztó igazságtalanság, valami olyasmi, ami mellett nem tudok elmenni.”
Nekiszegezhetnénk a kérdést Bródy Jánosnak, hogy miért hagyták, hogy így legyen? A Miért hagytuk, hogy így legyen című Illés-dal szövegét az 1968-as csehszlovákiai intervenció hatására írta. Révész György Az oroszlán ugrani készül című, 1968-ban forgatott, majd 1969-ben vetített filmjében háromszor is felcsendül a dal, így, filmzeneként pozicionálva azt, a zenekar kicselezte a cenzúrát. (1969-ben aztán felkerült Koncz Zsuzsa Szerelem című aktuális albumára, de kislemezen is megjelent.) Bródy János nem hagyta (hogy így legyen): „a látszólag »sztár-létben« is benne van a szolgálat, hiszen valakik fölemeltek engem, képviselőjüknek tekintettek és ez felelősséggel jár.”
Bródy, a filmben elmesélt 1956-os élménye nagyon megragadó: október 23-án a tíz éves kissrác a délutáni tanítás után kilépett a Szemere utcai általános iskola kapuján, addigra már hömpölygött a tömeg a Parlament felé. Becsatlakozott és velük ment, érezte azt a befogadó szeretetet és izgalmat, amit ott és akkor mindenki átélt. Közben besötétedett és a Kossuth téren lekapcsolták a közvilágítást. A tüntetők újságpapírból csavartak fáklyákat, azokkal világítottak. Egy felnőtt az ötödikes Bródy János kezébe nyomott egy égő fáklyát „…azóta van egy olyan érzésem, hogy talán ez a dolgom az életben, hogy fáklyát tartsak a sötétben. Csak legyenek körülöttem mások is!”
Kedves János! Itt vagyunk körülötted! Világíts nekünk!
Bródy János: Vallomások ‒ portrévázlat film + 2 CD Rendezte: Surányi András (GrundRecords, 2022.)
Külön köszönet: Mentler Krisztinának (Melody Produkció) és Bene Attilának (GrundRecords)
Szerző: Rozsonits Tamás
Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
