Akkoriban a fiatalok Mekkája volt a Budai Ifjúsági Park az I. kerületben, a Várkert Bazár területén. Sok rock-koncertnek adott otthont, sokat jártunk az Ifiparkba! Minden valamire való banda legalább egyszer fellépett egy idény alatt. Voltak, akik többször is. Például a mi időnkben majdnem minden második kedden a Mini és a P. Mobil koncertezett. De most nem róluk szól a történet, hanem olyan valakiről, aki akkor még rockzenét játszott. A Maradj velem, a Homok a szélben, az Évszakok, vagyis a mainstream dalok előtti Balázs Fecóról és a Korálról.

A harmadik emeleten lakó, nálamnál 2-3 évvel öregebb, két cimborám csábított el először egy úgynevezett klubba, amelynek a Vasas Pasaréti úti komplexuma adott otthont. Bizonyára mindig más és más együttes zenélt itt, de nagy szerencsémre én az Illést hallgathattam – életemben először – élőben.

Amikor a fehér ing és a nyakkendő még kötelező volt, négy, 19-20 év körüli srác vágott neki a budapesti éjszakának. Egész pontosan a Metro Klub Dohány utcai helyiségébe igyekeztek. Volt már tapasztalatuk, tudták mire vállalkoznak. Két fő simán bejuthatott az egy darab klubtagsági igazolvánnyal, de a másik kettőnek ügyeskednie kellett.

Fenti mondat attól a Benkő Lászlótól származik, akiről eszembe jutott az a 48 évvel ezelőtti szombat este, amikor fent idézett mondat először hangzott el tőle.

„Mikor is kezdődött ez az egész? Talán ’62-ben, amikor még alig ért földig a lábam, de már a legelső Ki Mit Tud? könnyűzenei kategória győztesének a próbáin tátottam a számat? Vagy később, az első Illés-koncerten, netán az első „igazi” nyugati banda, a Nashville Teens fellépésén, ahol „Révfülöp” tekergette a mikrofonzsinórt? Netán a valóban legendává vált „ausztrál” Syrius koncertjén, ’71 végén az egyetemi I. előadóban? Azt hiszem, mindegyik! De hogy zenész lettem, az akkor dőlt el, 1973. június 10-én.

Az én generációm szerette a nyolcvanas éveket. Akkor tiniként nem igazán fogtuk fel, hogy miben élünk, mi szabadnak éreztük magunkat. Itt, a 18 ker.-ben még egy rockklubunk is volt. Led Zeppelin, AC/DC, Black Sabbath és persze néhány láda Kőbányi Világos. A cigi a mi időnkben közös volt. Ha például Tamásnál volt egy pakli Sopianae, azt kicsapta az asztalra és kérés nélkül mindenki szívhatta. Persze voltak koncertek is, nálunk volt a híres Lőrinci Ifjúsági Park. Bizony.

A prágai illetőségű Supraphon kiadó 1979-ben Ruleta néven indított hanglemezsorozatot, amelynek keretében öt év alatt öt baráti ország könnyűzenei terméséből adtak ki egy-egy lemezre való válogatást. A lemezeket többnyire Miroslav Cerny szerkesztette, így az alábbiakban ő ízlését követhetjük nyomon.

A Metro együttes első nagylemeze 1969 szeptemberében került a boltok polcaira, így a „szentháromság” tagjai közül harmadikként ők is kivívták azt az elismerést, amit a beat műfajában egy zenekar csak kivívhatott. Saját nagylemezük elkészítésén túl szerzőként és kísérőzenekarként is közreműködtek Zalatnay Sarolta első, 1970 elején megjelent nagylemezén is. A Ha fiú lehetnék című korongon az első daltól az utolsóig a Metro muzsikáját hallhatjuk, ám Kovács Kati debütáló lemezén, a nem sokkal később megjelent Suttogva és kiabálva című albumon mindössze két dalban szerepel a zenekar (Legjobb volna elfeledni téged; Rézmozsár). Az Egy este a Metro Klubban című, második albumot pedig, ami egyszersmind az első hazai koncertlemez is, 1970. május 31-én rögzítették. Ezt a korongot hallgatjuk meg az alábbiakban, számról számra.

Ezt a visszaemlékezést a katonaságom idején, tizennyolc évesen, az osztrák határtól 15 kilométerre, egy lukácsházi őrtoronyban ülve és merengve vetettem papírra. Az írás a Toldy Ferenc Gimnázium másodikos diákjaiból álló Killers együttes debütáló, egyben egyetlen koncertjének eseményeit rögzíti, pusztán dokumentációs célzattal. Harminchét évig hevert az íróasztalfiókban, pontosan ebben az állapotban.

Az 1980-tól fél évig létező URH (Ultra Rock Hírügynökség) megannyi underground zenekarhoz hasonlóan a Spions szellemében sugározta provokatív „tudósításait”. A tagok – „a megszállott ország négy megszállott embere”: Kiss László (basszusgitár), Menyhárt Jenő (gitár, ének), Müller Péter (ének), Salamon András (dob); az alapítók között volt még Somoskői „Soma” Lajos (gitár, ének) is – stílszerűen (a Balaton együttessel együtt) a Kulich Gyula téri Pszichiátriai Klinika pincehelyiségében próbáltak, illetve az intézet udvarán – többek között az egyik ápolt közreműködésével – adták első koncertjüket is. A későbbiekben a Kassák Klubban kaptak állandó fellépési lehetőséget.