Nem vagyok nagy plázába járó. Plázamoziba még kevésbé megyek ‒ tizenéve voltam legutóbb. Ennek oka, hogy a hagyományos filmszínházak közönségéhez képest a vetítés alatt sokkal többen ropogtatnak rágcsálnivalót, zörögnek a zacskóval, valamint a mobiltelefonok megcsörrenése is gyakoribb. Most viszont kényszerűségből az egyik plázamozi felé vettem az irányt, mert csak plázamozikban játsszák a nemrég bemutatott Radics Béla-filmet.

„Ó, jaj” ‒ indítja a KFT debütáló albumát Laár András, és ez a sóhaj szólhat akár annak a csaknem egy évtizedes harcnak is, amelyet a gitáros és együttese végigvívott, hogy a sorozatos kudarcoktól eljussanak a megérdemelt országos sikerig.

A beatkorszak jelentőségét mutatja, hogy számos előadó és együttes felbukkant a hatvanas-hetvenes évek magyar filmjeiben is. Hol önmagukat alakították, hol fikciós karaktereket, ám a filmek többségében nagy szerephez jutott a zene is – többnyire a saját zenéjük. Ezen az úton járt Zalatnay Sarolta is, aki bár kevesebb fontos filmszerepet kapott, mint például Kovács Kati, ám határozott kiállásával és erős, zengő hangjával emlékezetes jelenségnek bizonyult a filmvásznon is.

Ebben az írásban magyar szerzők olyan dalait mutatom be, amelyeket az eredeti előadókon, zenekarokon kívül más magyar anyanyelvű énekesek, együttesek is játszottak 1990 előtt. Kizárólag a határainkon túl készült és kiadott feldolgozásokat veszem górcső alá, de nem csupán a piacra került lemezeket, kazettákat tekintem át, hanem a fellelt rádió-, tévé-, és filmfelvételeket, valamint a külföldi dalfesztiválokról ismert előadásokat is megvizsgálom.

„Ha egy szegedi író, egy humorista és egy dobos visszanéz…” – ez az alcíme a Jaj, ha Anyám látna…! című könyvnek. Bíztató kezdet, vágjunk is bele. Nem túl gyakran bukkan fel ebből a kötetből egy-egy példány, így örömmel értesültem, hogy a néhány éve antikváriumban előjegyzett könyv megérkezett (elég húzós áron, de ha az embernek kell valami, arra szívesen áldoz).

Szemző Tibort összművészetinek nevezhető, olykor évtizedes alkotói folyamatot feldolgozó, újra és újra átdolgozott, tökéletesített projektjei alapján akár kifejezetten koncepciózus alkotónak is tarthatnánk. Életútjának szerzői kommentálása közben mégsem kizárólag a tudatosság vagy a célorientáltság lesznek a kulcsfogalmai. Elmesélte nekünk, hogy találta el a beatkorszak, de a sorsfordító tapasztalásáról is beszélt.

Amikor az ember elveszít egy közeli hozzátartozót, barátot vagy mestert, a gyász feldolgozása a legmélyebb, legbensőbb és legnehezebb lelki folyamatok egyike. Teljesen egyénfüggő, ki hogyan oldja meg.

A film és a rock and roll először az 1955-ben bemutatott amerikai Tábladzsungel című filmben találkozott. Bill Haley Rock Around the Clock című száma végigkísérte a filmet. A dal beleilleszkedett a filmipar világába, egyébként pedig slágerré vált. Amikor Elvis Presley filmszínésznek állt, a zeneiparban szerzett népszerűségét kamatoztatta. Első filmjét még 1956-ban, karrierje kezdetén forgatta Love Me Tender címmel ‒ ennek emblematikus dala egyben a film címadója is lett. A hatvanas évek végéig közel kéttucatnyi játékfilmeket forgatott. Bőven hallani ezekben a dalait, de a játékfilmes szerepek nem a zenész Elvist ábrázolták. Az egészen korai filmes megjelenések nem a rockzenéről szóltak.

Koromnál fogva az ezüstkorszakában ismertem meg a Minit. 1975-ben az első évemet tapostam a Toldy Ferenc Gimnáziumban, és tavasszal a negyedikesek szalagavató báljára Török Ádámékat hívták meg muzsikálni. Addig csak egy számukat ismertem a rádióból, a Gőzhajót, és a slágeres rockhoz szokott fülemnek elég idegenül csengett a dzsesszrockos nóta. Három osztálytársam és barátom, akik a Vízivárosban laktak, és vasárnapokon csak átsétáltak a Bem rakparti Mini-klubba, már sokat mesélt lelkendezve a bandáról, és, hát mit mondjak, az a szalagavatós koncert engem is rendesen odavágott. A csodás balladák és a bluesok között már nem is éreztem olyan távolinak a Gőzhajót… A két legnagyobb slágerükbe ‒ Kereszteslovag, Vissza a városba ‒ egy életre beleszerettem.

Zalatnay Sarolta negyedik, Hadd mondjam el című stúdiólemezét 1973 tavaszán, az épp alakulóban lévő Skorpio együttes kíséretében énekelte szalagra. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az e tény mögött meghúzódó érzelmi (szerelmi) szálat, ami Zalatnayt és Frenreisz Károlyt ezekben az években összekötötte. Az énekesnő lemezeit mindig azok a bandák készítették, amelyekben Frenreisz játszott, és természetesen a fő zeneszerző (és sokszor szövegíró) is Frenreisz Károly volt. A Ha én fiú lehetnék a Metro, második, Zalatnay című albumát alapvetően a Metro (egyébként egy „szuper zenei társulás”), harmadik, Álmodj velem című nagylemezét pedig a Locomotiv GT segítségével hozták tető alá.