Rozsnyay utca–Lomb utca sarok, Láng Művelődési Központ (1978)

A ma főleg irodaházaknak otthont adó XIII. kerület a 19. század második felétől fontos ipari központnak számított. Itt alapított gépjavító műhelyt 1868-ban Láng László, az intézmény pedig a nagyipari fejlődés hullámában a századfordulóra a világszínvonalú, gőzgépeket gyártó Láng Gépgyárrá nőtte ki magát. Az egyre bővülő gyár keretei közt az 1930-as években előbb tisztviselői sportkör alakult, majd létrejött a Láng Kultúrház, ahol a tulajdonos támogatásával dalárda, szimfonikus zenekar, könyvtár és színjátszó csoport is szerveződött. A II. világháború után művelődési otthon néven, de változatlan tevékenységi körrel működött tovább a kultúrház, még több amatőr művészeti együttest vonva az égisze alá. Az ötvenes években a brigádmozgalmak hatására fokozódott az ismeretterjesztő tevékenységek mennyisége is, olyannyira, hogy 1968-ra, a gyáralapítás 100. évfordulóján átépítésekre volt szükség, mert az angyalföldi kultúrház kinőtte az addigi kereteit.

 
A magát mostanában „hangépítésznek” és „kertembernek” nevező nép- és világzenész a táncházmozgalom hőskorában kezdte zenei pályáját az Orfeo együttesből átalakult Vízöntőben, illetve a Kolindában, hogy később, egy új, immáron klasszikussá váló felállással működő Vízöntővel majd másfél évtizedes, páratlan pályafutást fusson be, majd szabadúszó zeneszerzőként és az Etnofon Zenei Társulás vezetőjeként (emellett kiadóvezetőként, fesztiválszervezőként és újabban rádiós szerkesztőként) képviselje továbbra is az általa folktemporainnek elnevezett zenei szellemiséget.

Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja, ezúttal a TRIP Hajón A vetítéssorozat a popzene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba. A szervezők a vetítés után pedig a korszakról, a fiatalságról, a könnyűzenéről és természetesen a filmekről szóló beszélgetésre is marasztalják a résztvevőket.

Az Extázis héttől tízig következő alkalmán, 2019. február 21-én Koltay Gábor István, a király című filmjét tekinthetik meg az érdeklődök. A vetítés utáni beszélgetésen a filmklub házigazdájának, Gelencsér Gábornak a vendége Jávorszky Béla Szilárd, zenei szakíró, zeneszociológus lesz.

Berkes Gáborral és Geszti Péterrel folytatódik a Hangfoglaló Program múltidéző sorozata. Az Azok a régi csibészek címre keresztelt programsorozat a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a könnyűzene-történeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét.  A beszélgetések célja, hogy első kézből közvetítsenek ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról.

A későbbi Kultiplexnek otthont adó ferencvárosi ház hosszú kulturális múltra tekintett vissza: az épület első világháború előtt bérháznak készült, de itt működött a Tanítók Otthonának kultúrszínpada és a Pedagógiai Filmgyár is. 1937-ben Bauhaus stílusban felújították, funkciója egyre inkább mozi lett (ekkoriban Kultúr Színpad Mozgó, Kultúr Mozgófényképszínház és Kultúr néven futott). 1959-től a Kinizsi mozi, 1989-től pedig a Blue Box mozi nevet kapta, mígnem 2000-től az új székhelyet kereső Tilos Rádió költözött a nem túl sikeresen működő mozi helyére. Az intézmény ekkor változott Kultiplexszé, ami az ekkoriban elterjedő multiplexekkel szembehelyezkedő, művészeti elköteleződést hirdette.

A jeles zenész-mérnök felmenőkkel büszkélkedő, Martin György-díjas Vavrinecz András, zenész, népzenekutató és népzenetanár 1954-ben, Budapesten született. Első gyűjtőélményét hatévesen Somogyacsán szerezte népzenekutató apai nagybátyja jóvoltából. A zuglói I. István Gimnáziumban érettségizett, majd 1977-ben bányamérnöki oklevelet kapott a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. Viszonylag rövid ideig maradt a mérnöki pályán, mert felmenői némelyikéhez híven végül a zenei pálya vonzotta magához. Első erdélyi útja a hetvenes évek elején nagyjából a táncházmozgalom elindulásának idejére esett, később a mozgalom tevékeny részesévé, alakítójává vált. Erdélyi élményeinek és Kallós Zoltán atyai biztatásának hatására 1975-től már hivatásszerűen foglalkozott népzenével: prímásként, illetve neves zenekarok vezetőjeként. Nyolc évig a Honvéd Művészegyütteshez tartozó Hegedős zenekar prímása volt, majd az 1990-es évek végétől az Állami Népi Együttes zenei vezetését vállalta magára. Szervezői és szerkesztői munkássága mellett fáradhatatlan népzenegyűjtő, az egykori magyarlakta területeken nehéz olyan térséget találni, ahol nem fordult meg. Számos népzenei lemezen, kazettán működött közre zenészként, szerkesztőként, gyűjtő-közreadóként, illetve zenei rendezőként. Mára a magyar népzenekutatás egyik legavatottabb szakértője hazánkban. Jelenleg a Hagyományok Házának zenei könyvtárosaként és a Nyíregyházi Egyetem művésztanáraként a népzene iránt érdeklődő újabb nemzedékeknek adja át tudását.

A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a nagy hármas trióból – Illés, Omega, Metro – az Illés jelentette a leginkább intellektuális, a társadalmi problémákra legérzékenyebb és merészen politizáló csapatot. Klubjuk volt a Vasas Klubban, az Autóvillamossági Felszerelések Gyára kultúrotthonában, a Hess András téri kollégiumban, de igazi otthonra a Fővárosi Művelődési Házban leltek.

Nem sok klub mondhatja el magáról, hogy évtizedekkel a bezárása után is születésnapi bulikat rendeznek a tiszteletére, kulturális hivatkozási pontként emlegetik, lelkes visszaemlékezések tartják életben a legendáját. Márpedig a rendszerváltás hajnalán működő Tilos az Á egy teljes generáció számára legalább akkora jelkép, mint egy másik nemzedéknek az Ifipark, hiszen új színt vitt a budapesti szórakozási lehetőségek közé, meghatározó tényező lett egy folyamatosan kavargó és változó időszakban.

A Pop Műsorújság az egyik kedvencem az összes magyar zenei magazin közül. A kiadvány a diósgyőri popfesztivál hivatalos lapjaként jelent meg az első hazai óriáskoncertre, ám a negyvennyolc oldalas újságot átlapozva jó néhány interjú és cikk nyomban megálljt parancsol, és azonnali elolvasást követel, annyira érdekes még manapság is. Látszik, hogy nem pár nap alatt dobta össze néhány lelkes amatőr, ez egy kiérlelt koncepción alapuló, gondosan megírt, szerkesztett, fotózott, méretében nagyon jól eltalált, grafikai megoldásaiban alaposan kidolgozott, három színben nyomott, vérbeli, profi szakemberek által előállított sajtótermék, amely posztereket és reklámoldalakat is tartalmaz.

Az egykori Móricz Zsigmond Művelődési Ház, később Komarov-terem a szolnoki könnyűzenei élet meghatározó helyszíne volt az 1960-as évektől közel három évtizeden keresztül. 

A Móricz Zsigmond Művelődési Ház átnevezése Komarov-teremre bizonyára 1967. április 24-e után történt, Vlagyimir Mihajlovics Komarov halála után. Egy 1969-es Néplap-cikkben található a terem első említése mint a leégett Centrum áruház egyes osztályainak lehetséges átmeneti helyszíne.