Volt egyszer egy beatkorszak


„Leginkább a Syconorral szerettem dolgozni” – interjú Tárkányi Tamarával

2022. december 01. - beatkorSzaki

Tárkányi Tamara nevét 1966-ban ismerte meg a szélesebb közönség, amikor az Idegen utakon című dallal megosztott második helyezett lett a táncdalfesztiválon. Pályája elején együtt énekelt Cserháti Zsuzsával, kísérte az Illés és az Omega is, de az általa előadott külföldi dalokról is mesélt nekünk.

Tovább

Non-Stop nyár, és még sok más – szabálytalan zenekarközeli történet

Furcsa játékot űz velünk az idő. Néha elrejti, máskor véletlenszerűen elénk tárja az emlékeket. Vigyázni kell rájuk, mert az idő önkényesen szelektál, és ebben a hatalmas, hömpölygő zuhatagban végleg eltűnhetnek azok a pillanatok, amiktől „mégis szép, szép-szép, szép az élet”. Nem tudom kinek, mit…

Tovább

Áramszünet a Moulin Rouge-ban – interjú Fenyvesi Gabival

Ádám, hol vagy? Érdeklődött egy élénk, fiatal lány az 1967-es táncdalfesztivál színpadán. Fenyvesi Gabi nevét és hangját egy ország jegyezte meg ekkor, de azt talán kevesen tudják róla, hogy a Konzervatórium elvégzése mellett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett tanszakán is szerzett…

Tovább

„Jobban illenek hozzám a líraibb dalok” – interjú Dékány Saroltával

Dékány Sarolta a Rádió Tánczenei Stúdiójában kezdett énekelni, és karrierjének beindulásában jelentős szerepet játszottak a táncdalfesztiválok. A korszak legnépszerűbb előadóinak egyikeként rengeteget turnézott bel- és külföldön is. A vele készült interjúnkban végigvettük a legkedvesebb dalait és…

Tovább

„Ízléses és illatos csomagolás” ‒ A Siculus Fesztivál tündöklése és bukása

Az 1972-es fesztivál minden várakozást fölülmúlt, óriási hírnévre tett szert, Zoltán Aladár zenetudós szerint az itt leját­szott dalok közül egy pár megállta volna a helyét San Remó-i fesztiválon is. Az öt naposra bővült rendezvényen (szept. 19–24.) megtöbbszöröződött a részt­vevők és a közönség…

Tovább

A romániai magyar táncdal bölcsője ‒ a Siculus fesztivál

1970-ben a Siculus Klub és a Román Televízió Magyar Adása rendezésében indult el Székelyudvarhelyen az évente megszervezett könnyűzenei fesztivál, amelyen a vendégegyüt­te­sek által előadott román számoktól eltekintve a magyar zenéé volt a főszerep.

Tovább

„Nem szerettem egy helyben állni, ha a zeneszám azt követelte meg, hogy mozogni kell rá”

Interjú Mátrai Zsuzsával (részlet)

Csatári Bence:Egy idő után elengedhetetlenül szükségessé vált, hogy előadóművészi működési engedélyt szerezzen, mert a Kádár-rendszerben csak így lehetett színpadra lépni. Ezt az Országos Rendező Iroda (ORI)-vizsgával kellett kiváltani. Hogy zajlott le ez az Ön esetében?  Mátrai Zsuzsa:Ma már…

Tovább

„Más volt tavaly, ám de sebaj, bízzuk a jövőre…”

Táncdalfesztivál ’69 – ötven esztendeje vált „felnőtté” a magyar „beat”

Az Illés-együttes díjesője az 1968-as Táncdalfesztiválon egyértelműen jelezte, hogy a beatzene kinőtte gyerekruháit. Talán az Illés-siker is közrejátszhatott abban, hogy a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat illetékesei úgy döntöttek, hogy lehetőséget adnak a vezető beategyüttesek számára önálló…

Tovább

A Siculus táncdalfesztivál

Az erdélyi magyar könnyűzene leghíresebb, utólag legendává nemesült rendezvénye az 1970 és 1973 között évi egy-egy alkalommal megrendezett Siculus táncdalfesztivál volt, melynek a helyszíne Székelyudvarhely volt, alkalmanként három-öt egymást követő szeptemberi estén.

Tovább

Televíziós kultúra az 1960–1970-es években és a Táncdalfesztivál I–II.

Kéri Dániel: A kísérleti televízió adását nézik a járókelők, 1956. szeptember Bárhogyan is nézzük, a Magyar Televízió története összekapcsolódik a Kádár-rendszer születésével, s ez korántsem véletlen egybeesés. Jóllehet, 1953-ban Budapest környékén meglehetősen szűk hallgatóságnak megindultak a…

Tovább
süti beállítások módosítása