A rock és a politika – ha tetszik, ha nem – gyakorta érintkezik. A műfaj alapvetően protest indíttatású, és jó esetben valamiféle ideológiát közvetít. Hozzáállásában mindenképpen és gyakran a dalszövegeken keresztül direktben is. A jelenség létezik tehát, de szerintem az értelmezők gyakran túllihegik a politikai allúziókat. Amikor meg eleve politológusok vagy történészek vizsgálják a jelenséget, akkor jó eséllyel esünk át a ló túlsó oldalára.
Örömmel újságoljuk, hogy mostantól nemcsak olvashatók, de hallgathatók is a vagyunk, hiszen a Beat Rádió hullámhosszán hetente új, pop- és rocktörténeti beszélgetéssel jelentkezünk. Az adások elérhetők lesznek itt, a blog felületén is.
Müller Péter az URH elnémulása után a Kontroll Csoport nevű formációban landolt, ami amolyan underground szupergroupnak is nevezhető. Tagjai a művészetek különböző területeiről érkeztek: volt köztük klasszikus képzettségű zenész (Farkas Zoltán és Hajnóczy Csaba), valamint amatőr színjátszó is (Bárdos Deák Ágnes, Kistamás László, Lehoczky Károly, Újvári János); hozzájuk csatlakozott a filmrendező, szövegíró Müller, de játszott az együttesben Iványi Norbert (dob), valamint Hajnóczy Árpád (szaxofon) is. Experimentális produkciókat hoztak létre törzshelyükön, az Ikarus Művelődési Házban.
A kilencvenes és kétezres években a bulvárújságírással kétes hírnevet szerzett Ómolnár Miklós egy évtizeddel korábban rocktörténetileg kulcsfontosságú, kiváló könyveket írt. Olyanokat, mint a Radics Béláról szóló kötet, vagy A rock napszámosai. A Pengék és halakat úgy kétévente rituálisan újraolvasom. Hogy ezúttal hogy tetszett? Mondom is.
Nagy Judit a Rangers énekesnője volt, 1970-ben pedig Algériában vendégszerepelt Cserháti Zsuzsával és a Thomastikkal. Piros tárcsákról, színfalak mögötti hubertusozásról, gázsikról és kiülésekről mesélt nekünk. Kiderült aztán az is, hogy a gázsik olykor elmaradnak, előkerülnek viszont a kések. Megdöbbentő kalandok a hetvenes években ORI-turnén innen és túl.
Bár a médiumokban gyakorlatilag nem látszott ebből semmi és a budapesti közönség sem ismerte ezeket a zenekarokat, de a hatvanas évektől vidéken is megindult a beatélet. A hetvenes években egyre több zenekar tudhatott maga mögött regionális rajongótábort. Ilyen volt az 1972-ben Szombathelyen megalakult Lord együttes is, amely hard rock zenét játszott. De hogy kerültek kapcsolatba az osztrák sógorokkal?
A Gemini együttest Várszegi Gábor alapította 1965-ben. Hosszú-hosszú évekig világslágereket interpretáló klubzenekarként tevékenykedtek, olyan muzsikusok is megfordultak a bandában, mint például Rusznák Iván (később M7-es) vagy Kékes Zoltán, aki a Gemini után a Fermben, a Juventusban, majd a Hungariában tűnt fel. Nagy népszerűségnek örvendtek, több gyár kultúrotthonában (Volán, Taurus Gumigyár) is rendszeresen felléptek, jelentős közönségbázisuk alakult ki.
Csengey Dénes éles megfigyelése szerint a Cseh–Bereményi-dalok lírai hőse, illetve maga az előadó a lovagkor végét járó nemzedék (avagy az úgynevezett nagy generáció) egyszemélyes megtestesítőjeként áll a színpadon – folyamatosan változó (ironikus, gúnyos, nosztalgikus) viszonyban a mozdulatlanságba fagyott társadalmi léttel és benne önnön életével, melynek törvényszerűen underground színtér néhány szereplője is része lett. Többek között Gémes János Dixi és Baksa-Soós János is (a Kex együttesből). Róluk is dúdolnak a most következő sorok.
Életem első koncertélménye egy akkoriban Magyarországon feltörekvő divatos zenei irányzathoz, a heavy metalhoz köthető. Már 11 évesen hallgattam a „fekete bárányok” kalóz-, illetve hivatalos műsoros kazettáit a tíz évvel idősebb bátyám jóvoltából, és közülük is voltak, akik kacérkodtak ezzel a stílussal, de elsőként szikár, lecsupaszított, el nem mismásolt heavy metalt nem ők, hanem a Pokolgép tagjai játszottak (Nagy Feró sokat segített nekik, az első lemezük szövegeit is ő írta). A bátyám nem szerette a Pokolgépet, így amikor 1986 őszén megtudtam, hogy jönnek koncertezni Sárbogárdra, egy pillanatra tanácstalan lettem, kivel is menjek, és egyáltalán: elengednek-e a szüleim 13 évesen a sok züllött arcú rocker közé. Az osztálytársaim akkoriban Első Emeletet, R-GO-t és Dolly Rollt hallgattak.
Benkő Laci intézmény, nemzeti kincs volt. Volt szerencsém személyesen is ismerni, sőt életem első zenészinterjúját vele készítettem úgy, hogy ennek nem is voltam tudatában, sőt még újságírással sem foglalkoztam. Az történt, hogy mint a magyar rocktörténet iránt érdeklődő ifjú, megláttam Lacit a Fészek Klub előtt és az utcán feltettem neki egy, azaz egy darab kérdést. Teljesen ismeretlenül karon fogott, visszafordult velem a Fészekbe, és innentől fogva – nem túlzok – négy órán keresztül nem jutottam szóhoz. Szédületes sztorizó volt, történeteiben úgy jutott el A-ból B-be, hogy közben kitért Zs-re, de érintette K-t is, majd zárójelben a pontosvesszőt. Nekem közben már megfájdultak az arcizmaim, mert végig nevettem a végén pedig már arra sem emlékeztem, mint is kérdeztem kezdésként.