Volt egyszer egy beatkorszak

Massachusetts nincs is olyan messze ‒ a Bee Gees és a magyar beat

2022. január 28. - beatkorSzaki

bee_gees_1970.JPGA Bee Gees-t manapság a nyálas diszkódaloka ontó együttesek közé szokás sorolni, mely tévedésnek mindössze az az oka, hogy a Gibb-fivérek első, 1967 és 1973 között tartó sikerkorszaka a múlt ködébe veszett. Azok között, akik a hatvanas évek végén kedvelték a popzenét nyilván sokan emlékeznek nagyobbnál-nagyobb slágereikre, de a későbbi generációk zenerajongói, esetleg lemezgyűjtői már csak 1975-től, a Main Course című albumtól datálják az együttes létezését.

Pedig mielőtt a Bee Gees meglovagolta volna a hetvenes évtized közepén mindinkább magasabbra törő funkyhullámot (ami aztán rövidesen diszkóvá alakult) és Barry Gibb jellegzetes falzettje először megjelent volna az éterben, a három Gibb-fivér, Barry, Robin és Maurice kitalált valami szépet és eredetit. Azt az új műfajt, amivel a Bee Gees 1967-ben meghódította Angliát (aztán nem sokkal később Amerikát) a zenei sajtó – jobb híján – csak a „barokk-pop” elnevezéssel illette. Első nagyobbacska sikerük még 1966-ban a Spicks and Specks volt, majd alig egy évvel később – már Ausztráliából Angliába visszatelepülve még nagyobbat szólt a szomorú ballada, az 1941 New York Mining Disaster. A mindent elsöprő berobbanást 1967 szeptemberében a Massachusetts hozta el számukra, s első csúcskorszakuk kicsit több mint két évig tartott. (1969 ősze és 1973 között a banda többször feloszlott, majd újjáalakult. Felvételeik kevésbé voltak népszerűek, a testvérek közötti viszály, a drogok és az alkohol rányomta bélyegét lemezeik minőségére.)

A Bee Gees 1967-től óriási hatást gyakorolt az európai könnyűzenére. A Bill Shepherd hangszerelő segítségével, de a fiúk elgondolásai alapján megvalósított szentimentális, a szépség és a giccs határán egyensúlyozó nagyzenekari arrangementjeik rendkívül különlegesnek és merésznek hatottak azokban az időkben. Ezt természetesen a magyar beatzenészek is érezték, Sipos Péter, a Hungaria basszusgitárosának szavaival élve „csodáltuk őket és szerettük is, mert nagyon újak, érdekesek voltak.”

Nos, Sipos Péterre a Természet szava című Hungaria-dal partitúrájának írásakor leginkább George Martin hatott, de ettől függetlenül elismerte a Gibb-fivérek teljesítményét.

Van azonban néhány, magyar hanglemezen megjelent dal, amely tagadhatatlanul magán viseli a Bee Gees csodálatának nyomait.

Bár az Omega A Napba néztem című dalának elején hallható zongorajáték nagyban emlékeztet a Gibb-fivérek Words című dalának elejére, az első, tisztán Bee Gees által inspirált felvétel az SP 570-es katalógusszámú kislemezen jelent meg Sztevanovity Zorán és a Metro előadásában, melynek címe: Ő és én. Ha valakiktől, akkor a Metro együttestől végképp nem állt messze a Bee Gees érzelmesebb hangzásvilága, élő fellépéseiken több dalukat is előadták (épp a Words címűről több visszaemlékezés is beszámolt).

Az Ő és én ízig-vérig Barry Gibb-hatás. Jól hallható, hogy a Metro zenészei (és a Hanglemezgyár hangmérnökei is) alaposan tanulmányozták a Bee Gees hangzását, mert a bevezető trombitafanfár után megszólaló, az első verze alatt kísérő szerepet betöltő zongora hangja is ugyanolyan keményen és kompresszáltan szól, mint például Gibbék Words című dalában. Zorán énekdallama némileg ívesebb, mint Barry melódiái, de a nagyzenekarral kitárulkozó refrén már egyértelműen Bee Gees-szerű.

Az első refrén utáni versszakban aztán már Frenreisz Károly és Brunner Győző is teljes vértezetben részt vesz. Itt Zorán gitárhangszíne is ugyanaz az egyszerű, csöves gitárerősítőn keresztül felvett tiszta hang, mint amit Barry Gibb használt előszeretettel. Ám a lényeg mégsem ez, hanem a ritmusszekció játéka. Brunner tempója feszes, mellette Frenreisz biztonságosan játszhatja basszusgitárján a nagy dallamokat, az oktávugrásos, egy percre meg nem nyugvó basszus szólamot, s ezt a stílust nem tanulhatta mástól, mint Maurice Gibbtől. Ettől a habókos, semmit komolyan nem vevő, óriási muzsikustól, aki egészen egyszerűen (McCartney mellett) megreformálta a (szó szoros értelmében vett) popzenei basszusgitározást.

Maurice Gibb invenciózus basszusjátéka legelőször az 1968 szeptemberében napvilágot látott I’ve Gotta Get A Message To You című számban volt szembetűnő (persze előtte is fantasztikus szólamokat rögzített a lemezeken), ez nyűgözhette le Frenreisz Károlyt, aki – igazán tehetséges muzsikus lévén – maradéktalanul alkalmazta Maurice eredeti megoldásait. (Ennek kapcsán hallgassuk meg még Zalatnay Sarolta Boldog idők című számát is (SP 576/B).)

Maurice Gibb basszusszólamai gyakorta improvizatívnak és „faragatlannak” hatnak, ám ez a Bee Gees muzsikájának egyik olyan összetevője, ami a rockzenekarok sorába emeli őket. (A másik a szinte mindig nyersen, egyvégtében felvett zenekari alap. A pátoszos nagyzenekari hangszerelés csalóka, kicsit elrejti a banda dalszerzéshez és a stúdiómunkához való laza hozzáállását.)

A Metro felvétele megejtően Bee Gees-es ugyan, de középpontjában mégsem Zorán vagy éppen Frenreisz áll, hanem a dal szerzője, Schöck Ottó. Tehetsége folytán akár Barry Gibb hangjára is szabhatta volna a dalt, a refrének himnikussága pedig olyan Bee Gees felvételeket visszhangoz, mint az 1969 januári Lamplight.

AZ SP 647-es kislemez B-oldalán hallhatjuk azt a dalt, ami minden gond nélkül elfért volna a Bee Gees akármelyik kislemezének A-oldalán! Barry Gibb a vezérlőből csak ennyit mondott volna: „Yes, folks, this is our next number one.”

A dal, amelyikről szó van, az Express együttes Alkonyat című száma. Mondhatnám, hogy mértanilag pontos Bee Gees-utánzat, de ez a kijelentés egyszerűen nem lenne igaz. A szám zeneszerzője Solymos Antal, aki kiváltképp nehéz énekdallamot írt a dalhoz (ez helyenként ki is fog a szólóénekesen). Ez az a pont, amiben a mű nem fedi pontosan Gibbék modorát: az ő énekdallamaik (főleg Barry munkái) sokkal egyenesebbek és keresetlenebbek voltak. (Igaz ez a fentebb tárgyalt Metro-dalra is.)

A nagyzenekari hangszerelés csodás, a hányaveti keverés miatt kicsit túlságosan is beborítja a zenekar beates hangzását, pedig a kísérőgitár (valószínűleg Solymos) is nagyon „berigibbes”. A basszusjáték (Silye Attila) zseniálisan Maurice, még az első verze megérkezése előtti, legatós hatodik fok is stimmel, amit a To Love Somebodyból emeltek át ide, bár abban a dalban Maurice az ötödik fokon késleltet ugyanígy. (Gyakran ezt a dalt visszhangozza a nagyzenekari arrangement is). Ami viszont még sziporkázóbbá teszi a megszólalást és teljességgel nyilvánvalóvá teszi, hogy a Bee Gees-hatás nem véletlen, az Kangyal Ferenc dobolása. Játéka töredezett, fillekkel teli, ám együtt moccan Silyével, hallható, hogy az ő tetszését is elnyerte Colin Petersen (a Bee Gees ekkori dobosának) stílusa.

Az Alkonyat – egy kicsit jobban felvéve és keverve - méltó párja lehetne mondjuk a Swan Song-nak – és ebben a világon semmiféle túlzás nincs! Kár, hogy elfeledve nyugszik az Express Rézgróf című kacatjának hátoldalán.

Az SP 657-es számú kislemez B-oldalán a Juventus együttes adja elő Molnár Ákos, Hanka Péter és Pápay Faragó László szerzeményét, a Tavirózsák címűt. A kompozíció kicsit hosszabb a kelleténél, ám a Bee Gees pszichedelikus arcát veszi inspirációforrásnak. Már a bevezető, tizenkéthúros gitárszólam is Gibbék And The Sun Will Shine című dalának indításához hasonlatos. A tizenkéthúros végig jelen van, de a domináns hangszer a zongora, amin jól érvényesülnek a minduntalan felbukkanó késleltetések. A ritmusszekció töredezett munkája, a basszusgitár rögtönzöttnek tűnő szólama nagyon Bee Gees-modor, de nagyobb figyelmet érdemel ettől Hanka Péter fuzz-gitárszólója, mert Vince Melouney Bee Gees-gitáros is játszott hasonlókat.

Valamikor nagyon rég alkalmam volt Hanka Pétert faggatni a dalról, aki mosolyogva emlékezett, hogy a Tavirózsák egy Bee Gees-ihletésű szám volt, de azt már nem tudta felidézni, hogy gitárszólót is játszott benne.

fortepan_138696.jpgFotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Izgalmakban gazdag a magyar beattörténelem, mert egyik neves énekesnőnknek, Zalatnay Saroltának még „bensőséges viszonya” is kialakult a már eddig is sokat emlegetett Maurice Gibb-bel. 1968 januárjában Zalatnay (és Zorán) Londonba utazott, ahol az énekesnő lemezszerződést kötött a President Recordsszal és 1969-ig alapjában véve Angliában tartózkodott, Zorán pedig fogott egy kupac Marshall-stacket és hazatért.

Zalatnay belevetette magát a londoni klubéletbe, így ismerkedhetett meg (a sajtó hathatós támogatásával) Maurice Gibb-bel. Maurice állítólag meg is kérte Cini kezét és dalokat is ígért neki, ám az énekesnőt itthon a vőlegénye, Frenreisz Károly várta.

Zalatnay Sarolta végül 1969-ben hazajött és a Bee Gees helyett a Metróval kezdett együtt dolgozni. 1970 elején megjelent első szólólemeze, melynek A-oldalán hallható egy, a Gibb-fivérek által ihletett dal, a Várlak című.

Ha a felvételt hallotta volna Maurice, biztosan elismerően bólogatott volna, különösen a bevezető kürtszólam tetszett volna neki. A Metro úgy játssza el az egyszerű számot, mint a Bee Gees. Zorán ritmusgitárjának hangszíne is hasonlatos Barry gitárjának hangzásához, ám a hangsúly ismét Frenreisz basszusgitározásán van. A jobb csatornában hallhatjuk nyugtalan játékát, és ismerve a Zalatnay‒Frenreisz‒Maurice Gibb „szerelmi háromszög” részletes történetét, még hátborzongatóbb hallani, hogy Frenreisz Károly ugyanúgy basszsugitározik, mint hangszer- és szerelembeli „riválisa”…

beegees_flickr.jpgFotó: Flickr.

A Bee Gees 1971-re túl volt egy csúnya belső válságon, mely leginkább Robin és Barry Gibb között húzódott. 1969 végén Robin elhagyta az együttest és elkészítette első szólólemezét Robin’s Reign címmel. (Valószínűleg ez az első album, amin dobgép hallható.) Barry és Maurice ketten folytatták, majd 1970 nyarán kibékültek Robinnal, aki újra csatlakozott a bandához. Készítettek néhány remek albumot, de a hatvanas évek végének sikereit már – egészen a diszkókorszak eljöveteléig – nem tudták megismételni.

Az utolsó magyar Bee Gees-ihletések 1971-re tehetők és szorosan összefonódnak Koncz Zsuzsa és az Illés együttes Kis virág című nagylemezével. A Csillag Hajnalka című Bródy János szerzemény harmónia-struktúrája Gibbék I’ve Gotta Get a Message To You című dalából táplálkozik, ám ez nehezen kivehető, mert az Illés együttes tagsága mindent olyan könnyedén és szabadon formált a saját képére, hogy abban nincs párjuk a magyar zenetörténetben. Az akkordbontások az akusztikus gitáron és Tolcsvay László szájharmonikája teljesen elfedik a Bee Gees inspirációt, de Szörényi Szabolcs basszusgitározása már nem akarja letagadni, hogy a stúdióban ismét a „jó öreg” Maurice alkotói szelleme lebegett. Míg Frenreisz esetlegességben is követte Maurice modorát, úgy Szörényi Szabolcs inkább kidolgozta, sőt, Pásztory Zoltán játékához igazította oktávugrásokkal pontozó, ám az énekdallamot szorosan követő szólamát. Minden pontos és precíz, a Bee Geestől és az eredendő tehetségtől egyaránt ihletett. (Szörényi Szabolcs az Illés egyik legjobb dalában, a Gondolj néha rámban már megidézte Maurice Gibbet. A magyar beatzene legizgalmasabb és legpompásabb basszusszólamát mutatja be Szörényi Levente fantasztikus szerzeményében.)

Sokkal nyilvánvalóbb a Gibb-fivérek hatása Illés Lajos és Bródy János szerzeményében, a Kis hercegben. A dal melódiája és akkordmenete akár Barry keze munkája is lehetne, ám a nagyzenekari hangszerelés (főleg a csodálatos kürtszólamok) némileg túlmutatnak a Bee Gees inspirációján. Szintén közös a két együttesben a nyersen, mindenféle rájátszások nélkül felvett beatalap, amiben Szörényi Levente megejtően laza ritmusgitározása játssza a főszerepet.

 A Bee Gees hatása a hatvanas-hetvenes évek fordulójának könnyűzenéjére megkérdőjelezhetetlen, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ennek magyar hanglemezeken is akadnak jól észrevehető nyomai.

Ezek a nyomok ma már különösen értékesek. Az idő bebizonyította, hogy a Bee Gees jóval több volt, mint giccses, szentimentális popmuzsika. Talentumuk, eredetiségük még több mint ötven év távlatából is csillogóan ragyog – azok számára, akik észreveszik ezt a fényforrást. Mert életművük korai szakasza 2022-ben már elhagyatott terep. Olyan hely, ahol minden csupa érzelem és szeretet, mindenféle rejtőzködés és köntörfalazás nélkül.

Ez manapság már tényleg messze van, pedig 1969‒70-ben a magyar zenészeknek (a) Massachusetts nem is volt olyan messze…
 

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Wikipedia

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr5616817238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása