A mából visszanézve hiába tűnik elképesztően szélesnek a magyar formációk – a Sankó zenekartól az Atlantisig, a Bergendytől a Scampolóig ‒ repertoárja, a hatvanas, hetvenes évek józsefvárosi utcáinak csibészei inkább a Rolling Stones vagy éppen a Spencer Davies Group iránt lelkesedtek. Ez az írás azonban nem pusztán Pötyinek és társainak a zenei ízlését, és a rockzenéhez való affinitását hivatott bemutatni, hanem megemlékezik az első vérbeli nyolcadik kerületi progresszív zenekarról is.
A józsefvárosi zsiványok közül Nyers Péter volt az első, aki hosszú hajat növesztett. A környék számára Pötyiként ismert flasztervagány is a nyugati típusú zenei formációkat tartotta mérvadónak. Az egykori Kulich Gyula (ma Kálvária) téren utcai zsugázók adóztatásával kereste a kenyerét, vagyis a pinkapénzek beszedésével tartotta fenn magát, úgy, hogy ez egyben saját szórakoztatását is biztosította. Aztán szép lassan a galeris társai is megnövesztették a hajukat.
1965-66 óta Új Rákfogó néven működött az a dzsesszrockot és egyéb progresszív irányzatokat ötvöző együttes, amit a formáció tagjai spontán módon hívtak életre. 1972 februárjában aztán elhagyták az „Új” jelzőt a bandájuk nevéből, és ekkor született meg a később híresen-hírhedt Rákfogó.
A zenekar életre hívásában oroszlánrészt vállalt Szakcsi Lakatos Béla, valamint Jávori Vilmos (1945‒2007), akik az évtized legelején New Yorkba jártak vendéglátózni. Lenyűgözte őket a Mahavishnu Orchestra ‒ Szakcsi az ő hatásukra vett a szocialista kori zenészek közül elsőként egy Fender zongorát. Szakcsi elsőként Kathy Horváth Lajost (1952) szervezte be, majd Jávori ajánlotta a zenekar tagjai közé Babos Gyulát (1949‒2018), Babos pedig hozta magával Lakatos „Bögöly” Bélát (1948). A Rákfogó egyik első fellépésére, a Petőfi Sándor utcai zenei klubba már eljöttek a Syrius együttes tagjai, akik szépen lassan elcsábították magukhoz Orszáczky Jackie-t, illetve Ráduly Mihályt.
Jackie és Ráduly, a banda meghatározó zenészei mindketten a Mátyás téren nőttek fel. Mogyorósi László pedig ötven évvel ezelőtt nyolcadik kerületi zsiványok körében jobb szólógitárosnak számított, mint az akkor már komolyabb hősként számon tartott Radics Béla. Nyers Péterék egy-két alkalommal testőri feladatokat is ellátták a Rákfogó együttes fellépésein, amit Pötyinek a Kispap Róbert nevű ‒ szintén józsefvárosi csibész ‒ barátján keresztül beszéltek le. Míg Pötyi az akkori Kulich Gyula térhez tartozott, Kispap Róbert azért lehetett gyerekkori cimborája, mert a mai Kálvária térhez igen közeli Losonci térről származott. Mindezektől nem messze, a Kőris utcában volt egy nagyobb tánctérrel rendelkező klub, ahol a Rákfogó fel tudott lépni ‒ szigorúan a buli és a pénz miatt. Az 1970-es évek elején az úgynevezett progresszív dzsesszrock ugyan rendkívül népszerű volt a hazai zenészek körében, mégis rendkívül kevés hazai együttes gyakorolta ezt, miközben az Ifjúsági Magazin szavazatai alapján megszületett a Locomotiv GT nevű szupergrupp.
A progresszív dzsessz és -rock irányokat képviselő Rákfogó éppen azt a stílust képviselte, amit komoly szakmai elismeréssel nyugtáztak a nyugat-európai országokban, ahogy Miles Davist, a Weather Reportot, a Mahavishnu Orchestrát vagy a Return to Forevert. Magyarországon hátrányos helyzetű józsefvárosi srácok képviselték ezt az irányzatot, akiknek máskülönben a megélhetés is komoly gondokat okozott.
Deák Bill Gyula a Sztár énekeseként. Fotó: Fortepen / Péterffy István
Az ötven évvel ezelőtt létrejött együttes nem minden zenei hagyomány nélkül nőtt ki a betondzsungelből. Deák Bill Gyula például, mint kőbányai származású fiatal úgy ismerkedett meg a józsefvárosi Pötyivel, hogy Nyers Péter segítségével egy a nyolcadik kerületben eltöltött éjszakai mulatozás után beszállt a frissen megalakuló Sztár együttesbe. Lázok Sándor szólógitáros a Dankó utcából származott. Tóth Gyula ritmusgitárosként motozott a bulikon, a dobos Csiki Gyula pedig már akkor is a Dankó utcában élt és azóta is ott ragadt. Deák Bill Gyula énekesként kizárólag azért nem tudott brillírozni, mert a gondolatait a Nyers Péterrel való szkanderezés kötötte le. A Deák Bill és Nyers Péter között rendszeresen zajló szkander-párbajok határozták tehát meg a bulik sikerességét.
Flaszterzsiványok a Kádár-korban ‒ Forrás: a szerző archívuma.
Ebben az időszakban a később olajozás miatt hírhedtté vált maffiózó, Drobilich Gábor is kijárt a Kálvária térre, az 1970-es évek elején udvarolt egy helyi roma család fiatal hölgy tagjának. Deák Billtől egészen Drobilichig terjedt tehát a józsefvárosi szkanderosok univerzuma.
A Kádár-korszak időjárásjelentéseiben Buga doktor szólított fel minden tévénézőt, hogy öltözködjenek rétegesen, különben ráfáznak. A kor szervezett bűnözésének tagjai mindezt ironikus módon komolyan véve azzal teremtettek maguknak versenyelőnyt a bűnügyi rendőrséggel szemben, hogy élesen elváltak az éjszakában az újítók, a kártyások, a srenkesek, na meg a kocsisok. Hiába a nagy betöréssorozatokhoz kapcsoljuk a magyar alvilág létrejöttét, az eltitkolt pénzek miatt lehetett igazából aratni. Akiknek volt mit a tejbe aprítani, azok be is szálltak a különböző üzletekbe. Az előbb említett rétegek között is megjelentek a különbségek, például az újítósok lenézték az erőszakos bűncselekményeseket, elvégre azoknak az eseteknek mindig volt tanúja, valamint pénz sem kellett hozzájuk. Az öreg kártyások és a betörők úgy érezték, hogy az utcán fekszik a pénz, így szerintük nem volt érdemes erőszakot alkalmazni. A valutát vagy akár ékszereket, órákat vásárlók, ha akartak könnyen pénzhez juthattak. A külföldre kijárók nemesfémmel kezdtek bizniszelni. Sokan „fel is gazdagodtak” ezekből az ügyletekből. Az egykori betörő és orgazda interjúalanyaim szerint a védelmi pénzek, a pinkapénzek és a valutafelvásárlás, valamint az egyéb csempészárukkal való üzletelés olyan látenciába eső bűncselekmények voltak, amelyeket nem könnyen tudtak megfogni a hatóságok, így vált a betörés fontos vádemelésre alkalmas büntetőeljárási szegmenssé. Hiába a valutafelvásárlások és a csempészáruk jelentettek valódi bevételt a betörésekkel szemben, mégis ez utóbbiakra tudtak nyomozásokat indítani a hatóságok. Összességében viszont mindegyik tevékenységet olyan vendéglátóipari egységekben végezték az újító vagy kártyás csibészek, mint a budai Old Firenze vagy a pesti Omnia presszó. Az egykori nyomozó, később híressé vált belügyminiszter Pintér Sándortól tudjuk, hogy a helyi telefonhoz sokszor az unott pincérek már úgy hívták a kérdéses embereket: „Valamelyik betörő menjen a telefonhoz!” A koncerteken való megjelenés céljából a csibészek ugyanazt az öltözéket tekintették ideálisnak, ami máskülönben munkaruhának számított. Az elegáns szettek viselése a lehúzások esetén ugyanolyan szakmai feladatnak számított, mint maguknak a bűncselekményeknek az elkövetése.
A Kádár-korszak alvilága nem pusztán közönséget és védelmet adott a Rákfogó együttesnek. A zenei határokat áthágó formációt úgy tisztelték a Józsefváros szívében, hogy az említett vagányok a szomszédos térre se mentek át, mivel az már önmagában helyi érdekű háborút eredményezhetett.
A Ganz-Mávag területén, egészen konkrétan a Golgota tér végén létezett a Fekete Lyuk előtt egy táncos hely, amelynek bejárata körül az ott élő görögök Nyers Péter és társai szerint előszeretettel verték meg a magyarokat. A Golgota tér mögötti Ganz épületrészben ugyanis jelentős részben görög kisebbség lakott, akiknek a megélhetése ugyanúgy bizonytalan volt, ahogy a többi helyi csibészé. A Rákfogó együttessel együtt járó zenekarok a józsefvárosi koncertek alkalmával a görög bűnözőkkel egyeztek meg, hogy védjék őket. Demjén Ferenc önállóan, de előbb a Bergendy együttessel is alkalmazott estéről estére görög menekülteket testőrként. A Mátyás téren a flasztervágányok számára inkább a roma csapatok láttak el hasonló feladatokat. Pege Aladárékban ‒ a Rákfogó megalakulása előtt ‒ még az is felmerült, hogy a keményöklű utcai zsivánnyal, Nyers Péterrel közösen alapítanak zenekart, de a hangzás hallgatóbarát jellegének fenntartása érdekében végül Pötyi kikerült a bandából. Ritmusgitárt akartak ráadni, ám egy másik srác került be helyette. Ez volt a már emlegetett Sztár zenekar.
A Mátyás tér és Nagy Fuvaros utca sarok. Ferencz László (zöldséges) és Kovács Krisztián (Kisrece) a Keménykalap és krumpliorr című film szereplői. Fotó: Fortepan / Ráday Mihály
Lakatos „Bögöly” Béla és az Orszácky Jackie ebben a józsefvárosi közegben hozták létre a Rákfogót. Így válik érthető, hogy Deák Bill Gyula miért is fordított ennyire jelentős erőt a hangtartományainak kiéneklése helyett arra, hogy szkanderben lenyomja a helyi zsiványt, Pötyit. A kőbányai utcagyerek így akarta volna a józsefvárosi munkásfiatalok vezéregyénisége elől elvenni a dicsőséget, hogy a továbbiakban ő határozza meg a progresszív zene irányát. A Józsefváros szívében viszont már akkor sem alakult szinte semmi sem úgy, ahogy az ott mozgolódó csibészek elképzelték, így Deák Bill Gyula a hazai blues, míg Nyers Péter a szervezett bűnözés újításainak kitaposásában jeleskedtek, miközben mellettük ötven évvel ezelőtt, szinte láthatatlanul, feltűnés nélkül megszületett a Mátyás tér környékén az első komoly hazai progresszív dzsesszrock együttes, a Rákfogó.
Szerző: Bezsenyi Tamás
Nyitókép: A Mátyás tér 1970-ben, szemben a Nagy Fuvaros utca a Népszínház utca felé nézve. Fotó: Fortepan / Homoródy Károly.
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
