Több mint másfél évtizedig volt dobozban Koltay Gábor P. Mobilról készített, Heavy Medal című dokumentumfilmje, ami abból a szempontból is különös, hogy a rendező egyébként erős fenntartásokkal viseltetett nem csupán a zenekarral, de az egész kemény rock/csöves-jelenséggel kapcsolatban.
„Azt hiszem, hogy a keményrock-zenekarok nem tudnak szövegeikben olyan mélységbe hatolni, zenéjükkel sem, mint ahogy az Illés, helyesebben a Szörényi‒Bródy kettős tudott. Egészen biztos, nyomukban nem marad fenn annyi értékes szám, mint Illésék után – nyilatkozta. A fekete-fehér, tizenhat mm-es technikával készült film magvát a zenekar tízéves jubileumi koncertje ‒ Budai Ifjúsági Park, 1983. április 29., az előzenekar a dallamos rockot játszó Carat, amelyben Szekeres Tamás gitározott ‒ képezi, amely a Mobil talán legalaposabban dokumentált koncertje: láthatjuk az előadásra érkező fiatalokat, a roadokat, akik felépítik a színpadon a magyar falat, amelyet Schuster Lóránt a nyitódal (Rocktóber, a nyolcvanas években csupán Az út másik felén címmel kerülhetett lemezre) harmadik sora után egymaga dönt le (meg is sérült a válla az ütközéstől), igazolva az építményen olvasható feliratot (Vigyázat! Omlásveszély!)
A P. Mobil koncertzenekar volt, ha bárki is kételkedne ezen állítás igazságtartamában, érdemes meghallgatnia az 1973-ban, az Egyetemi Színpadon, vagy az 1978-ban a Láng Művelődési Központban rögzített felvételeket (ez utóbbi képezte volna az együttes debütáló albumának anyagát, karácsonykor került volna a boltokba.) A Magyar Rádió leadta ugyan a koncertet, azonban csupán két dal (Forma-1/Utolsó cigaretta) jelen(hetet)t meg egy évvel később kislemezen.
Amikor 1981-ben az együttes elkészíthette első lemezét (Mobilizmo), már más szelek fújtak, amit a zenekarvezető is észlelt, hiszen 1981 novemberében egy hónapot töltött Londonban, ahol többek között a Judas Priest, illetve a Saxon koncertjét is meghallgatta. A heavy metal ugyan már az évtized első felében megjelent Magyarországon, a stílus azonban csupán 1983 nyarán, miután a Magyar Televízió több zenekar ‒ Iron Maiden, Def Leppard ‒ koncertjét is műsorra tűzte, vált országosan ismertté.
A P. Mobil a miskolci Jubileumi rockfesztivál színpadán, 1983-ban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A Heavy medal érdekes és sajátos film: a Piramis- (Mikor megszülettem), illetve a Beatrice-filmekkel (Az őszinte szó kevés) ellentétben, az utolsó percekben készült. A zenekar is érzékelte azt a rendkívül sajátos helyzetet, amelybe került: a hetvenes évekkel a klasszikus rock, azon belül a heavy rock korszaka is lezárult. Ennek az évtizednek állít emléket Az óra körbejár című dal, amelynek szövegében olyan meghatározó zenekarokat említenek, mint a Deep Purple („Nincs már füst a víz felett”), a Led Zeppelin („A léghajó nem száll fel veled, nem lebeg”), vagy a Grand Funk Railroad („A Nagy Szikla Vasúttársaság tönkrement”). A zenekar igyekezett alkalmazkodni a küszöbön álló új zenei stílushoz, jól mutatják ezt az olyan dalcímek, mint a Heavy medal, vagy a Metalmánia, de külsőségek szempontjából is: Tunyogi Péter fekete bőrmellényben áll a színpadon (két évvel később a dunai hajós koncertsorozat pesti koncertjén pedig már Motörhead-pólóban, és csuklószorítóban énekli a Kétforintos dalt. Ez utóbbit egyébként nem játszotta el a Mobil a jubileumi koncerten, ugyanis a színpadra dobált bélások kárt tettek volna a kamerákban.)
A P. Mobil együttes vízi turnéja, koncert a Dunán. Kékesi László, Tunyogi Péter, Sárvári Vilmos, Schuster Lóránt, a doboknál Mareczky István. A felvétel a József Attila sétány előtti Duna-partról készült. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás.
Koltay több rajongót is megszólaltat, és az interjúkból egyértelműen kiviláglik, hogy számukra a P. Mobil koncertjei sokkal többet jelentettek puszta szórakozásnál. A film legmegrázóbb epizódja, amikor az egyik interjúalany elmondja, hogy megerőszakolták a barátnőjét, miután őt összeverték. Tény és való, hogy az a generáció, amelynek tagjai 1983-ban eljártak az Örökmozgó koncertjeire, egy teljesen más korosztály, mint amelynek képviselői tíz évvel korábban a Diósgyőri rockfesztiválon hallgatták a zenekart. A film egyik legabszurdabb jelenete, amikor Koltay megkérdezi az egyik rajongótól, tudja-e, hogy az általa viselt jelvényen látható fotó a tíz évvel korábbi fesztiválon készült? Szemmel láthatólag fogalma sincs róla, hogy miről beszél a rendező, aki egyébként a Mobil 1983 tavaszi, Heavy Medal-turnéjának több vidéki állomásán (Győr, Mátészalka, Nyíregyháza) is forgatott.
A zenekar sosem kapott semmilyen hivatalos értesítést arról, hogy miért nem engedélyezték a film bemutatóját. Megkockáztatom, hogy talán a Mobil közönsége sem fogadta volna akkor osztatlan örömmel, ugyanis a zenekar tagjai nem igazán hízelgő stílusban beszélnek az 1980-as évek első felének fiatalságáról.
Schuster úgy nyilatkozik, hogy „nem kezdeném még egyszer”, majd hozzáteszi, hogy az 1983-as fiatalságnak – ellentétben a két, és az egy évtizeddel korábbi elődeikkel ‒ „nem számít, hogy én játszom, vagy valaki más.” Sárvári Vilmos megerősíti a zenekarvezető álláspontját, és hozzáteszi, hogy „ma divatzenekarok vannak.”
„Nagyon fáradt vagyok” ‒ deklarálja Schuster Lóránt, aki önérzetesen kijelenti, hogy „semmit sem kaptam ingyen, tízszeres árat fizettem mindenért” majd ellentmondást nem tűrően hozzáteszi, hogy „nekem ahhoz van közöm, aki a nullából vagy a mínuszból elindul, és eljut egyre vagy kettőre”. Elhatárolja magát azoktól, akik „a Rózsadombról lejönnek az E-Klubba, és akiknek a szülők mindent megadnak.” (Érdekes párhuzam, hogy Nemes László, az egyik legmeghatározóbb magyar road meglátása szerint az 1980-as második felének egyik legnépszerűbb hazai popformációjának, az Első Emeletnek a sikerét pontosan ez a réteg biztosította.)
A koncerten a Mobil-klasszikusok mellett elhangzik a megjelenés előtt álló második stúdióalbum, a Heavy medal több dala: a Lámpagyár, a Pléhkrisztus, valamint a Honfoglalás-szvit is. Az Utolsó cigaretta című dalt egy sajátos változatban játssza el a zenekar: az első verze, majd a refrén után elhangzik egy részlet a Nem változol semmit című dalból, majd Kékesi Bajnok László előadja Chuck Berry Carol című örökzöldjét, végül visszatérnek az eredeti dalhoz.
Az utolsó akkord elhangzása után a közönség távozik a Parkból az Il Silenzio közben, aztán a roadok lepakolják a cájgot. Érdekesség, hogy az egyikük Gyenizse András, aki 1983 augusztusában, Mareczky István disszidálása után a P. Mobil ütőse lett, bár csak rövid ideig, ugyanis hamarosan bevitték sorkatonai szolgálatra. Később a Pokolgépben is csupán rövid ideig játszott, ugyanis 1985-ben nem csupán a zenekart hagyta el, hanem az országot is. Ebben az évben a Mobil is lezárta a pályafutását: tervezett negyedik albumuk, az Ez az élet, Babolcsai néni végül is nem jelent meg. „Hónapokig kínlódtunk, de nem lett jobb” ‒ emlékezett vissza erre az időszakra Sárvári Vilmos. A zenekar utolsó fellépésére 1985 decemberében került sor a Budapest Sportcsarnokban megrendezett Live Aid Hungary segélykoncerten, amely mind a kemény- mind a klasszikus rock korszakának a lezárásának tekinthető.
Szerző: Dragojlovics Péter
Nyitókép: A P. Mobil a miskolci Jubileumi rockfesztivál színpadán, 1983-ban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
