Volt egyszer egy beatkorszak

Földes László Hobo és a Panta Rhei

2018. június 23. - beatkorSzaki

pantarhei_19760501_debrecen-tothfakollegium05_szalayandras_hobo_bekecsaba_szalaysandor.jpg

Szalay András, Hobo, Béke Csaba, Szalay Sándor

Az 1974 őszén debreceni egyetemistákból alakult Panta Rhei a magyar progresszív rockzene egyik legfontosabb zenekara, a hetvenes évek második felében folytatták azt a hagyományt, amit korábban a Syrius, a Mini és a Theatrum rájuk hagyott. Saját dalaik mellett klasszikus művek feldolgozásai is a repertoárjukra kerültek, sőt Bartók-átirataikat stúdióban is rögzítették. De csakúgy, mint pár évvel korábban a Mini esetében, a Panta Rheinek is megtiltotta Bartók Béla örököse a felvételek megjelentetését.

A Panta Rhei saját dalai alapvetően instrumentális hangvételben íródtak, de Ács Enikő dalíró-énekesnő csatlakozásával a helyzet megváltozott, szükség lett egy szövegíróra is. Így esett, hogy a Csendes dal szövegét Hobo írta.

pantarhei_19760501_debrecen-tothfakollegium08_hobo_szalaysandor_matolcsykalman.jpg

Hobo, Szalay Sándor, Matolcsy Kálmán

Hobo már 1969-ben tagja volt egy Lepkék és virágok nevű formációnak, de ez nem volt egy kifejezetten koncertező zenekar, inkább csak egy korai próbálkozásként emlékezik rá a rocktörténet. 1971 körül Hobo már írt szövegeket az Olympiának, majd Orszáczky Jackie felkérésére a Devil’s Masquerade című angol nyelvű Syrius-nagylemez anyagát is elkezdte magyarra átültetni 1973-ban. Bár ez a próbálkozás végül nem valósult meg, Hobo visszaemlékezése alapján a koncepciót egy képzeletbeli szemétdomb világára alapozta, melyben férgek furkálnak és élik életüket.

Hobo feltűnik az alakuló Korál körül is 1974-ben. Az együttes ekkor még Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként indul, Brunner Győzővel a doboknál, Makrai Pál gitáros énekessel, Miklóska Lajos basszusgitárossal és persze Balázs Fecóval. 1975-ben Fecó egy dala kislemezre is kerül, ez a Hazafelé, melynek szövegét Földes László írja, aki 1976-ban feltűnik a Panta Rhei mellett Debrecenben is.

pantarhei_19760501_debrecen-tothfakollegium06_szalayandras_hobo_szalaysandor_matolcsykalman.jpg

Szalay András, Hobo, Szalay Sándor, Matolcsy Kálmán

Erre az időszakra Szalay András, a Panta Rhei basszusgitárosa így emlékezik:

„Hobót 1975 nyarán az Orosházi Amatőr Fesztiválon ismertük meg. Ezen a fesztiválon játszottuk el az első három Bartók-feldolgozásunkat, a Kvartokat, a Paprikajancsit és a Román táncokat. Ezek a darabok mind a közönségnél, mind a zsűrinél átütő sikert arattak, a zsűrinek pedig tagja volt Hobo is. Ettől kezdve szoros baráti kapcsolatban álltunk a következő években. Többször meglátogatott bennünket Debrecenben, próbáinkat meghallgatta, beszélgettünk, buliztunk is együtt. Egy beszélgetésünk során felvetette, hogy adandó alkalommal beszállna énekelni egy pár számot. Ez az alkalom egy egyetemi majálison jött el. Nem emlékszem pontosan milyen számokat játszottunk, néhány Rolling Stones-t biztosan, például a Jumping Jack Flasht, ilyeneket. Minimálisan próbáltunk előtte közösen, tulajdonképpen egy beugrás volt. Ha jól emlékszem, ekkor történt, hogy elmentünk ebédelni valahová, és ebéd közben elővett a zsebéből egy cetlit, amin volt egy dalszöveg. Odaadta Enikőnek, hogy nincs-e kedve megzenésíteni. Enikő rövidesen előállt egy nagyon szép zenével erre a szövegre, ez lett a Csendes dal. A szerzőséget Hobo nem akarta nyilvánosan vállalni – vagy nem vállalhatta? –, így formálisan Béke Csaba lett bejelentve szövegírónak. Ennek az együttműködésnek aztán nem lett folytatása, de megmaradtunk baráti kapcsolatban.”

pantarhei_19760501_debrecen-tothfakollegium02_szalayandras_hobo_bekecsaba_szalaysandor_matolcsykalman.jpg

Szalay András, Hobo, Béke Csaba, Szalay Sándor, Matolcsy Kálmán

1976. május 1-jén Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományi Egyetem új kollégiuma, a „Tótfa” mögött Hobo is fellépett egy Panta Rhei-koncerten vendégként, melyről Csiszér György, kossuthos egyetemista egy fotósorozatot készített, mely a napokban került elő.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr914066261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása