A mai konzumvilág konzumegyenruhát viselő fiataljai nehezen tudják elképzelni, hogy a hetvenes évek második felétől nagyjából a rendszerváltásig öltözködés alapján meg lehetett állapítani valakiről, milyen zenét szeret. A csövesek, digók és később a popperek széles tábora erősen elkülönült egymástól, és szinte semmilyen átfedésről nem beszélhetünk.
Azt pontosan nem lehet tudni, ki találta ki, miként terjedt el és vált egy generáció nagy számú tagja számára etalonná a csövesség. Mert a rajongott sztárok nem így öltözködtek, vagy legalábbis nem teljesen így. De olyan nem volt, hogy valaki csöves, de nem a rockzenét szereti, ahogy fordítva sem fordulhatott elő. Evidenciának számított, hogy aki csöves az rocker, aki pedig a keményebb zenéket kedveli, az csövesként öltözködik.
A Piramis volt az első olyan zenekar, akik köré tömörülni kezdett a szubkultúra. Ez már afféle „megengedett” lázadásnak számított. Túl voltunk az Ifipark Rajnák által fémjelzett korszakán (az elhíresült vezető 1974-ig állt a szórakozóhely élén), már lehetett kapni farmernadrágot, igaz nem éppen csöves fazonban. Ha tudták volna az NDK varrógépgyártó üzemekben, hogy a szocialista tábor ifjúsága mennyi nadrágot szűkített be az általuk készített gépeken…
Csöves fiatalokat igazoltatnak a rendőrök. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Én magam úgy varrtam be és vágtam el egy csendes vasárnap délután anyám varrógépén a szüleim által vásárolt Trappert, hogy előtte nem próbáltam fel. Aztán lett is nemulass, miután a Centrum áruházban jó magyar forintért, előző nap vásárolt nadrág „eltűnt”. A szüleim nem értették a helyzetet: hogy a fenébe lehet egy nadrágot elveszíteni?
Most mutassam meg, mit tettem vele?
Az egyéb kiegészítők és jellegzetességek viszonylag ismertek, ezen a blogon is jelent már meg írás erről a témáról. A kockás ing, a szimatszatyor (vagyis a honvédségi gázálarctáska), a tornacipő vagy Alföldi papucs sokunknak sokat mondanak. Ahogy néhányan a nyakba tett vasaló-cekászra (ez egy kerámiából készült fűtőszál-betét volt) is emlékezhetnek. A Ricséseknek pedig természetesen ott volt az elmaradhatatlan babos kendő.
A csöveseket először a HBB tagjai és Feró kezdték szakadtaknak nevezni, holott sokan vasárnapi csövesek voltak, aki nem intézetből vagy bántalmazó családi környezetből menekültek.
Csöves fiatalok várakoznak az Omega, LGT, Beatrice közös koncertre 1980 nyarán, Siófokon. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Egy csöves számára viszont mindenki digó volt, aki nem a táborhoz tartozott. A digók identitása persze nem volt olyan erős, mint a szakadtaké, sőt, digónak saját magát nem is nevezte senki. Ők voltak a rendszer megítélése szerinti jól öltözöttek, konszolidáltak, ezért elfogadottabbak is. Pedig az általuk kedvelt diszkózene, akárcsak a rock, nyugatról érkezett.
A digóság elterjedése főként a Boney M.-nek volt köszönhető. A digók nem szerették a rockot, sem a hozzá tartozó életérzést. A diszkótánc, koktélok és dezodorok világa nem passzolt az üvöltő, kocsisbort üvegből kortyoló, csápoló fiatalok univerzumába.
A digók lenézték a magyar zenekarokat, és nem is találtak itthoni bandát, ami kielégítette volna az ízlésüket. A rendszer visszásságát azonban jelzi, hogy emlékeim szerint, ha valahol verekedés tört ki a digók és a csövesek között, a rendőrök automatikusan utóbbiakra szálltak rá, pedig többször megesett, hogy nem ők kezdeményezték a balhét. Így utólag mondhatnánk azt is, a digók attól voltak azok, akik, hogy semmilyen stílust nem képviseltek
Ha úgy fogalmaztam, az eddig említett két csoport teljesen más világnak számított, akkor az új zene rajongói ugyancsak külön kaszt voltak ‒ bár többé-kevésbé ugyanazokra helyekre jártak, ahova a digók: főként a menő, nagyvárosi diszkókba.
A popperség kifejezetten városi műfajnak számított.
A zene, ami köré csoportosultak, a ma már nehezebben körülírható, akkor new wave-nek vagy magyarul új hullám. (Egy későbbi cikkben vissza fogok térni a műfaj sokszínűségére). Ahogy az elnevezésből is lehet sejteni, körükben a populárisabb zenei irányzat volt kedvelt. Mindemellett az is érdekes, hogy a magyar zenekarok közül az Első Emelet, az R-GO, vagy a Napoleon Boulevard helyett jobban elfogadták az akkor rockabilly rock and rollt játszó Hungariát.
Míg a csövesek öltözködéséről azt írtam, nem tudni egész pontosan miért pont az alakult ki, ami, addig a popper divat eredete határozottan beazonosítható. A répanadrág, a mindenféle pasztellszínekben pompázó, nagy válltöméses ingek és blúzok meg a különböző kitűzők mind a világszerte ismert popzenekarok tagjainak öltözetét másolták.
Itt, a keleti blokkban ugyanis lényegében minden menő volt, ami nyugati mintát követ.
Így alakulhatott ki, hogy a lányok között akadt, aki rózsaszín miniszoknya, necc-harisnya és Adidas papucs kombinációjával kereste élete szerelmét egy forró nyári szombat éjjelen a szegedi Szőke Tisza diszkóhajón.
A 20. század második felének Magyarországa termelt ki érdekes dolgokat.
Az öltözködés és a divat összefonódása kapcsán főként a szocializmus végének bő évtizede alatt. Előtte ugyanis nem volt megengedett, a rendszerváltás után pedig elmosódtak a határok, a globalizáció hatására pedig az öltözködési kultúrát már nem a zenei irányzatok, vagy azok képviselői határozzák meg, hanem a világmárkák fast fashion tervezői.
Akik talán még sosem hallottak e kis közép-európai ország nyolcvanas években kialakult egyedi divatjáról.
Szerző: Magyar Ernő
Nyitókép: Fortepan
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
