Nemrég látott napvilágot a kolozsvári rádiós szerkesztő-újságíró, Zilahi Csaba Erdélyi magyarock 1970–2010 című, szép kiállítású, tartalmas, hiánypótló kötete. A friss könyv kapcsán négy évtized könnyűzenei emlékeiről beszélgettünk a szerzővel. Megtudtuk például, hogy miként talált rá egy román fürdőhelyen az egyik kedvenc LGT-lemezére, hogy mit kerestek egy Neoton-bulin a kolozsvári csövesek, de kiderül az is, hogyan vette rá a szászrégeni hangszergyár mérnökét, hogy balkezes gitárt készítsen neki. A szocialista-nacionalista cserekereskedelemről is megtudunk továbbá érdekes részleteket, és azt is elmeséli nekünk Zilahi Csaba, hogy Ceaușescu elmenekülését követően miként indult újra Erdélyben a magyar nyelvű rádió. 

Több mint másfél évtizedig volt dobozban Koltay Gábor P. Mobilról készített, Heavy Medal című dokumentumfilmje, ami abból a szempontból is különös, hogy a rendező egyébként erős fenntartásokkal viseltetett nem csupán a zenekarral, de az egész kemény rock/csöves-jelenséggel kapcsolatban.

Nagyon kevés újságíró tud úgy írni zenéről, mint Szőnyei Tamás. Cikkei ‒ szóljanak bár ismert vagy ismeretlen előadóról, bármilyen stílusból ‒ valahogy mindig arra sarkallják az olvasót, hogy utánamenjen, beleássa magát az adott zenébe, hogy átérezze azt a fajta szeretetet, amit Szőnyei is érez a dalok hallgatásakor. Az 1957-ben, Budapesten született újságíró, többkötetes író harminc év elteltével is képes volt váltani, hiszen az ÁBTL-nél végzett levéltárosi munkája szintén kiemelkedő és hiánypótló. Szőnyei Tamással Bihari Balázs készített életútinterjút, ebből közlünk egy részletet.

Kit érdekel ma már a Bergendy? Ki kíváncsi rájuk? Attól tartok, a válasz túl egyszerű és egyértelmű. Nem sok embert érdekelnek. Szép lassan sikerült elfelejtenünk egy rendkívül sikeres és valaha roppant népszerű együttest, egy számtalan slágert jegyző zenekart. De vajon tényleg jól tettük, hogy a süllyesztőbe száműztük őket? A rendszerváltás óta számtalan bandának volt búcsúkoncertje, búcsú-búcsú koncertje, emlékkoncertje, utolsó koncertje, még egy legutolsó koncertje, a Bergendynek viszont nem. Pontosabban egyszer mégis, de erről majd később…

Wilpert Imre könyve felemás és ellentmondásos kötet. Pedig óriási potenciál volna abban, hogy egy olyan ember beszél a magyar könnyűzenéről és lemezkiadásról, aki a hetvenes évek végétől az irányítóközpontban ült. Sajtós munkatársként, majd márkamenedzserként Wilpert napi munkakapcsolatban állt Erdős Péterrel és Bors Jenővel, majd a rendszerváltás forgatagában is közvetlen rálátása volt a lemezkiadási folyamatokra.

Ha elképzelem Jim Morrisont a túlsó oldalon, a Doors utolsó lemezén megénekelt Jácint Ház lugasában, sötétkék virágoktól övezetten látom. Lábánál oroszlán pihen. Az istenek által még ideát megígért lakoma dionüszoszi bősége, újbora az asztalon várja társaságát. Emitt, a tőkéken szőlő szárad, a barátok még mindig torukat ülik. A párizsi Pére-Lachaise temető síremléke kultikus zarándokhely a mindenkori (örök)ifjúság körében, ám a sámántáncot járó énekes „látomásvermébe” kevesen merészkednek le. A bűvkörébe avatottak is inkább saját legendáriumukba merülnek: a Rimbaud nyomdokain járó kriptaszökevény talán – magáról elnevezett – szállodát nyitott Afrikában… A rocksztár bőrét levedlő költő mindenesetre ritkán hagyhatta el azóta hotelszobáját, ahogyan lugasbéli asztaltársaságától sem kelt fel jó ideje.

A hetvenes évek második felében százezernél is többen jártak nyaranta a Velencei-tóhoz, úgyhogy a gárdonyi művház magyarnóta-estje és bábelőadásai, illetve az új kenyér ünnepére szervezett Korda György-show mellé elfért még ott néhány buli. Így gondolta ezt Magyar István, a Velencei-tavi Közös Költségvetési Üzem klubjának vezetője is, aki néhány lelkes KISZ-tag kíséretében terepszemlére hívta a partra Turbók Jánost, aki már több éve a Kertészeti Egyetem Klubjának, azaz a KEK-nek a zenei rendezőjeként dolgozott.

A Skorpio még 1975-ben felvett, de csak 1976-ban megjelent Ünnepnap című nagylemeze nagy sikernek örvendő korong lett – teljesen jogosan. Az együttes csodálatos formában muzsikált rajta, köszönhetően talán a mérhetetlenül sok élő előadásnak országhatárainkon innen és túl.

Hogy jövök én ahhoz, hogy az LGT-ről írjak? Már annyian és annyiszor vetettek papírra az első magyar szupergruppról mindenféle okos, elemző, érdekes dolgot, hogy ebben a témában nemigen van már több. Vagy talán mégis? A Mindenki! könyvbemutatóján megtudtuk, hogy készül egy abszolút illetékestől, egy igazi bennfentestől is egy LGT-kötet – Karácsony János készít könyvet az emlékeiről –, szóval ezek szerint még nincs teljesen kimerítve ez a téma.

Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó került be abba a válogatásba, amelyből az Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja révén Azok a rockzenészek címmel készült kiállítás. Első alkalommal, június 2-26. között a szolnoki TiszapART moziban lesz látható a tárlat, amely jövő év elejéig több városba is eljut majd.