Ádám, hol vagy? Érdeklődött egy élénk, fiatal lány az 1967-es táncdalfesztivál színpadán. Fenyvesi Gabi nevét és hangját egy ország jegyezte meg ekkor, de azt talán kevesen tudják róla, hogy a Konzervatórium elvégzése mellett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett tanszakán is szerzett diplomát. Fenyvesi Gabival áttekintettük az indulásának éveit, szóba kerültek természetesen a „régi nagyok” és megtudjuk azt is, hogyan okozott áramszünetet a Moulin Rouge-ban.

Hol szerzett zenei képzettséget? 

A VII. kerületi Kertész utcai zenei általános iskolába jártam, ahonnan nagyon sok ismert zenész került ki. Demjén Ferenc vagy Presser Gábor is itt voltak diákok. Ötéves voltam, amikor beírattak ide szolfézsra, így előbb megtanultam a kottaolvasást, mint a betűvetést. Elsősorban a zongora volt a hangszerem, tehetségesnek számítottam, Ránki Dezsővel együtt jártunk szolfézsórákra. Ebből az iskolából előszeretettel hívtak reklámfilmekbe vagy színpadi megjelenésre szereplőket, így kerültem egy Fehér Klára-darabba, kvázi gyerekszínészként. Távlati céljaim között szerepelt, hogy operaénekes legyek, ezenkívül persze nagyon sokféle könnyűzenét is hallgattam. A jó soult például nagyon szerettem. Amikor pedig a VIII. kerületi Bezerédj utcai gimnáziumba jártam, igyekeztem minél több időt a közeli Erkel Színházban tölteni. Ezután jött a Zenekonzervatórium, főiskolai szintű képzéssel, valamint szereztem egy másik diplomát is, a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett tanszakán, Vámos László vezetésével. Ha ez még nem lett volna elég, elvégeztem három évet a Semmelweis Orvostudományi Egyetem általános orvosi szakán is, mert érdekelt az emberi test működése. Választanom kellett a lehetőségeim közül, ezért hagytam abba az orvosképzést.

Az első haknin még Farkas Gabriellaként szerepelt.

Aztán nem sokkal később meg kellett változtatnom a nevem. Ennek az a magyarázata, hogy volt egy másik Farkas Gabi nevű gitáros-énekes lány is. A szervező félig viccesen mondta, hogy nem vagyunk mi focisták, hogy Farkas I-ként meg Farkas II-ként lépjünk fel, így valamelyikünknek meg kellett változtatni a nevét. Úgy alakult, hogy erre kettőnk közül engem szemeltek ki. Hacki Tamás, Latabár Kálmán és Szuhay Balázs is törték a fejüket az új művésznéven, miközben az autóban ültünk. Kálmán bácsi megkérdezte, hogy hívják anyukámat, mire rávágtam, hogy Fenyvesi. Erre tovább érdeklődött: ez nem lenne jó neked? Beleegyeztem, nem is tehettem mást, és nem is volt olyan erős akaratom, hogy szembeszálljak vele. Az élet utólag igazolta, nem döntöttem rosszul.

Horváth Charlie-val a színpadon. Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

Amikor elkezdte a pályát, hogyan viszonyultak önhöz a „régi nagyok”?

Ákos Stefi és Hollós Ilona már nem énekelt, amikor én kezdtem, az ő generációjukból csak Kovács Erzsivel léptem fel, vele még egy szobában is aludtam, amikor 1969-ben felavattuk a balatonfüredi Marina Szállót. Voltam továbbá vendég a Záray–Vámosi házaspár egyik turnéján is. Az előttünk indult énekesnemzedék nem tartott konkurenciának. A fiatalabbak közül Toldy Máriát tartottam az egyik legcsodálatosabb énekesnek, de nagyra becsültem Mikes Évát is, aki sajnos nagyon korán távozott az élők sorából. A férfiak közül pedig szerintem egyértelműen Németh Lehel volt a hatvanas évek első felének legnagyobb sztárja.

Az önhöz hasonló korú énekesek közül kikkel tudott a legjobban együtt dolgozni?

Mindenkivel jó kollegiális, többekkel pedig kifejezetten baráti kapcsolatot ápoltam. Magay Klementina volt a legjobb barátnőm. Összehozott bennünket a sok közös fellépés. Együtt szerepeltünk egy berni fesztiválon is, ahová Keszler Pál, az ORI igazgatója is elkísért minket. A társainkat nem mi választottuk, de mindig úgy alakult valahogy, hogy amikor Klemit felkérték, akkor hívtak engem is. Nagyon jól kijöttem Karda Beával és Cserháti Zsuzsával is, utóbbi pár évvel utánunk tűnt fel. Ambrus Kyrivel is léptünk fel együtt. Nekem ő volt az egyik legkedvesebb előadóm. Ahogy énekelt, úgy Mikes Éván kívül senki nem tudott ebben a szakmában. Harangozó Terivel is sokat jártam vidékre, a Halló, itt Balaton! című ORI-turnéban ő is rendszeresen fellépett. Úgy nézett ki, hogy volt nagyjából nyolc-tíz sztár, akiket előszeretettel hívtak, ő is közéjük tartozott, ahogy Szécsi Pál vagy Máté Péter is, akikkel együtt indultunk, vagy Aradszky László és Koós János. Legtöbbször az Express zenekarral dolgoztunk, de én gyakran játszottam a Stúdió 11-gyel, a Hungariával és az Omegával is, úgyhogy nálam egy kicsit keveredtek a stílusok. Az Omega például már volt akkora név, hogy meghatározhatták, kikkel szeretnének fellépni. A nagy koncerthelyszínek közül egyebek mellett a Budai Ifjúsági Parkot, az Erkel Színházat, de még az Operaházat is lehet említeni. A másik végletet a legapróbb falvak jelentették, de itt is igyekeztünk kihozni magunkból a maximumot, ahogy mindenhol.

Fenyvesi Gabi a Vigadó étterem színpadán. Fotó: Fortepan / Péterffy István

Úgy tudom, a Szovjetunióban is énekelt?

Igen, Koós Jánossal és az Express együttessel felléptünk a Szovjetunió európai részén. Itt történt velünk valami rettenetes. Több táncosnő és színésznő kolléganőm szenvedett a hajsütő vas hiányától, ezért a moszkvai GUM áruházban vásároltam jó néhányat, és nagy szeretettel átnyújtottam nekik a Moulin Rouge-ban, ahol akkor dolgoztam. Nem sokáig örülhettünk azonban az új szerzeménynek, mert alighogy bedugtam a hálózatba a sajátomat, szinte azon nyomban kiverte a biztosítékot, de úgy, hogy nemcsak a Moulin Rouge-ban, hanem a környék összes utcájában elment az áram. Ma már talán viccesen hangzik, de akkor óriási ribillió lett belőle, abba pedig még belegondolni is rossz, mi lett volna, ha személyi sérülés is történik.

A táncdalfesztiválokon, főleg az 1967-esen ön úgy tette le a névjegyét, hogy egy egész ország megismerte a nevét, az arcát és a hangját. Az Ádám, hol vagy? című dallal 1967-ben páratlan sikert ért el. Hogy sikerült megcsípni ezt a dalt?

Mi énekesek – főleg a kezdők – nemigen válogathattunk az előadni kívánt dalok között. Kaptunk egy számot, és ha tetszett, ha nem, azzal kellett indulnunk a versenyen. A legmenőbb előadók esetében ez persze egy kicsit másként működött, ők itt-ott kijárhattak maguknak egy-egy slágert, és a szerkesztők elismerve a korábbi érdemeiket, hallgattak a javaslataikra. De a többségnek nem volt szava, és ha belegondolunk, hogy én még tizennyolc éves sem voltam az első táncdalfesztiválos szereplésem idején, ez érthető is.

Persze, az Ádám, hol vagy? óriási siker lett, de én nem tartottam minőségi szerzeménynek, mivel egyrészt már nem éreztem magam gyereknek, másrészt ekkor már igen hosszú komolyzenei múltam volt. Ekkor felléptem már ugyanis a Zeneakadémia kistermében, ahol Ránki Dezsővel adtuk elő Bartók Béla zongoraműveit. A helyzetet még pikánsabbá tette, hogy az 1967-es táncdalfesztivál idején még semmilyen tánczenei felvételem nem volt, így teljesen ismeretlenként robbantam be a köztudatba. A sikerrel persze ez megváltozott, és sorra vehettem fel a rádióban az átlagos vagy annál kicsit jobb számokat. Lovas Róbert írta nekem a Negyvenhat éves az én apukámat Szenes Iván szövegével, ami tényleg az én apukámról szólt. Ugyancsak Szenes Iván írta a Mi ebből a tanulság? című dalom szövegét, ami nem lett átütő siker, viszont legalább felvették. Összesen ötvennégy dalt énekeltem fel a rádióban, ebből mégis csak egyetlen egy lett sláger, rögtön az első, az Ádám, hol vagy?. Emiatt is hagytam abba egy idő után a táncdaléneklést.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Szerző: Csatári Bence

Nyitókép: Fenyvesi Gabi az 1969-es táncdalfesztiválon. Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.