Volt egyszer egy beatkorszak

Szemetes pótkocsik a naplementében – az Agárdi Popstrand

2022. június 10. - beatkorSzaki

agari_nagy_buli_new.jpg

A hetvenes évek második felében százezernél is többen jártak nyaranta a Velencei-tóhoz, úgyhogy a gárdonyi művház magyarnóta-estje és bábelőadásai, illetve az új kenyér ünnepére szervezett Korda György-show mellé elfért még ott néhány buli. Így gondolta ezt Magyar István, a Velencei-tavi Közös Költségvetési Üzem klubjának vezetője is, aki néhány lelkes KISZ-tag kíséretében terepszemlére hívta a partra Turbók Jánost, aki már több éve a Kertészeti Egyetem Klubjának, azaz a KEK-nek a zenei rendezőjeként dolgozott.

A két klub által közösen működtetett nyári, főként könnyűzenére fókuszáló központ létesítése lebegett a szemük előtt, amit a Villányi úti KEK mintájára képzeltek el. Így indult a hosszabb-rövidebb leállásokkal máig működő Agárdi Popstrand színes és kalandos története. A Napsugár strandon kialakított rendezvényhelyszínen tartottak Edda- és Fidesz-tábort, halászléfőző- és szépségversenyeket és vettek fel Barátok Közt-epizódot. Telente korcsolyázni, a nyári hőségben pedig csobbanni is lehetett a tavon. A következőkben az itt szervezett koncertek világába merülünk alá.

„Az első koncert 1977 júniusában volt, a Generállal. Szemétszállító pótkocsikat láncoltunk össze, az volt a színpad, az öltözőnek a strand kubikus műhelyét használtuk. Áram alig volt, az első évben a Piramisnál, majd más koncerteken is félbeszakadt az előadás az áram hiánya miatt” – idézte fel a Fejér Megyei Hírlapnak 2007 nyarán adott interjúban az optimálisnak nem mindig mondható körülményeket Turbók.

agard_eddasok_new.jpgAz Edda-tábor résztvevői a Velencei-tóban. Fotó: Csaba Zoltán

Először 1977 nyarán rendeztek tehát szabadtéri popkoncerteket Agárdon. A Magyar Hírlap abban az évben készült beszámolója szerint nem volt könnyű akkoriban parkolóhelyet találni arrafelé. A büfékben a sült hal, a fasírozott és a főtt kukorica volt a legnagyobb sláger, ám ezek az egységek – amelyeknek az idézett cikk szerzője szerint izzasztó perceket okozhatott volna egy komolyabb KÖJÁL-ellenőrzés – estére lehúzták a rolót, úgyhogy az élelmesebb zenerajongók a Déli ABC-ből cipelték magukkal az enni- meg innivalót. Az egymáshoz ütődő sörösüvegek csörömpölése menetrendszerűen jelezhette alighanem, hogy Agárd megállóhelyre új szerelvény érkezett.

„Szerdán este a Vastaps együttes lép fel. Az ország élvonalbeli együttesei hivatalosak a nyári strandkoncertekre. Legközelebb a Generál együttes, majd az LGT, a Neoton, a Gemini és az Androméda szórakoztatja a fiatalokat, a fürdőzőket” – veszi sorra az első évad zenekarait a Fejér Megyei Hírlap hasábjain, 1977. június 21-én megjelent cikk.

Rajtuk kívül játszott a Popstrandon a Dinamit, a Fonográf és a P. Mobil. A Korál színpadra lépése előtt – ki tudja, miért – egy Walt Disney-rajzfilmet láthatott a publikum. A szabadtéri színpadon a Magyar Állami Népi Együttesnek is biztosítottak fellépéseket. Ezerötszáz lelkes fiatal hallgatta itt a szemerkélő esőben a Minit, a Laár Andrással a soraiban bemutatkozó Kentaur, a Karthago és a Dinamit közös buliján pedig majdnem négyezren voltak. A kritikus, és feltehetően inkább zenére éhes közönség 1979 nyarán kifütyülte a Török Ádámék után és a V' Moto-Rock előtt színpadra lépő Riskó Géza újságírót, és Boncz Géza humoristát, és kitartóan árulózta a Beatricéből az agárdi koncert előtt nem sokkal a Karthagóba igazolt Gidófalvy Attilát.

attissal_new.jpgTurbók János és Pataky Attila a Popstrand színpadán. Fotó: Csaba Zoltán

Az Eddát „ortodox rockcsapatként” bemutató, az 1979. július 15-i Fejér Megyei Hírlapban megjelent beszámoló kétségtelen tehetségként ajánlja az újságolvasók figyelmébe Pataky Attilát, akinek a „hangja, mozgása reménykeltő.” Az utánuk következő Generálról pedig a következőket jegyzi meg az M. S. monogram mögé bújó szerző: „A műsorban egyébként az Új-Skorpióba »emigrált« Tátrait a tartalékszólós (és első technikus) Dorozsmai Péter helyettesítette tisztességgel.”

Az első években egységesen harminc forintos belépődíj az akkori ORI-árszabáshoz képest meglehetősen olcsó szórakozást kínált. És ügyes lépés volt, hogy a budapesti és székesfehérvári szakközépiskolák és gimnáziumok tanárainak és diákjainak ötvenszázalékos kedvezményt nyújtott a hely, amelyet ‒ a Fehérvár Áruházzal kötött megállapodásnak köszönhetően ‒ térítésmentesen látogathattak a legszerencsésebb fehérvári KISZ-esek. Turbók János remek közönségszervezőnek bizonyult.

A hozzávetőleg másfél méter magas pódium előtt nagyjából tízméteres sávot hagytak a táncoslábúaknak. Hogyha maradt erejük a koncertek után, a strand öltözőépületének tetején akár hajnalba nyúlóan diszkózhattak. A végenincs mulatságoknak – valamint azok maradványainak – nem minden a térségben üdülő örvendett felhőtlenül. Emlékezetes, hogy 1979 júliusában, pár nappal a jó előre meghirdetett Omega- és Piramis-bulik előtt a Popstrand váratlanul bezárt.

fortepan_3248.jpgStrandolók Agárdon. Fotó: Fortepan / Fortepan

Kapuvári Gábor az 1980 májusi Ifjúsági Magazinban olvasható, Koncert KÖJÁL-ra és strandra című írása azt sejteti, a szervezőknek a népegészségügyi előírások betartásával akadtak gondjai. A cikkben megszólal a térség körzeti orvosa, akinek pontos jegyzőkönyvei vannak arról, hogy milyen drasztikusan nőtt az ellátásukat kérők száma egy-egy koncertnap után. Leginkább a talpukon ejtett vágott sebekkel fordultak hozzá a strandolók. Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha a bulik alatt vagy után a vízbe hajigált sörösüvegekkel hozzuk összefüggésbe a kirívó esetszámokat. Joggal zavarhatták a Velencei-tóhoz pihenni érkezőket a szabadban elvégzett „szükség névjegyei” is, ahogy az IM a kis- és nagydolgokra tapintatosan hivatkozik. A húgyszag és az üvegcserepek biztosan mind hozzájárultak az agárdi helyszín bezárásához, és ki tudja már, hogy milyen egyéb motívumok húzódtak a mögött, hogy 1983-ig nem tartottak a Napsugár strandon koncerteket.

Aztán a pop- és rockzene ismét Agárdra költözött. 1984-ben előadták itt az István, a királyt. 1985-ben fellépett a Popstrandon a nyugatnémet Twins, valamint az R-Go, a 100 Folk Celsius, a KFT, a P. Box és Zorán. 1986-ban a Z'Zi Labor a veresegyházi asszonykórus kíséretében érkezett ide, egy évvel később pedig az Új Hungaria és a Benkó Dixieland Band adott tóparti koncerteket.

Az újranyitott Popstrandon, a női napozó területén B. Tóth László vezetésével Poptarisznya-klub működött, a MOKÉP és a Fejér megyei Moziüzemi Vállalat segítségével pedig hétfőnként premier előtti vetítéseket is szerveztek egy ideig. A nyolcvanas években zajlottak itt Lakat Károly moderálásával focifórumok vagy videódiszkók Oszter Károly Pimpivel, sőt, volt bréktáncverseny is. Egy alkalommal itt rendezték meg az országos szkanderbajnokságot (házigazda: Zalatnay Sarolta).

a_nagy_agardi_focicsapat.jpgAz Első Emelet, az Exotic és a Fidesz tagjaiból verbuvált nagy agárdi focicsapat. Fotó: Csaba Zoltán

Zárásként hallgassuk meg az Első Emeletnek a Magyar Ifjúság hasábjain megjelent popstrandos sztoriját:

„Az agárdi Popstrandon koncerteztünk egy meleg augusztusi estén. Szuper volt. Hatalmas közönség, nagy hangerő. A koncerthangulat épp a tetőfokára hágott, és Kisszabó Gabi egy basszusszólóba kezdett, amikor megjelent a színpadon egy torzonborz nő valami pongyolafélében, Odarohant Gabihoz és elkezdte cibálni a ruháját, a haját, a gitárját, s közben üvöltözött vele, aki eközben elég érdekeseket szólózott. A közönség a térdét csapkodta a nevetéstől, mivel azt hitték, hogy ez be van építve a műsorba. Kisszabót végül is egy helyi rendező mentette meg, aki nagy nehezen lecibálta a nőt a színpadról. Csak a koncert után derült ki, hogy a hölgy egy pihenni vágyó nyaraló volt, aki a zajtól nem tudván aludni, így próbált rendreutasítani bennünket.”

Hiába, nem könnyű annak a popsztárnak az élete, aki egy strand színpadán kíván játszani. Akárhogyan is, fáradhatatlan szervezőjének Turbók Jánosnak köszönhetően a Popstrand több mint négy évtizede hangosítja fel az agárdi nyarakat.

Szerző: Vass Norbert
Nyitókép: Csaba Zoltán
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr4117334524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása