Volt egyszer egy beatkorszak

A titokzatos szépség – Koncz Zsuzsa filmszerepei

2023. november 29. - beatkorSzaki

fortepan_216589.jpgKovács Kati és Zalatnay Sarolta mellett a magyar beatzene harmadik fontos női előadója, Koncz Zsuzsa is játszott filmekben a karrierje elején. A rendezők – énekhangja mellett – szépsége miatt figyeltek fel rá, miközben a szerepei kisebb vagy nagyobb mértékben kapcsolódtak az előadói perszónájához is. Míg Kovács Kati a kemény, öntörvényű lázadót, Zalatnay pedig a bohókásabb, kihívóbb bombázót formálta meg, Koncz a független, nőies nő képviselője lett, alakítson akár gimnazistát, akár manökent. Nem volt kifejezetten tehetséges színésznő, de jelenléte meghozta a kívánt hatást abban a három szerepben, amelyben a hatvanas évek végén a mozivászonra került.

Koncz Zsuzsát az első, 1962-es Ki mit tud?-on ismerte meg az ország – osztálytársnőjével, Gergely Ágival lépett fel, és végül második helyezést értek el. A szereplésnek rögtön filmes vonatkozása is lett, ugyanis azt beleszőtték Keleti Márton ebben az évben készült Esős vasárnap című filmjébe, melynek gimnazista hősnői (Polónyi Gyöngyi, Tordai Teri, Béres Ilona, Halász Judit) szintén a Ki mit tud?-dal kacérkodnak. Az első igazi filmszerep – rögtön egy főszerep – viszont 1967-ben találta meg Konczot, mégpedig az első beatzene-filmnek tartott Ezek a fiatalokban.

Korábban a nézőknek nagyon kevés vizuális tapasztalatuk lehetett arról, hogy hogy néz ki a beatzene, milyen egy beatkoncert – Banovich Tamás egy párizsi szakmai utazás során találkozott a Nyugat-Európában már kifutóban lévő beatfilmekkel, ezeknek a tapasztalatát mentette át a hazai viszonyokra. Az Ezek a fiatalok a korszak legfontosabb magyar beatzenekarait szerepelteti: a központi szerepet kapó Illés mellett a Metro (Zalatnayval) és az Omega is feltűnik.

A film zenéje lemezen is megjelent, amit a dalok többségét jegyző Illés az első nagylemezeként tart számon.

A meglehetősen visszafogott film története szinte csak alibi az együttesek próbáinak és koncertjeinek bemutatásához. Ebbe a közegbe szeretne bekerülni a film gimnazista főhőse, Koroknai Laci (Kosztolányi Balázs) is az amatőr bandájával. A fiú rajong a beatzenéért, hozzá képest viszont osztálytársa és plátói szerelme, Kolos Zsuzsa (Koncz Zsuzsa) sokkal profibb – és tehetségesebb – előadó. Koncz alteregója, Kolos a beatzene szuperhőse: délelőtt gimnazista, aki iskolaköpenyben felel történelemből, délután viszont énekesnő, aki talpig feketében előadja a Mr. Alkoholt vagy a tévében szerepel. Kolos tehát már rég kinőtte az iskolai zenész közeget, a bálványozott Illéssel lép fel, és jóval felnőttesebb is, mint Laci. Szép, független és titokzatos ifjú hölgy, aki a fiatal lázadókról és az öreg elvtársakról is leválasztja magát, miközben mindkét féllel szót ért. Koncz a Mr. Alkohol mellett a Szőke Anni balladáját, az Ez az a házat, a Fáradt vagyokat és a Néma szerelmet adja elő az Illéssel és az Omegával.

Csak villanásnyi ideig tűnik fel Koncz Zsuzsa a Bűbájosok című filmben. Rózsa János 1970-es darabja szintén kötődik a beatzenéhez, hiszen az Illés két számot írt hozzá (Történet M-ről, Bűbájosok). Ám Koncz ezúttal nem énekes szerepet kapott – ahogyan az egyébként szintén felbukkanó Koós János sem. A bemutatásakor megbukott, mai szemmel viszont roppant érzékenynek és provokatívnak ható film főhőse egy manöken, M. (Eva Vodickova), aki a kislányát vidéken taníttatja, míg ő a fővárosban vállal munkát. Az apa hiányzik a képből. A történet a kis Tündi (Kassai Tünde) gyermeki nézőpontjából elevenedik meg, amely elfedi a helyzet drámaiságát – mégis leleplezi a felnőttek romlott világát, a végén pedig felszínre tör az anyja labilissága, felelőtlensége és Tündi magánya. Koncz Zsuzsa M. lakótársát és pályatársát, Évát alakítja, aki a tündöklő szlovák modell-színésznő mellett bukkan fel néhány jelenetben, különböző ruha- és hajkölteményekben.

Szintén csak néhány jelenetben tűnik fel, ám a cselekmény szempontjából annál fontosabb Koncz Zsuzsa jelentléte a szintén Illés-zenével készült Szevasz, Vera című filmben. Herskó János 1967-es, remek darabja a francia új hullám hatását mutatja könnyedségében, spontaneitásában, szociografikus érdeklődésében és nem utolsó sorban hősnőjében is. A később sikeres szociológussá váló Neményi Mária alakításában Vera a Kifulladásig főszereplőjét, Jean Seberget idézi. Rövid haj, egyszerű, fiús ruhák, a saját sorsának irányítása, szerelem. Csakhogy párja, Gyuri (akit Neményi akkori udvarlója, Bálint András öccse, Bálint Tamás játszik) nem tűnik a legmegbízhatóbb választásnak. Vera féltékeny, és mint kiderül, okkal: Gyuri ködösít, de a jelek szerint megcsalta őt barátjával és kolléganőjével, Gabival (Koncz Zsuzsa). Mai kifejezéssel azt mondanánk: kapcsolatuk barátság extrákkal.

A nyári, Balaton körüli történet egyfajta Odüsszeia Vera számára: családja elutazik nyaralni, filmrendezőnek készülő barátja elmegy forgatni, ő pedig egy építőtáborba igyekszik barackot szedni – csakhogy számtalan különös, drámai vagy komikus akadály áll az útjába, amelyek eltérítik az eredeti céljától. A bolyongás során végig nyugtalanítja őt Gabi és Gyuri kapcsolata. A Vera szöges ellentétét képviselő, klasszikus szépségű, hosszú hajú, feltűnő szemüvegkeretet viselő, nőies Koncz Zsuzsa egyetlen rövid jelenetben, pár másodperc alatt megteremti azt az alapot, amelyből kicsírázik Vera kételye – ehhez aztán kell a karizma! Később újra találkozunk vele, ekkor szintén néhány gesztussal, mondattal festi meg a portréját Herskó. Koncz ezúttal is egy művészközegben mozgó, szabad és modern nőt alakít, aki például úgy mutatkozik be, hogy szólíthatják Gabriellának, Gábornak vagy Gabinak is. Vera viszont úgy válaszol, hogy ő egyszerűen csak Vera. Később aztán Koncz Zsuzsa is egyszerűen Koncz Zsuzsa lett, ugyanis több játékfilmben nem játszott – csak énekesnőként vehetett fel különböző szerepeket.

Szerző: Gyöngyösi Lilla

Nyitókép: Fortepan / Gothár Péter

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9318254915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása