Volt egyszer egy beatkorszak

Szekusok a Neoton-bulin ‒ magyarországi rocklegendák Kolozsváron

2022. december 08. - beatkorSzaki

neoton_roaniaban_1981_foto_zcs_archivumabol_1.jpg
A Ceaușescu-korszakban magyarországi zenekarok csupán néhány évig turnézhattak Románia területén, 1976 és 1981 között. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen kolozsvári középiskolás rockrajongóként épp elcsíptem ezt az időszakot. Igaz, azóta sok víz lefolyt a szőke Szamoson, de még viszonylag jól emlékszem rájuk. Most, bő negyven év után nyugodtan elmondhatom, hogy életre szóló élményt jelentettek. A koncerteket épp a Kis-Szamos partján felépült sportcsarnokban tartották ‒ minden alkalommal zsúfolásig telt az épület.

Tisztán emlékszem, amikor 1977 egyik őszi reggelén iskolába menet megpillantottam egy hirdetőoszlopon virító plakátot a következő felirattal: „Concert extraordinar cu formația vocal-instrumentală Locomotiv GT din R.P. Ungaria”. Rendkívüli koncert az LGT-vel… Bizony, az volt, több okból is! A suli, vagyis a Brassai Sámuel Elméleti Líceum KISZ-titkára sorra járta az osztályokat egy listával, amire feliratkozhattunk jegyekért. Aztán a koncert napján megdöbbenésünkre nem kevesebb, mint három rendőrkordon vette körül a sportcsarnokot. Mindegyiknél megmotoztak és kérték a jegyeket. Maga az előadás azért is volt rendkívüli, mert a legrövidebb volt, amit addig és (főleg) azóta is láttam. Szűk egy órát tartott… Csalódásunkra jóval később kaptam magyarázatot: a zenekar válságos időket élt, Laux József akkor hagyta őket faképnél, Solti még nem volt a láthatáron, vendégdobossal játszottak. Másrészt a turné előző állomásán, Bukarestben óriási botrány tört ki, amikor a helybéliek a zenekar tudta és engedélye nélkül felvételt akartak készíteni a koncertről. Miután Presserék ezt határozottan megtiltották, komoly feszültség támadt a román szervezők és az LGT között, ami odáig fajult, hogy a zenekart kitiltották az országból.

sala_sporturilor_horia_demian.jpgA kolozsvári Sportcsarnok. Fotó: Zilahi Csaba archívuma

1978 tavaszán a Generál látogatott Erdélybe, hogy bemutassa új lemezét, a Zenegépet. Charlie-ék jó reklámot csaptak az albumnak, amit rögtön a koncert után meg is „rendeltem” a pesti rokonaimtól. Tátrai Tibusz nem kis ámulatunkra bemutatta a szájgitárt és azt is, hogy miként tud a feje fölött megfordított gitárján is virtuózan szólózni. Zenegép, Lehettem volna, Könnyű álmot hozzon az éj… ezeket a dalokat Charlie aztán az „új világban” is elénekelte a Kolozsvári Magyar Napokon, Mátyás király szobra mellett, a legnagyobb örömére azoknak, akik évtizedekkel korábban már hallották őket a Generállal.

A Fonográf 1979 őszén közönségrekordot állított fel: egy nap alatt két alkalommal töltötte meg zsúfolásig a Szamos parti sportcsarnokot. Igaz, Marosvásárhelyen nem játszottak, ezért a városból négy autóbusznyi rajongó érkezett Kolozsvárra. Koncert előtt a szervezők kis műsorfüzetet árultak a hivatalos koncertprogrammal: Jöjj kedvesem, Levél a távolból, Mosolyod vigasztal, Szenvedély… csupa ártatlan szerelmes dal. Ehhez képest Szörényiék azzal indítottak, hogy „Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki!” – ki is csordult a könnyünk, miközben torkunk szakadtából énekeltük velük együtt. A két és fél órás koncertbe szívüket-lelküket beleadták, a második vagy harmadik ráadásban már a Little Richard és a Miért hagytuk, hogy így legyen is felcsendült…

fonograf_01.jpgFotó: Zilahi Csaba archívuma.

Szintén 1979-ben jött Kolozsvárra az akkoriban számunkra még ismeretlennek számító Color és Katona Klári („két hónapos szovjet turnén vettek részt [22 város, 59 koncert], majd következett Románia, az NDK, és Lengyelország, Katona Klárival” ‒ olvasható a debrecenirockmuzeum.hu oldalán). Ha a cipőm beszélni tudna és Sava-sava-savanyú a csokoládé ‒ Lárikának ezt a két slágerét mindenki jól ismerte, de nyilván a Colorra is kíváncsiak voltunk. Az énekesnő előadása közben a suli legnagyobb vagánya egy csokor virággal felszaladt a színpadra, kapott egy puszit, mire megbolydult a nézőtér, a lelátókról többen a kézilabdapályára szaladtak. A szervezők rögtön felkapcsolták a világítást és lekapcsolták a hangosítást. Szerencsére Katona Klári hamar megmentette a helyzetet: belekezdett a Ne sírj című dalába, erre mindenki leült a földre majd a szám végén visszamentünk a helyünkre.

A koncert második felében a Color valósággal elvarázsolta a közönséget. A magasan tornyosuló billentyűk mögött Bokor Gyula nagy palásttal a vállain fenséges hangzást produkált, nagyívű, dallamos, szimfonikus-progresszív muzsikájuk ámulatba ejtett mindenkit. Hárommilliárd év, Fényes kövek, Ikaruszi zuhanás, Vallomás, Elképzelt világ… ‒ ma is szívesen hallgatom őket. A koncert után sikerült is egy havertől felvennem kazettára az első Color albumot. Persze, később a másodikat is, de az Új színek már teljesen más zenei világot képviselt, nem azt, amit a koncerten hallhattunk.

fortepan_262305.jpgA Color együttes. Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

A hetvenes évek kolozsvári koncertsorozatát (és mint később kiderült, 1990-ig számomra a magyarországi zenekarok koncertjeit) a Dinamit zárta. Előttük Szűcs Judit lépett színpadra. A diszkókirálynő nagyon csinos volt, a koncert után kértünk is tőle autogrammot, de nem miatta telt meg rockerekkel a sportcsarnok… Bár a belépőjegyet sajnos nem őriztem meg, pontosan tudom a dátumot: 1980. december 9. Vikidál Gyula ugyanis két dal között gyertyát gyújtott és megkért, hogy egy perc néma csenddel emlékezzünk John Lennonra… Akkor tudtuk meg, hogy Lennont egy őrült rajongója New Yorkban meggyilkolta. A koncert előtt pár hónappal sikerült meglátogatnom a pesti rokonokat (a román állampolgárok 1990 előtt csak két évente kérhettek útlevelet, amit hazatéréskor le kellett adni, és sokszor ok nélkül utasították el a kérvényüket), így az első Dinamit, Edda, Korál és a Piramis 3. lemezzel a bőröndömben úgy tértem haza, mint valami vadásztrófeákkal. Hamar meg is fertőzött az „őszinte kőkemény” rock, úgyhogy a Dinamitot Kolozsváron már ünnepelt sztárokként fogadtuk. A Tinédzser dalt és a Dinamit a véremet torkunk szakadtából énekeltük Vikidállal együtt.

Karácsonyra aztán az „angyal” a Beatrice, LGT, Omega koncertalbumot is elhozta, úgyhogy 1981 márciusában már többen is baboskendővel mentek a Neoton-koncertre… Valószínűleg csak én gondoltam azt, hogy egy igazi rockernek nincs keresnivalója egy diszkócsapat buliján. Mint kiderült, a koncerten a Securitate szorgalmasan fényképezte a „csöveseket” (akik a Maraton refrénjében torkuk szakadtából énekelték, hogy „ma-gya-rok!”), majd hónapokig vallatta, zaklatta őket. Nem is jött több magyarországi zenekar Kolozsvárra, míg a román diktátort le nem lőtték 1989 utolsó napjaiban.

A Neoton-botrány után pár hónappal az Omega-turné csak Erdély szélét érinthette, Temesvárt és Brassót. Míg a Piramis már csak a Kárpátokon túl, Havasalföldön és Moldvában léphetett színpadra. Én meg (az igazi vasfüggöny mögött) irigykedve hallgattam a pesti rokonok élménybeszámolóit a Genesis, a Queen, a Dire Straits, Manfred Mann és az Iron Maiden koncertjeiről…


Szerző: Zilahi Csaba

Nyitókép: A szerző archívuma.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr317984286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása