Volt egyszer egy beatkorszak

A szabadság magányos dolog ‒ Hobo: Csavargók tízparancsolata

2022. február 13. - beatkorSzaki

fortepan_124854.jpg

Amióta esz(mélet)emet tudom, azt hiszem, ösztönösen betartottam a csavargók tízparancsolatát, sőt, talán József Attila Tanítások című versciklusának követhetetlennek tetsző szelíd intelmeit is; legalábbis idejekorán igyekeztem a hobók, senkifiak, hontalanok, naplopók, viharlovasok és a távol falujába ballagó üvegöntők csatakos nyomába eredni – még mielőtt Földes László Hobo 1999-es albuma állandó viszonyítási pontja lett volna a magyar ugaron való poroszkálásomnak... Ezzel a lemezzel zenei utazólevelem a határokon túlra is elkalauzolhatott, térben és időben egyaránt, az aktuális szélességi-hosszúsági foktól függetlenül. Hiszen a (minket álmodó?) Isten már akkor itt áll a hátunk mögött, mielőtt megkerülnénk érte a világot…

Földes László, még Szerémi László írói álnéven publikált Élet és Irodalombeli, Az út című novellájában cigánygyerekek incselkednek az elbeszélő loboncos stoppossal, miközben ezt kiabálják neki nevetve: „Szörényi! Szörényi!” Mikor alanyi narrátorunk – még mindig az elbeszélés tanúsága szerint – ezt a kis történetet el szerette volna mesélni a későbbiekben Szörényi Leventének, az különösebben nem foglalkozott a dologgal, hiszen éppen hangosan szidott valakit. Ebben a legfeljebb fél-fiktív momentumban – legalábbis e sorok írója számára – összesűrűsödik valami (ha csak Szörényi első szólólemezét, az Utazást, illetve a Csavargók tízparancsolatát veti szimbolikusan össze) azokból az elkülönböződési gesztusokból, amelyek az átmeneti közösségi érzület ellenére egymással szinte homlokegyenest szembemenő pályaíveket rajzolnak elénk a hatvanas évektől napjainkig. Természetesen Hobo lemezében mindez megemelt módon kerül felszínre; a hangsúly egyébként is az olyan zenei örökségre helyeződik, mint amit mindenekelőtt a Kex együttes tiszavirágéletű működése jelenthet az egykori (és mindenkori) hallgató számára – ha maga Január Herceg (Baksa-Soós János művészneve) a beatzenében tett kirándulását utólag egyfajta gyerekmunkának is titulálta, hogy aztán (űr)hajójával zabolázhatatlan szeleket kavarjon a kozmikus képzelet állóvizén…

„…miért nem születnek mostanában hercegek, kit érdekelnek a lyukas kalapok, ujjatlan kesztyűk, rongyos kabátok, és az emberek, akik mint sorsukat, hordják őket?”

Honnan is lehetne válaszolni minderre? Melyik téridő (illetve szám és személy: egyes, esetleg többes szám első?) lenne alkalmas arra, hogy megcsillanjon valami abból a sárba taposott gyöngyből, amit akár a Hobo Blues Band vetett el az idők elmosódó jelei közé (ld. még: „Vannak, akik nem eladók, / És hitüket belül hordják, / Nem látszik a gyöngy a sárban, / Mégis övék az ország.”). Attól tartok, ez a legkevésbé költői, bár örök – elfojtott üvöltésbe fúló, tátongó űrt maga után kavaró – kérdésfeltevés marad – a beatkorszakon innen és túl. S ha már üvöltés… A Szomjas György Kopaszkutya-filmjében, egy jelenet erejéig feltűnő Allen Ginsberg – karinthys laza lelki tartással érezve rá a Cseh–Bereményi-féle közép-kelet-európai ócska vidék alapatmoszférájára – esőverten poetizál az univerzumban éppen LENT elhelyezkedő Magyarország – nézőpontváltással – kibillenthető, szenvedéssel teli helyzetéről, Földes László és a nagy beatköltőnek szimplán csak „Béla”-ként bemutatkozó Schuster Lóri társaságában. Egy másik, ugyancsak elázott tengerentúli kompánia közepette, Bob Dylan 1975–76-os Rolling Thunder Revue elnevezésű turnéjának zárókoncertje előtt pedig nagyívűbb kinyilatkoztatásokra is kapatja magát; mintha a nagy generációtól (és persze a szélességi-hosszúsági fokoktól) elszakadva szórná szavait – a fentebbi kérdésre várt válasszal együtt – a jövő előszelébe…

„Hinnem kell benne
Hinnem kell valamiben
Ahogy hittem a szélben, ahogy követtem
És nem csalódtam, ide vezetett”

– hogy e rejtett alany – a Csavargók tízparancsolatának zárlatában – kire, mire vonatkozik, talán maradjon meg „rejtekében”. Hobo miránk (s bizonyára magára is, mint olykori parancsolatszegőkre) vonatkozó üzenete sem önthető formára, hát még remekbeszabott szavakba… „Még senki sem látta a Csavargók könyvét, talán meg sem írták, vagy ha van is valahol, nincsenek benne betűk, csak képek, térképek, jelek, rajzok, hangok, illatok, hogy minden vándor használhassa…”

r-3641242-1427574754-3781.jpg

Hogy a magam számára mit éreztem föl mindebből, úgy sejtem, csakis a Tanításokból lenne kiolvasható: „Ki szagolta meg közületek az égi virágokat? / Ki állna nyugodtan robogó vonat előtt?” (…) „Ismered a meleg haladást a csillagok alatt? / Tudod-e hogy létezünk? / Elfelejtetted a mennyország kulcsait?” – folytathatná József Attila sorait Jim Morrison, majd Hobo: „Nem fáj a szívem. Rád gondolok. Tudom, a szabadság magányos dolog.” Ugyanitt állok. A csavargók nyomait elmosta előttem az idő. A lovasok vihart legeltetnek. A szél elült. Megkerülném érte újra a világot… Ócska cipőmön eső kopog.
 

Szerző: Papp Máté

Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4517036818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása