A Bergendy együttes 1974 májusában vonult be a Magyar Rádió stúdiójába, hogy felvegye Ötödik sebesség című, soron következő nagylemezét. Legutóbbi dupla albumuk, a Hétfő 1973 derekán került a boltokba. A bő másfél órás anyag jókora hallgatnivalót kínált az együttes rajongóinak, akikből bizony bőségesen akadt ekkoriban.

Gyerekkoromban volt egy külön bejáratú játékom: focicsapatokból és együttesekből egyszerű szimpátia alapján kinéztem valakit, és azt mondtam, hogy ő én vagyok. A Fradiból Szőke Pistára, az Illésből Bródy Jánosra, az Omegából Debreczeni Ferencre esett a választásom. 16 évesen már nem éreztem annyira gyereknek magam, de azért 1976 tavaszán a Budai Ifjúsági Parkban életem első P. Mobil-koncertjén még megállapítottam, hogy az a hosszú hajú westerncsizmás basszusgitáros vagyok én.

A mai konzumvilág konzumegyenruhát viselő fiataljai nehezen tudják elképzelni, hogy a hetvenes évek második felétől nagyjából a rendszerváltásig öltözködés alapján meg lehetett állapítani valakiről, milyen zenét szeret. A csövesek, digók és később a popperek széles tábora erősen elkülönült egymástól, és szinte semmilyen átfedésről nem beszélhetünk.

Ebben a cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát igyekszem körbejárni. Kitérek a sport témájú dalokra, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra, valamint az olyan sport témájú filmekre, amelyeknek beat-pop-rock szerzemények a betétdalai. Az első részben a Zenével az edzett ifjúságért elnevezésű, 1977-ben meghirdetett dalpályázat döntőjébe jutott tizenkét szerzeményt mutattam be, most pedig az egy évvel később kiírt pályázat legjobb dalait és azok előadóit veszem górcső alá.

Sok egyéb mellett a buliszerzés is állandó problémája volt a rockzenekaroknak hajdanán. Az internet korában, amikor néhány kattintással rátalálhat egymásra az együttes és a tervezett rendezvénynek helyt adó intézmény, aránylag egyszerű a kommunikáció. Azonban a beatkorszak kezdetén ‒ de még a hetvenes-nyolcvanas években is ‒ jó zenén kívül sok minden másra is szükség volt, amíg egy még kevésbé ismert banda színpadra állhatott. Ezek közül idézünk fel most néhány esetet.

Hajnali kávé a roadok között vagy a dedikált papírzsepiről szóló sztori, ami örök emlék marad. Egy focimeccs az építőtáborban, ahol kötényt adott a kedvenc gitárosod, egy félszeg párbeszéd a dobossal vagy egy váratlan helyzet, amelyben felbukkant az előadó, akiért régóta rajongsz. Meséld el nekünk, milyen volt pár szót váltani valakivel, akinek kívülről tudod a dalait!

„A rendezők nevében köszöntök minden kedves vendéget-get-get!” ‒ recsegték a kandeláberekre szerelt BEAG hangszórók a Tisza partján, egy forró nyári napon, valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, mintegy százezer (!) ember előtt. Annak ellenére, hogy viszonylag egységes volt akkoriban a társadalom idehaza, meglehetősen széles skálán mozgott a tömeg összetétele.

Nemrég fejeztem be Bálint Csaba legújabb könyvét, a Roadlegendák, legendás roadokat.

A most kezdődő cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát járom körbe. Kitérek a sport témájú könnyűzenei felvételekre, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra, valamint az olyan sport témájú filmekre, amelyeknek beat-pop-rock stílusú szerzemények a betétdalai.

Koncz Zsuzsa ötödik, Jelbeszéd című nagylemezének története a könnyűzene kedvelőinek szélesebb körében ismert, mégis érdemes eme cikk elején pontosítanunk, hogy a sokat emlegetett betiltás hogyan is történhetett valójában.