Az 1972-es fesztivál minden várakozást fölülmúlt, óriási hírnévre tett szert, Zoltán Aladár zenetudós szerint az itt leját­szott dalok közül egy pár megállta volna a helyét San Remó-i fesztiválon is. Az öt naposra bővült rendezvényen (szept. 19–24.) megtöbbszöröződött a részt­vevők és a közönség száma is. Utóbbiak nagy részének nem is sikerült bejutni a zsúfolt termekbe, így az utcán és a folyósokon lézengtek a zenekedvelők (ezt később a hatóságok fel­használták a rendezvény ellen). A fesztivál népszerűségét jelezte, hogy rengeteg fiatal vett részt a megyén kívülről is.

A fesztiválon tizennyolc együttes versenyzett, és a sajtó szerint az utolsó nap fellépői aratták a legnagyobb sikert. A marosvásár­helyi Lyra kommersz együttes, a nagykárolyi női beatzenekar, a Dianos-II., akik 1970-ben dicséretet nyertek úgy a Siculus-fesztiválon, ahogy a Szatmár csillaga fesztiválon is. Nagy érdeklődéssel várták a bukaresti Concorde együt­tes szereplését, akik az előző nagydíjat nyerték. Az utolsó fellépő a szatmári Zephir zenekar volt, amely 1966-ban alakult, és már létrejöttének első évében második díjat nyert a műkedvelők országos versenyén, két évre rá pedig országos első díjat, 1971-ben a második díjat, és a Siculus nagydíjat is.

A közönséget, a zsűrire való várakozás idejében Adorjáni Ernő karvezető zenészei és énekesei – Birzán Erzsébet, Nagy István, és Mátyás Éva – szórakoztatták színes és változatos előadásaikkal. Emellett a marosvásárhelyi diákház modern tánc­együttese is fellépett.

A díjazottakat Balázs András közölte a megye lapjában: részvételükért oklevelet kapott a székelyudvarhelyi Can­ti­cum, az aradi Ypsilon, a szovátai Sympathia, a maros­vásár­helyi Búgócsiga, a szatmári Rytmik, a nagyváradi Metropol Group és a nagykárolyi Fiatalság. Dicséretben részesült a nagykárolyi Dianos-II. és a Kastélylakók, valamint a kolozs­vári Polyton. A Művelődési és Szocialista Nevelési Bizottság díját a legnépszerűbb dal szerzőjének, Gyarmati Pálnak ítélték a Te vagy a hibás című számért. A népszerűségi díj a székely­udvar­helyi Siculus együtteshez, és a legjobb előadói és a Munkásélet szerkesztőségének díja a székelyudvarhelyi Silay Edithez került. Az Utunk folyóirat szerkesztői díját Czumbil István (Nagykároly), Nagy László (Marosvásárhely) vehette át. A Siculus klub a legfiatalabb versenyzőnek járó díja Keserű Istvánnak, a municipíumi KISZ bizottság díja a legfiatalabb együttesnek a zsibói Provizornak adatott. A megyei KISZ bizott­ság díját egy klasszikus vers legsikerültebb zenéjéért Agyagasi Ilona vehette át Marosvásárhelyről, a legihletettebb szerelmi dallam szerzőjének kategóriájában Adorjáni Ernő részesült ki­tüntetésben. A megyei KISZ bizottság mindezeken felül díjban részesítette Kisfalussy Bálintot (Szatmár) és Elekes Csabát (Nagyvárad) is.

A Rádió–Televízió díját a Zephir együttes és vezetője Fekete Iván (Szatmár), Sárosi Endre (Marosvásárhely) kapták. Az Igazság szerkesztősége Popa Rodica-t (Marosvásárhely), a Megyei Tükör Deák Endrét (Marosvásárhely), az Ifjúmunkás Horváth Károlyt (Bukarest), A Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság Boros Zoltánt és Bokor Ildikót részesítette jutalomban, a municipíumi szaktanács díját pedig dr. Kaizler László (Székelyudvarhely) nyerte el.

A Román Televízió Magyar Adása közvetítette a versenyzők fellépéseit, ugyanakkor az Electrecord hanglemezgyár 1974-ben kiadta a fesztivál dalainak válogatását.

Természetesen megjelentek a rendezvényt kritizáló, rossz szemmel tekintő vélemények, például a díjak kiosztását követő gálaesttel kapcsolatban. A tudósítás szerint az együttesek és az énekesek túlságosan is felszabadultan játszottak, énekeltek, zenés kabaré látványát keltették.

„Hogy miért? – Talán, azért mert egyes versenyzők sértődöttségűkben (amiért éppen nem a megálmodott díjat kapták!) így állottak bosszút… az ártatlan közönségen. Vagy talán azért, mert már vége volt a verseny­nek, nem kellett félni a zsűri igényes szemétől–fülétől. Mind­egy, miért. Az előző napokon a legkomolyabban is szereplő együttesek egyszeriben vigadói zenekarokká váltak. A közön­ség igen nagy csalódására. Így vesztette el ünnepélyességét a díjazottak díszelőadása.”

Kaizler László szerint 1972 volt a csúcs, de akkor már le­he­tett érezni, hogy nagy nyomás nehezedett a fesztiválra, hi­szen a televízió és a rádió segítségével az egész ország figyel­te a székelyföldi eseményeket

Forrás: Demeter Csanád archívuma..

A negyedik fesztivál még normál mederben zajlott, az előző év magas színvonalán, amelyre az akkori hí­resztelések szerint jelezte részvételi szándékát a magyar­országi Omega együttes és Koós János szólóénekes, viszont a román hatóságok nem engedélyezték részvételüket. A rendezvényt így minősítette a magyarul nagyon jól beszélő George Sbârcea (Claude Romano) zenetudós, aki egy ausztriai fesztiválról mondott le Udvarhely miatt: 

„A Siculus rendezvény hazai viszonylatban is eredeti vo­nása, ami által elüt a többi országos táncdalfesztiváltól az, hogy stílusok szerint mutatja be és értékeli az előadókat, alkotókat egyaránt. Ennek igen fontos nevelő értéke van, mivel az amatőr és professzionista művészek nincsenek mindig tisztában a stílus­fogalmakkal és ezért a tánczenét habzsoló melegszívű hall­ga­tók soriban is számos félreértést idéznek. Hogy milyen sokol­dalú és technikailag nemegyszer megfelelő köntösbe öltöztetett a versenyre, vagy még inkább a versengésre érkezett hazai magyar táncdalalkotás, azt a számos díj is bizonyítja. Nemcsak a formaadás természetes könnyedsége fontos ezekben az apró darabokban, amelyek sikeresen emelik a tartalmat, hanem ahogyan a forma együtt vibrál a lényeggel, a gondolattal. Még ott is, ahol az amatőr versíró ihlete és irodalmi tapasztalata hiányos, a szövegek tele vannak költői képekkel, a tehetség rö­vid lélegzetű, de mindig magával ragadó megnyilvánulásával. S ami ezekben a dalokban zeneileg még talán tökéletlen volt, az is kedves és relatív ügyetlenségnek tűnt az ifjú együttesek, előadók legtöbbször ízléses és illatos tolmácsolásában.”

Ne felejtsük el, hogy a versenyen kívül, az együttesek minden éjszakát átzenéltek (akár a környező településeken is felléptek), ami a fiatalok számára maga volt a Kánaán, hiszen a fesztivál időszaka alatt kitombolhatták magukat. Tomory Pál, a Metropol együttes akkori dobosa kiemelte, hogy a színpadi megmérettetésen kívül a hajnalig tartó zenélések jelentettek nagy élményt, ahol Omega- és Led Zeppelin-számokat játszottak, amire a közönség önfeledten tombolt.

Boros Zoltán, a Román Televízió magyar nyelvű adásában, 1973 szeptemberében következőképpen számolt be az eseményről:

„A sajtó hírül adta, a kolozsvári, marosvásárhelyi rádió és a bukaresti rádió magyar nyelvű műsora egy hétig naponta interjúkkal, zenei műsorokkal számolt be arról, hogy szeptember ötödike és kilencedike között Székelyudvarhelyen lezajlott a negyedik Siculus táncdalfesztivál. Néhány adat: az ország minden részé­ből 12 együttes, 14 énekes és 25 zeneszerző versenyzett a díjakért. Az a város, amely a legnagyobb létszámmal képviseltette magát: Nagyvárad. Ahova a legtöbb nagydíj vándorolt: Barót. A zsűri négy év alatt a négy fesztiválon 364 beérkezett szer­zeményt hallgatott meg, azaz csaknem ezeregyszáz percet, pontosabban 18 óra tizenkét perc zenét. Mind a négy fesztivál zenei anyaga egy-egy sokszorosított kötetben jelent meg, lega­lább egy hónappal a rendezvény kezdete előtt. A tavalyi feszti­vál dalai közül huszonnyolcról készült rádió- illetve televíziós felvétel, huszonegy pedig lemezen jelent meg.”

Ha a díjazottakat vesszük figyelembe az ismert nevek mellett újakat is találunk:

A korabeli feljegyzések szerint megszokott, barátias, jó hangulatú fesztivál zajlott le. Az újságírók kiemelték, hogy a székelyudvarhelyi rendezvénynek igazi fesztiválközönsége volt, hiszen mindig hűek voltak sztárjaikhoz, akikre úgy néztek fel, mint egy „népszerű uralkodócsaládra”, függetlenül attól, hogy az illető diák, vagy mun­kás hivatással rendelkezett. Ugyancsak a helyieket di­csér­te a vendégszeretetük, hiszen nagy lelkesedéssel fogadták az új együtteseket és énekeseket, mint Győry Klárát, a Zakariás test­véreket (Erzsébet és Attila), de nagy népszerűségnek örvendett Babrik József virágének feldolgozása vagy Camerata Transil­vanica, akik erdélyi barokk muzsikát adtak elő. Az igényes hallgatóság nemtetszését civilizáltan adta tudtára az illető fel­lépőnek, hiszen nem kifütyülte a gyengébben szereplőket, ha­nem „éppen csak tapsolással”, amiből mindenki értette a kritikát. Egy korabeli feljegyzés szerint a közönség soraiban voltak olyanok is, akik nem tudtak egyértelműen különbséget tenni a műfajok között, viszont a beat- és popzene elvarázsolta őket.

George Sbârcea bevallása szerint soha nem volt ilyen könnyű a zsűrizés, hiszen a közönség vastapsa megerősítette a zsűri tagjainak a döntését.

Forrás: Marx József fotóhagyatéka / Haáz Rezső Múzeum

Csiszár Antal elmondása szerint Szekeres elvtársnak, a me­gyei propagandatitkárnak köszönhetően szüntették be a ren­dez­vényt, aki miután Maros megyéből (ahol tönkretette a magyar kulturális életet) Hargita megyébe költözött, és látta, hogy mi­lyen sikeres a fesztivál, megpróbálta azt saját elképzelése sze­rint átalakítani. Az utolsó fesztiválon a TV nyolc autóval volt jelen, a bukaresti, a vásárhelyi és a kolozs­vári rádió szintén képviseltette magát, már a külföldi lapok is kezdtek érdeklődni az esemény iránt.

Szekeres javaslata az volt, hogy a fesztivált tegyék át a megyeközpontba, Csíkszeredába, és ő majd biztosítja a nagy nézőszámot meg a magas bevételt, mindezt úgy, hogy román együttesekkel egészíti ki a versenyt, ezzel elnyerve a hatalom szimpátiáját. Emellett Csiszár ígéretet kapott, hogy ő maradhat a rendezvény főszervezője jó fizetéssel, és még egy három­szobás csíkszeredai tömbházlakás kiutalását is megelőlegezték neki. A városi klubigazgatójának a válasza így hangzott: „A Siculus Fesztivál Udvarhelyen született, és itt is hal meg, innen sehova el nem megy.” Ezek után a feldühödött megyei propa­gandatitkár ellenségének titulálta Csiszárt és megígérte, hogy a rendezvényt megszünteti.

Már az elkövetkezendő évben eljárást indítottak a szer­ve­zők és a rendezvény ellen, irredentizmus és sovinizmus vád­jával, Boros Zoltán szerint „gúzsba kötve táncoltunk”, mivel abban a korban üzenetértékkel bírtak ezek a rendezvények. Az ötödik jubileumi Siculus könnyűzene fesztivált 1974. szeptember 3–8-a közötti időszakra tervezték, ám nem sokkal a kitűzött dátum előtt egy telefonhívással letiltottak a rendezvényt.

1973-mal lezárult egy korszak, amit nyugodtan nevezhetünk a romániai magyar beatnemzedék időszakának, ahogy maguk a Siculus fesztivál résztvevői is hívták.

Hosszú szünet következett, aztán az 1989-es rendszerváltás után egy évvel újból megszer­vezték a fesztivált, amelyre tizenkét együttes nevezett be, majd megközelítőleg két évtizednyi kihagyás után, 2018-tól újra minden évben megszervezik a székelyudvarhelyi rangos fesztivált.

Szerző: Demeter Csanád

Nyitókép: Marx József fotóhagyatéka / Haáz Rezső Múzeum

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.