A hetvenes és a nyolcvanas években fontos szerepet töltöttek be Budapest kulturális és zenei életében a nagy állami vállalatok saját fenntartású művelődési házai. Az Ikarus, a Tungsram vagy a Csepeli Munkásotthon alapvető műhelyei és színterei voltak a rockzene, valamint az egyéb kurrens műfajok prominens képviselőinek. És ami a fővárosban működött „nagyban”, az természetesen a vidéki nagyvárosokban is létezett ‒ „kicsiben”.

Történetem szereplője egy nyolcvanas évek elején született srác ‒ nevezzük Krisztiánnak ‒, akit már csecsemő korában beszippantott a zene szeretete. Pechjére, apja leginkább Deep Purple-t, Led Zeppelint és Uriah Heepet hallgatott a húsz négyzetméteres garzonjukban, így az anyatej mellett csak hard rockot szívhatott magába. Nem csoda, hogy amikor megtanulta bekapcsolni a tévét, cumival a szájában tapadt a Pulzus című műsorra, és bólogatva hallgatta, ahogy Kalapács Józsi énekli: Testemen a jel… Ezek után nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy már hatévesen elvitette magát egy Pokolgép-bulira, és végigcsápolta az egész koncertet.

Hetedik alkalommal jelentek meg kötetben a Beatkorszak Projekt legfrissebb oral history interjúi. A Kurucz Attila, Tolcsvay Béla, Hajnal Gábor, Márkus Barbarossa János, Boros Zoltán, Kály-Kullai Károly, Hont Péter és Ujj Zsuzsi interjúkból ezúttal is Murzsa Tímea szerkesztett könyvet, akivel a Beatkorszak Podcast-ben nem csak a Hangok és ütemek hetedik részéről beszélgettünk.

Szenvedélyesen szeretem a magyar retrót, különösen a hatvanas-hetvenes évek dalait. Sokat gondolkodtam, hogy mi az, ami megfog ebből a korszakból, és lehetne sorolni, hogy az öltözködés, a hangzás, a karcos énekhangok, Kovács Kati lelkemig hatoló számai, de tulajdonképpen a történetek azok, amik igazán magukkal sodortak mindig is.

Ebben a cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát igyekszem körbejárni. Ez a kutatás vonatkozik a sport témájú dalokra, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra, valamint az olyan sport témájú filmekre, amelyeknek beat-, pop- vagy rockszerzemények a betétdalai.

Miként került Magyarországra a ska a nyolcvanas évek elején? A világban a stílusnak addigra már nagy rajongótábora volt, hozzánk azonban nem „saját jogon” érkezett, hanem két úton szivárgott be. Egyrészt, az általam már többször említett jugoszláv új hullám farvizén, másfelől az angolszász punk hozadékaként. Bár az hozzá kell tenni azért, hogy Magyarországon főként a Jugoton kiadású, jellemzően a Vajdaságból behozott bakelitekről ismerjük az utóbbi brit vonalat is.

A minap beugrott egy nagyon régi dallam, hosszú ideje nem is jutott eszembe, talán az agyzsibbasztó hőség hozta elő, nem tudom, Benkő Péter 1967-es táncdalfesztivál számát, a Beat-balladát kezdtem el dúdolni.

A zenekarok tagjai gyakran hasonlítják közösségüket egy családhoz, hiszen sokkal több időt töltenek egymás társaságában próbákkal, utazással, koncertekkel, lemezfelvételekkel, mint a családtagjaikkal.

A Bergendy-zenekarnak nem volt külön próbaterme, így sokszor Bergendy Istvánék nappalijába készültek a következő fellépésre, vagy éppen született egy új dal. Ifjabb Bergendy István és Bergendy Barbara a Beatkorszak podcast adásában arról is beszéltek, hogy a hetvenes-nyolcvanas években szinte a teljes magyar könnyűzenei élet megfordult náluk.

Amikor nekigyürkőzünk, hogy megírjuk a hazai diszkózás izgalmas és szövevényes történetét, azonnal fel kell tenni az egyik legfontosabb kérdést: hol rendeztek először rendszeresen diszkót Magyarországon?