Előző részt A nyomorultak 1987-es ősbemutatójával fejeztem be, és említést tettem Vikidál Gyuláról, aki színjátszóként is nagyszerűen megállta helyét: Jean Valjean szerepe hosszú évekre „ráégett”. Azonban ebben az előadásban ő volt az egyetlen az István, a király csapatából, mert e darab inkább musical, mint rockopera, így aztán színészek formálták meg a főbb szerepeket.

A másik énekes, Sasvári Sándor mellett Kaszás Attila, Szombathy Gyula, Kútvölgyi Erzsébet lépett színpadra, a gyermek Szinetár Dóra társaságában. Az előadást Szinetár Miklós rendezte, a fordítást pedig ismét annak a Miklós Tibornak köszönhetjük, aki a Jézus Krisztus Szupersztár szövegét magyarította.

Talán a darab világsikerének, vagy épp a stáb magabiztosságának köszönhető, nem volt kétség a siker. Nyolc (!) előadást írtak ki A nyomorultakból, ami ritkaság a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Bár voltak nehézségek. Az egyik, amit aztán (bár kissé óvatos, de mégis szocialista hangnemben) a helyi sajtó is megírt, a nagyon szigorú szerzői jogi szabályozás. Az egyik résztvevő úgy nyilatkozott, az angol jog (miért pont angol?) egyszerűen óvodásnak nézi az itteni előadókat. Így aztán az alkotógárdának komoly fejtörést okozott, hogy megfeleljen az eredeti elvárásoknak, miközben a mi szájízünk szerint alakítsa a művet. Azt hiszem, sikerült, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a szerzők is meg voltak elégedve. Ugyanis ‒ ez márpedig a Szegedi Szabadtéri presztízsét igazolja ‒ Claude-Michel Schönberg és Alain Boublil a helyszínen tekintette meg a bemutatót.

Az 1987-es évad azonban tartalmazott még egy meglepetést. A Tolcsvay testvérek Magyar Miséjét, melyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon öt alkalommal adtak elő. Újabb rockélmény, mondhatnánk, de ez koncert, nem pedig színielőadás táncszínházi elemekkel kiegészítve. És a szereplők? Vikidál, Demjén, Sasvári együtt Pitti Katalinnal, valamint a Magyar Néphadsereg férfikórusával és tánckarával. A koreográfus nem más volt, mint az István, a király tánckarát is irányító Novák Ferenc, Tata. Két előadás ment le, természetesen telt házzal és nagy sikerrel.

Az 1988-as a felejthetőbb évadok közé sorolható. Ahogy a Délmagyarország fogalmazott, egy eredeti magyar ősbemutatóra került sor. Minden adott volt a zajos sikerhez, a téma, a szerzők és a szereplőgárda.

A bestia horrortörténete (szintén a helyi lapban jelent meg így) Báthory Erzsébet életét dolgozza fel, a rendszerváltás előtti utolsó években bátran nyúlva olyan témákhoz, mint a koncepciós perek és a politikai korrupció. A zeneszerző nem kisebb személy volt, mint Szakcsi Lakatos Béla, a szövegíró pedig a szegedi születésű és az itteni bölcsészkaron diplomát szerző, cigány származású Csemer Géza író, forgatókönyvíró. Az alkotógárda pedig? Ismét a Rock Színház csapata. Vikidál, Sasvári, Kaszás Attila, Szombathy Gyula, akik a főiskolás Malek Andreával kiegészülve hozták az elvárhatót.

Volt valami a levegőben, ezért nem mindenki érezte biztosnak a sikert. Maga Szakcsi Lakatos Béla is kissé mentegetőzve nyilatkozott a bemutató előtt, hogy nem maradt túl sok idő a próbákra, ő pedig egyébként is dzsessz-zenész, nem rocker. A bemutató után két nappal Szakcsi New Yorkba repült, újabb lemezfelvételre.

Ahogyan egy akkori kritika megfogalmazta, „túl sok” lett a darab. Szakcsi túl profi volt, túl sokat tudott, és mindent bele is írt A bestia zenéjébe. Az előadás alighanem épp ezzel veszítette el azt a könnyedséget, amit egy nyári, laza kikapcsolódást igénylő közönség elvár.

Nehéz zene, nehéz téma, nehéz színpad! Kiszámolta valaki, hogy a díszletbe 15 tonna zártszelvényt építettek be…

Aztán mi történt 1989-ben?

Talán a Kádár-kor végnapjainak zavarodottsága, a rendszerváltás előtti bizonytalan légkör okán ismét színre állították A bestiát. Volt egy kész darab, a pénzügyi helyzet bizonytalanná vált, a nézők pedig nem maradhattak műsor nélkül.

Egy augusztus végén megjelent rövid cikkben a döntéshozók tulajdonképpen bevallották, hogy A bestia újrajátszása „költségcsökkentő ötlet (is) volt”! Sík Ferenc, a rendező azonban azt is elismerte, hogy az előző évi bemutató messze nem hozta a színvonalat, amit szerettek volna. Így aztán rövidítettek rajta, kivettek pár szereplőt és átírtak néhány párbeszédet. És meg kell hagyni, az előadásnak előnyére vált a változtatás. A kritika, bár visszafogottan, de dicsérte A bestiát, persze rendszerint az előző évihez viszonyították a látottakat.

És azt hiszem, ez a „szükségmegoldás” jól jellemzi, miként zárult le a rockzenei hőskor a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A következő években már sokkal inkább piaci szemlélettel, jóval összeszedettebb koncepcióval álltak hozzá. Az István, a királyt azóta többször visszahozták ‒ a biztos siker reményében. Mindamellett olyan nagyszabású előadások is színpad kerültek, mint A nyomorultak szerzőpárosának Miss Saigonja, amelyben egy igazi helikopter szállt le a színpadra – nem kis megdöbbenést okozva a nézők között.

Szerző: Magyar Ernő

Nyitókép: A szegedi Dóm tér oszlopcsarnoka. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.