Volt egyszer egy beatkorszak

Ringasd el magad? – Elmélkedés az elképzelt világsikerről

2022. június 02. - beatkorSzaki

fortepan_142327_1.jpg
Hogy jövök én ahhoz, hogy az LGT-ről írjak? Már annyian és annyiszor vetettek papírra az első magyar szupergruppról mindenféle okos, elemző, érdekes dolgot, hogy ebben a témában nemigen van már több. Vagy talán mégis? A Mindenki! könyvbemutatóján megtudtuk, hogy készül egy abszolút illetékestől, egy igazi bennfentestől is egy LGT-kötet – Karácsony János készít könyvet az emlékeiről –, szóval ezek szerint még nincs teljesen kimerítve ez a téma.

Mivel bennem jó ideje ég a keserűség LGT ügyben, egyszerűen muszáj kiírni magamból, hogyan láttuk innen Borsodból (a falu végéről, az ország végéről, a világ végéről) az LGT történetét, ami – ilyen szemmel nézve – azt hiszem megér egy misét.

Akkor kezdődött, amikor az Omega kettévált. Akkor még két rádió volt, és két újság ‒ a Kossuth és a Petőfi rádió, illetve az Ifjúsági Magazin, és a Magyar Ifjúság ‒ ami számunkra fontos volt. A rádióból és az újságból lehetett megtudni, hogy megalakul egy szupergrupp (előtte nem is nagyon hallottuk ezt a szót, azt sem tudtuk mit jelent). Kiderült, hogy a csapat négy sikeres, tapasztalt zenészből áll, akik más együttesekben már bizonyítottak.

Presser Gábor, billentyűs (Omega)

Laux József, dobok (Omega)

Freinreisz Károly, basszusgitár (Metro)

Barta Tamás, szólógitár (Hungaria)

Egytől egyig szuper jó zenész, majdhogynem mindegyik a kedvencem, kedvencünk volt. A nyilatkozatokból kiderült, hogy az új banda neve Locomotív GT. Rögtön jött a kérdés, hogy mi az a GT? Megtudtuk: a különösen szuper autók neveihez biggyesztik oda ezt a jelzőt.

fortepan_173601.jpgAz ómassai Művelődési Ház közönsége 1961-ben. Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal

Itt, mifelénk nemhogy GT autó, még autó sem igen volt. Az utcában szinte azonos építésű házakban laktunk, amelyek mind az ötvenes években épültek. Igen, az úgynevezett Kádár kockák. Apuka szinte mindenhol a gyárban dolgozott, anyuka nevelte a két gyereket, gondozta az állatokat. Gyerek volt annyi, mint égen a csillag. Amikor óvodába mentünk, új termet kellett építeni, mert nem fértünk el a régiben. Amikor iskolába mentünk, új osztályokat kellett kialakítani, nem volt ritka a negyven fős osztály sem. Mai szemmel nézve nem bántak velünk kesztyűs kézzel, időnként bizony elcsattant egy-két pofon, még középiskolában is.

fortepan_57636.jpgMiskolc, Egyetemváros, a Nehézipari Műszaki Egyetem, A/1 épület bejárata előtt. Fotó: Fortepan

A hatvanas évek közepétől mi is megkedveltük a beatzenét, már figyelemmel kísértük a slágerlistákat, és rendszeresen hallgattuk a Szabad Európát, a Luxemburgot, a Vasárnapi Koktélt, meg bármit, ahol zene szólt. Már volt otthon tévé, magnó, és már jártunk házibulikba, időnként bálba. Koncertekre csak nagyon ritkán jutottunk el, néha sikerült egy-két Illés, vagy Omega-bulit meghallgatni. (Álmaink netovábbja lett volna néhány külföldi együttes koncertje, de ez akkor elérhetetlennek tűnt.) Nem is jutott el hozzánk a híre, hogy volt Budapesten a Spencer Davis Group, vagy a Free.

(Később mesélte egy barátom, hogy a Spencer Davis fellépett Debrecenben is, és a nagy hangerőtől leszakadt a színpad előtt-fölötti gipszvalami. Egy rendőr felment a színpadra azzal a régi, szögletes elemlámpával a kezében, és a hátulján világító piros fénnyel körözött az együttes tagjainak, hogy álljanak le a zenével. A közönség persze tombolt, a zenével nem álltak le, a bandának óriási sikere volt.)

Tehát megalakult az LGT, amit eleinte még inkább Locomotív GT-ként emlegettünk. Nagyon kíváncsiak voltunk a zenéjükre. Sajnáltuk az Omegát ‒ azt hittük, hogy nekik végük, de legnagyobb örömünkre nem így történt ‒, sajnáltuk a Hungariát, a Metro valahogy nekünk kicsit szürkének tűnt. Nem tudtuk elképzelni, hogy egy szupergruppban vajon milyen szuperzenét játszanak a szuperzenészek. Aztán végre kijött a kislemez, és rájöttünk, hogy ez tényleg szuperzene. Az LGT zenéje friss volt, üdítő, tele élettel, lendülettel, volt benne erő. És, hát remekül szólt.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy valami csoda folytán láttam egy koncertjüket Miskolcon, az egyetemen, a megalakulásuk után nem sokkal, még az eredeti felállásban. Az a koncert maga volt a csoda. Lauxnak talán már megvolt a Ludwig dobszerkója, fantasztikusan dobolt. Frenreisz a basszusgitár mellett időnként egyszerre két fúvós hangszeren játszott. El voltunk ájulva. Barta fantasztikusan szólaltatta meg azt a kis gitárt. Presser meg Presser. Nincsenek szavak. (A zongorájáról mindig kijjebb csúszott az üdítősüveg de soha nem esett le, mert minden alkalommal idejében visszatolta.) Máig cseng a fülembe az ott hallott Hej, én szólok hozzád. Ezután természetesen nagyon sok LGT koncertélményem volt, de az első volt az igazi.

Aztán kijött a nagylemez, beindult a zenekar, mi pedig meg voltunk győződve, hogy ők világsztárok lesznek. Egyébként is be volt ígérve, hogy három éven belül világsztárunk lesz, akkoriban ezt mondta Erdős Péter, a lemezgyár fura ura. Mi meg elhittük neki, és bíztunk az LGT-ben. Aztán vártuk őket a diósgyőri rockfesztiválra, de nem jöttek. Helyettük a P. Mobil játszotta el az ő szerzeményüket, csakhogy Ezüst nyár helyett az ezüst tálról énekeltek.

Az LGT népszerűsége rohamosan nőtt. Mit lehet például mondani arra, amikor a suli folyosóján a szünetben jön szembe Vicuska, és csillogó szemmel énekli nekem, hogy „Miért félsz, érints meg engem!”. Vicuska nagyon figyelemre méltó lány volt... (De csak csínján az emlékekkel, mert a nejem is abba a suliba járt, és őt nem Vicuskának hívják. Bár az is igaz, hogy akkor még nem ismertük egymást.)

Aztán Frenreisz Karesz nagyon hamar kivált az együttesből. Biztos megírták, elmondták, de én máig nem tudom mi volt a valódi ok. Nagyon sajnáltam, és a lelkesedés is egy kicsit megcsappant a csapat iránt.

Jött helyette Somló Tamás, aki előtte több együttesben, így az Omegában és a Non-Stopban is megfordult. Ő a mi szemünkben teljesen más tipusú zenész volt. Akkor még nem tudtuk eldönteni, hogy vele gyengült, vagy erősödött az LGT.

fortepan_88003_1.jpgVígszínház, az LGT együttes a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical előadásának zenekara: Barta Tamás, Laux József, Somló Tamás, Presser Gábor. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Képzelt riport
... Ez előtt nagy levegőt kell vennem. Déry Tibor regénye, Woodstock után, a magyaroknak. Nekünk ez jutott. Kezdetben nagyon lelkesedtünk Woodstockért, a szabadságért, az együttlétért, azért az érzésért, amit Woodstock elhozott. Később már azt éreztük, hogy nekünk nem biztos, hogy Woodstock kell, hogy Woodstockra van szükségünk. Nekünk inkább Diósgyőr kellett, és Diósgyőrre volt szükségünk, az a mi „amerikánk”. Bármily csábító is Woodstock, bármily csábító is a Hair világa, az nem a mi világunk. Ők létrehozták a sajátjukat, mi is létrehoztuk a magunkét, és a kettő nem ugyanaz. Ők nem onnan indultak, ahonnan mi. Nekik nincsenek olyan mély gyökereik, mint nekünk. Ne majmoljuk őket, nem az övék az igazi, még ha sokáig úgy gondoltuk is. Ezt még folytathatnánk hosszan, a végtelenségig, és mivel nem vagyunk egyformák, nem is biztos, hogy azonosan látjuk az akkori és a mostani valóságot…, de a zene, az nagyon ott van a Képzelt riportban.

fortepan_88009.jpgA Vígszínház Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicaljének szereplői. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Színészek énekelnek, a dalok nagyon jók, a lemez hatalmas siker. Az LGT játszik a Vígszínházban, a szereplők ‒ Almási Éva, Tahi Tóth László, Ernyei Béla és a többiek ‒ maradandót alkotnak. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, de kérdés, hogy ez hogyan hatott az LGT karrierjére? Nem... túl… jól. Az LGT elaprózta magát, a zenekar karrierje megállt, pontosabban egy másik területre tevődött át, ami nem éppen egy rockzenekar területe.

Aztán mégiscsak beindultak, jöttek a nagylemezek már Somlóval, és el kell ismerni, nagyon magas színvonalat hoztak. Úgy nézett ki, hogy mégiscsak lesz egy világsztár bandánk. Jött az amerikai turné, és akkor aztán biztosak voltunk benne, hogy a fiúk befutnak, és innentől már nincs megállás.

Nem így történt. A nagyon kevés hírből csak annyit tudtunk, hogy Barta Tamás elhagyta a csapatot és Amerikában maradt. Máig sem világos, hogy miért kellett már az első napon összejönnie a zenekar menedzserének barátnőjével. Ezek után a turné már nem úgy folytatódott, ahogy tervezték, és ahogy mi vártuk.

Barta Tamás helyére Karácsony János érkezett a Generálból. Rendkívül szimpatikus, kiváló zenész, de a személyi változásból adódóan eredeti LGT-hangzás megint változott kissé.

fortepan_40679_2.jpgAz LGT 1981-ben, Somló Tamás, Presser Gábor, Karácsony János, Solti János. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

És nemsokára jött a harmadik változás Laux József is úgy gondolta ugyanis, hogy Amerika jobb lesz neki. És talán érthető, hogy az LGT állandó szövegírója, Adamis Anna is elhagyta az együttest. Az újakkal (Solti János dob, szövegíró Dusán) most sem volt semmi probléma. Mindent meg tudtak oldani, mégpedig felsőfokon. Egymás után jöttek a jobbnál jobb lemezek, kiváló zenei anyaggal, de ez már nem az az LGT volt, amit megszerettünk, amiért odavoltunk. Mi az eredeti hangzást vártuk, az eredeti lendületet, az eredeti érzést, az eredeti frissességet. És ez már nem az a hangzás volt. Azt már hiába vártuk, nem kaphattuk meg, hiszen a zenekar háromnegyed része kicserélődött. Tudtuk, hogy már soha nem kapjuk vissza az eredetit, de valahogy mégis reménykedtünk benne.

Tardos Péter azt mondta, hogy még nem készült ilyen magas szintű zene a lemezgyárban, amilyet az LGT készített. A LOKSI-ról mondta ezt. Igen, igaza volt. Magyar szemüveggel nézve, de mi már nagyon vágytunk egy nemzetközileg is elismert lemezre. Egy világsztár zenekarra, egy világsztár lemezre, amely vezeti az angol és az amerikai listákat. Ott voltak, igen ott voltak a kapuban, a listákon is ott voltak (még ha nem is az elején, de ott voltak), de azt az icipici kis lépést, azt a nagyon kis lépést nem sikerült megtenniük.

Presser Gábor mondta egyszer, hogy az LGT Angliában a 10 CC előzenekara volt. Koncertjük végén valaki beszólt a 10 CC mikrofonjába háromszor akkora hangerővel, mint amilyennel az LGT játszott. Ajjaj!! Itt Borsodban ez nem hangzott túl jól. A mi legféltettebb gyöngyszemünk, a mi szemünk fénye, a mi csúcszenekarunk nem tud olyan berendezéssel játszani, nem tud úgy megszólalni, mint egy angol második sorból való zenekar? Így megszégyeníteni a mi kedvenceinket, ez nekünk sok! Ilyen esetben rögtön ezer kérdés merül fel. Mi, a vasfüggöny mögött nem tudunk elérni annyit, hogy országunk legszuperebb együttese úgy szóljon, mint egy angol második vonalbéli banda? Ilyen megalázó helyzetbe kerülni, ezt nem engedheti meg magának egy olyan csapat, amelyik világsztár akar lenni. Márpedig, aki világsztár akar lenni, annak úgy is kell szólni, világszínvonalon! (Mondom én, és mondják sokan kívülről, de belülről biztos másképpen nézett ki ez a dolog. Nem vagyunk egyformák, mindenki másképp látja, „mindenki másképp csinálja”, vagy csinálná, és érdekes módon mindenki ugyanazt szeretné, szerette volna.)

Nem igazán osztom azt a véleményt, hogy egy magyar együttes nem érhet fel a csúcsra, mert ahhoz nagyon sok pénz kellene. Biztosan roppant fontos ez is, és abban is van igazság, hogy a vasfüggönyön túlról szinte lehetetlen volt betörni. Mai szemmel nézve azt mondom, hogy a tudás, a tehetség és még „sokminden” megvolt, még talán egy kis önbizalom és egy icipici szerencse kellett volna. (És azért hozzá kell tennem egy jó erős szponzorokat, amelyek a szükséges hang- és fénytechnikát, egyebeket biztosították volna.)

Mindenesetre nagyon közel álltunk hozzá, és nagyon sajnálom, hogy nem jött össze. Azóta sem közelítette meg ezt a szintet senki sem. (Esetleg egy csapat, az Omega, de erről majd máskor.)

Itt, a végén csak nagyon halkan merem leírni, hogy talán az eredeti LGT-nek sikerülhetett volna…

Szerző: Jászfalvi József

Nyitókép: Fortepan / Péterffy István

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2217818149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása