Volt egyszer egy beatkorszak

Hangok a Hordóból - Eötvös Klub

2017. március 17. - beatkorSzaki

eotvosklub.jpg

Az Omega együttes tagjai, Benkő László, Kovacsics András, Mihály Tamás és Laux József az Eötvös Klubban. A felvétel az Ilyen ez a háború? című film forgatásakor készült.

A mai Irányi utca és Károlyi utca sarkán 1887-ben nyílt meg a Centrál, a kor egyik legjelentősebb kávéháza. Nyolc terem, két játékszoba és ruhatár várta a vendégeket, a Centrál éjjel-nappal nyitva tartott. Pezsgő szellemi élet folyt, itt volt a Nyugat és a Hét főhadiszállása, ide járt Ady, Karinthy, Kosztolányi, Móricz, Szabó Dezső, később Illyés Gyula, Örkény István és Szabó Lőrinc, aki még versben is emléket állított a kávéháznak.

A háború után a Centrált államosították, az ötvenes években a Metro Építő Vállalat kultúrotthona és üzemi étkezdéje lett. Eleinte Dobsa Sándor zenekara játszott itt hagyományos tánczenét, majd 1961-ben a klub szerződést kötött az akkor még Zenit néven ismert későbbi Metro zenekarral. A klub pincehelyiségében, a hosszú, sötét és rosszul szellőző „Hordóban” voltak a koncertek. Zoránék Shadows, Roy Orbison, Duane Eddy és Ventures számokat nyomtak a kezdeti időkben. Nagy sikerük volt, hamarosan a klub nevét is felvették, így lettek Metro együttes. Népszerűek voltak a bulik, néha ki kellett hívni a rendőrséget, mert a kint rekedtek balhét csináltak. A klubnak megvoltak a maga jellegzetes figurái, mint például a Púpos Szőke, a twisztmágus, a parkett ördöge.

A Metro aztán más helyre költözött, a klub pedig az Omega törzshelye lett. 1964-ben az ELTE Eötvös Klubja kapta meg az épületet, akiknek házi zenekar kellett. A posztért az Atlantis együttessel vívott gitárpárbajt az Omega. Kóborék mindent bevetettek, egy Amerikából érkezett fekete diák is jammelgetett, örömzenélt velük a színpadon, nem volt kétséges, melyik zenekarra szavaz majd a teljesen begerjedt közönség. Az Omega igazán otthonának érezte a klubot, 1967-es angliai turnéjuk után is itt ünnepelték a visszatérést. Benkőék mellett persze mások is koncerteztek, például az Old Boys, sőt irodalmi előadóesteket, kiállításokat is rendeztek itt. Aztán a kultúrpolitika enyhült, sok új klub kezdett működni, az Eötvös fokozatosan elvesztette jelentőségét. 1993-ban zárt be, helyén játékszalon nyílt. A lerobbant állagú épületet 1999-ben felújították, azóta újra Centrál kávéházként üzemel.

Fotó: Fortepan/Schiffer Pál.

Szerző: Fábián Titusz

A blog az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökséget Támogató Alprogramjának támogatásával készül.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr3411934375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása