A nyolcvanas évek és Szombathely: rég volt, olyan, mintha tegnap történt volna. Gimnazista voltam, összenyitották a földszinti termeket, és ott játszott a Chemotox. Felkavaró élmény volt, meghatározó is, egy alvó város apró rezdülése. Persze ez nem egy novella lesz, bár szívesebben írnék azt, mert volna mire emlékezni: a TT a Thökölyben, Panache-próba valahol egy belvárosi pincében, koncert a Déllel a Fő téri légópince helyén, a KLUBBAN - így, nagybetűvel. Olyan, mintha meg sem történt volna, álomszerű. De milyen is volt underground zenésznek lenni a rendszerváltás előtt és alatt Szombathelyen?

A város a határon

A nyolcvanas évek végén Szombathelyen van Képtár, Szimfonikus Zenekar, Savaria Táncverseny, már és még nincs Savaria Karnevál, stabil NB 1-es a Haladás, és minden szinten tarol a Lord. Van egy jól prosperáló Tanárképző Főiskola: az underground zenekarok bölcsője, ahol minden évben megfordul Cseh Tamás is, a koncertek után gyakran maradva, megfejtve a világot a kollégiumi szobák mélyén.

A a III. Fal- és tértextil biennálé megnyitója a Savaria Múzeumban. Fotó: Fortepan / Gábor Viktor

Szombathely zenei fekvése nagyon jó volt már ekkor is: közel a határ, közel van Ausztria és közel vannak az elérhető, minőségi zenét sugározó adók. Csak FM kell hozzá, az pedig már minden rádiómagnón elérhető volt. A szombathelyi zenei élet felíveléséhez hozzájárult a helyi sajtó megerősödése; a koncerthelyszínek, klubok létrejötte; a művészcsoportok hatásai és kezdeményezései, illetve az új zenei műfajok megjelenése - a későbbiekben ezekről részletesebben is lesz szó. 

A vasfüggönyön túlról jött a zene

Meghatározó élmény az Ö3 zenei adó hatása, a friss slágerlisták, az éjszakai underground koncertek, a megannyi zenekarformáló adás, vasárnap esténként az X-Large című zenei tévéműsor, trendi videókkal, és például egy interjúval az On-U Sound Records alapítójával Adrian Sherwooddal. A rendszerváltás környékén az első komoly koncertek az Arenában vagy a WUK-ban, Bécsben.

Eltelik öt év, mi pedig egy színpadon játszunk Goldie-val, és útbaigazítást kérünk a Kruder & Dorfmeister duó egyik arra sétáló tagjától a Szene Wien mellett. De ez egy másik történet, a kilencvenes évek második fele és az Anima Sound System sztorija.

Az ébredő sajtó

A Vas Népe egypártrendszerét a rendszerváltás környékétől az internetes korszak mind nagyobb térnyeréséig számolatlan partizánraj ostromolta Szombathelyen, mondván, nem nyugszanak addig, amíg hatalomra jutó forradalmárokként immár konzervatívvá nem válhatnak. Ám sajnos alig maradt meg pár ilyen bátor, sokszorosítógépekhez jutó szellemi gócpont. Ilyen hetilap volt a Tér-Kép, majd az Új – Térkép és a Nyugati Szél című lap rengeteg zenéhez kapcsolódó anyaggal: Dead Can Dance-, Sonic Youth-kritikákkal, koncertajánlókkal és beszámolókkal. Ez volt az az időszak, amikor a helyi zenész még örült, hogy írnak róla, a helyi újságíró pedig örült, hogy írhat a helyi zenészekről. Így lehetett a helyi sajtó nagyhatalom.

Beat, rock és dzsessz Szombathelyen

A Művelődési és Sportház 1963 óta, öt évtizede tölt be meghatározó szerepet Szombathely és Vas megye kulturális és főként zenei életében. A „Sportház” – ahogy a helyiek nevezik – minden szombathelyi zeneszeretőnek jelent valamit, de a fontossága országos viszonylatban is mérhető.

A Művelődési és Sportház. Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

Érdekes és fontos tény, hogy „1966–67-ben egy kimutatás szerint Magyarországon ötezer nyilvántartott, döntő többségében beatzenekar működött.” Szombathely sem maradt el az országos átlagtól, sőt „jellemző, hogy már 1963-ban angol együttes, a Stovepipe No. 4. – (Kályhacső) – koncertezett a késői »szocreál« stílusban épített szombathelyi Sportpalotában (a Művelődési és Sportházban). Akkor, amikor a fővárosban még a létükért küzdöttek a későbbi nagy bandák.” A Sportház adta meg az első lökést az elinduláshoz a máig népszerű, már közel félszáz éves Lord zenekarnak. A csapat a ház hivatalos együttese volt.

Miként érkezhetett ennyi világsztár ilyen rövid idő alatt a vasi fővárosba? És miért pont ide? A rendszer enyhülésekor, a „szelepnyitás” után tűnt fel a hazai és a nemzetközi popüzlet egén egy remek üzletember, Hegedűs László. Szombathely úgy került képbe nála, hogy cégének biztonsági főnöke, Szabó Endre vasi, éppenséggel szombathelyi kötődésű volt, és ismerte a város beatzenei hagyományait. A döntő szempont persze Ausztria közelsége volt, és ez a számítás be is jött: több száz osztrák vett részt a vasi koncerteken.

Szombathely, a dzsessz vidéki fellegvára

Szombathely a dzsessz vidéki fellegvára is volt: ide kötődik az MMIK Jazzklub, a Masina zenekar és Grencsó István. A mostani Lamantin Fesztivál csírái már a hetvenes években megjelentek a városban.

A hivatalos kultúra mindvégig a „könnyű műfajhoz” sorolta a dzsesszt; elsősorban azért, mert újszerű alkotásaira jellemzően nem tudtak reflektálni. Ennek egyik oka volt, hogy a dzsessz zenei alapismereteket feltételezett, közönségének bázisa pedig a művelt középosztály volt. Másrészt – ahogy azt Havadi Gergő a Replikában megjelent tanulmányában kifejti – komoly ellenállás (félelem) volt a műfajjal szemben a zenei életet és szemléletet uraló komolyzenészek részéről.

A klubhálózat keretében a zenei élet és ezen belül a dzsessz műfaja, ha szigetszerűen is, de új formát öltött: elkezdett kapcsolódni a hivatalos kultúrával szemben álló közösségekhez. Ez a nyitás felfogható a modern magyar dzsessz szubkultúra megszületéseként is, ami egyrészt a dzsessz és más progresszív zenei irányzatok (blues, rock, kortárs zene, népzene) fúzióját jelentette, másrészt a kapcsolatot különféle művészeti ágakkal (színház- és filmművészet, irodalom, képzőművészet), valamint alternatív művészeti irányzatokkal (avantgárd, neoavantgárd, posztmodern), amelyek szembehelyezkedtek a hegemón szocialista realista ábrázolásmóddal.

Stopposok. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A koncertekre járó szombathelyi főiskolás fiatalok körében a hetvenes évektől egyre inkább elterjedt a stoppolás szokása. Főként a környező nagyvárosokba (Győr, Pécs, Veszprém) vagy Budapestre utaztak rock- és dzsesszkoncertekre. Emellett a győri és a nagykanizsai dzsesszklub is népszerű célpontjuk volt. Egy-egy ilyen koncertzarándoklat általában ötven–száz „kivetkőzött” fiatalt mozgósított, akik ekkor komoly feltűnést keltettek a városban, és a fiatalokat a szocialista elvek szerint „nevelni”, nem pedig megérteni igyekvő városvezetés (és az idősebb generációk) körében komoly visszatetszést váltottak ki – munkát adva a helyi sajtó propagandistáinak.

A fiatalok felé történő nyitás amúgy rendszeresen napirenden volt a városi pártbizottság és a tanács ülésein is. Ennek keretében ideiglenesen engedélyezték a dzsesszklub megalakulását. A klub alapítója Kocsis György, becenevén „Jack” volt, aki – elbeszélése szerint „hippigalerijének” nevében – személyesen kereste fel a hetvenes évek végén Zsámboki Árpádot, a Vas Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (MMIK) igazgatóját azzal a kéréssel, hogy legyen egy klub, ahol az általa képviselt és hozzá hasonló fiatalok egy héten egyszer összegyűlhetnek zenét hallgatni. Így indult el Szombathelyen a dzsesszklub segítségével egy speciális rendszerváltás.

A rock, az MSH-koncertek, a Kocsis-féle dzsesszklub, mind-mind közvetlen előzményei voltak a nyolcvanas évek második felében elinduló zenei rendszerváltásnak. Nyilvánvaló, hogy egy Szombathely nagyságú város esetében nem jelölhetünk ki egyetlen időpontot, alkalmat vagy helyszínt, hogy „itt, ekkor és akkor zajlott le a zenei rendszerváltás”, csak előzményekről és folyamatokról beszélhetünk. Ilyen előzmény volt a szombathelyi főiskolásokból szerveződő Dialóg-csoport is, amely esetében zeneiségről ugyan nem beszélhetünk, de egy olyan ellenzéki csoportról volt szó, amely megtalálhatta az utat az akkor már javában „próbáló” alternatív zenei mozgalomhoz. Emlékezetes képviselőik voltak Tajta Gábor és Horváth Szilárd.

Alternatív zenei stílusok és zenekarok Szombathelyen a rendszerváltás idején

Természetesen szülővárosomban sem zajlottak másként a zenei folyamatok, mint máshol, itt is megjelentek a trendek. Annyiban azért mégis más volt a helyzet, hogy nagyon erős volt a kialakulófélben lévő hardcore szcéna, amely erős mind a mai napig is. Az SCHC (Savaria Colonia Hardcore a Social Free Face, a Liberal Youth, a United Side magvait a Fő téri Pinceklubban vetették el, itt játszottak és alakultak meg az előfutár-zenekarok: a Canis Merga, a Bullshit, a Tiltott Zóna vagy a Keleten a Helyzet Változatlan. Az illegálisan elfoglalt pinceklubból indultak az SCHC élet alapítói, csakúgy, mint a punk színtér jeles alakulatai: a Chemotox, a Seduxen vagy az V. Főosztály.

Forrás: rattle.hu

A Chemotox zenekar megelőzte korát, kapcsolódott a társművészetekhez, kapcsolatban állt a Dialóg-csoporttal és később a rendőrséggel is. Az V. Főosztály egy igazán dekadens csapat, élén Kulcsár Szabolccsal, akit most már mindenki Winkler Róbertként ismer. De az igazi PUNK, így nagybetűvel, a Seduxen zenekar volt, élén Nemoda Zsolttal és az első Anima-dobos Rozmán Zoltánnal.

A műfaji sokszínűségben megjelent a post-hardcore is, a Dél zenekar találta ki magának a kifejezést nehezen beazonosítható zenéjére, és természetesen Szombathelyen is képviseltette magát az akkor oly divatos dark-wave a Jeanne Darc formáció személyében, amely a később híressé vált Strong Deformity előzményzenekara volt.

Meghatározó helyszínek

Az „underground” világ számára meghatározók voltak azok a helyek, amelyek egyszerre voltak találkozó- és próba-, de nemegyszer koncerthelyszínek is. Ezek közül néhány fontosabbat említenék meg: a Fő téri Légópince illegális klub a város alatt a hardcore és punkzenekarok találkozóhelye. A vasútállomás melletti Vasgalamb a rock temploma. A Főiskolai Klub az alternatív értelmiség gyűjtőhelyeként szolgált, a Garázssor pedig inkább próbahelyként üzemelt a KISZ lakótelep szélén.

A TT klub próba- és koncerthelyszín volt a Thököly utcában, a Végállomás pedig a rendszerváltás után indult, de mind a mai napig működik. Ezek a helyek ekkoriban többfunkciósak voltak, egyszerre szolgáltak zenekari próbák helyszínéül, és lettek néha a koncertek végpontjai is: a zenészek, művészek baráti találkozóhelyei.

Azonban, ha underground és Szombathely, akkor azt kell mondanunk, hogy a KISZ székház volt a mainstream!

Miért pont ez lett a „hely”? Mert azt gondolták, hogy így könnyebben ellenőrizhető a szcéna? Lehet, de a nyolcvanas évek legvégén már kevésbé volt szempont a politikum. Ennek a koncerthelyszínnek a kialakításában már szervezőként is részt vettem. A Fidesz-iroda mellett próbáltunk. 1989-et írtunk, a kétszáz fős nagyterem gyakran tele volt! Emlékezetes koncerteket adott itt a Trottel, az AMD, a Kampec Dolores, a Rés, és természetesen mi is a Dél zenekarral. De minden évben tarolt Menyhárt Jenő és az Európa Kiadó, akik velünk együtt vonultak be a történelembe. A KISZ-székház pedig ma már maga a történelem.

Az Európa Kiadó. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A személyes vonal mindig fontos, ha az ember egy város zenei múltjába réved. Eszébe jutnak az első élmények: diákként részvétel egy Chemotox-koncerten, vagy amikor Pados Gáborék lehívtak vendégnek a Panache-próbákra, majd amikor az Anima ős-kezdeményével az ÉV zenekarral próbáltunk a TT klubban, majd átmentünk a Fő térre a Pinceklubba. Olyan volt, mint egy álom: mindenki barát vagy ismerős. Együtt voltunk benne, ahogy az Anima első VOLT nagyszínpados fellépésén is, ahol felhívtuk a színpadra a Social Free Face tagjait, hogy játsszanak néhány számot velünk. Ha néhányan akkor arra gondoltak, milyen összetartó zenei közösség a szombathelyi, akkor már megérte!

Szerző: Prieger Szabolcs

Nyitókép: Vida Ferenc és Gyurik Lajos, a Lord tagjai a Tom-Tom stúdióban Dorozsmai Péter társaságában. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.