A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nemcsak kiadóként, hanem külkereskedőként is monopolista volt a magyar hanglemezpiacon. Kizárólagos export-import jogokat élvezett, amikkel igyekezett hasznosan sáfárkodni. Évtizedeken át az egyik legnagyobb volumenű együttműködés a Szovjetunió szintén monopolista lemezcégével, a hazai szemmel gigantikus cégbirodalomnak tűnő Melodijával folyt. A forgalom kölcsönös szegmensét a komolyzenei lemezek tették ki, amiket mindkét országban megvettek. A rockzene ügyében már más volt a helyzet, hiszen itthon is komolyan vehető szovjet előadók híján a lemezimport természetesen elhanyagolható volt. Nem úgy az export, amire a szovjet vevőknek óriási igénye volt. Elvégre a magyar – és más „vasfüggönyön inneni” – rockzenészek az ő számukra gyakorlatilag teljesen elzárt, ezért misztikusnak tűnő Nyugat hírnökei voltak. Így az export mennyiségének tulajdonképpen nem a kereslet, hanem a magyar gyártókapacitás, illetve a szovjet kereskedő partner önmérséklete szabhatott határt, hiszen az óriási ország piaca még az ottani vevők szerényebb anyagi helyzete mellett is nagyon nagynak számított.

A Mini együttes (Tabán, 1972)

Török Ádám a hazai dzsessz-blues-rockélet legendája tavaly töltötte be hetvenedik életévét. A fuvolista-énekes-zeneszerző 1948. január 12-én született Budapesten. Gyerekként tanult meg fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjére járt. 1965-ben kezdett el zenekarozni, még gimnazistaként. 1968-ban alapította meg a progresszív dzsessz-rockot játszó Mini együttest, mely a magyar színtéren, ebben a kategóriában a legismertebb és legsikeresebb csapat lett. A zenekar 1971-ben teljesen megújult, Ádám mellett Papp Gyula billentyűs, Német „Nemecsek” Tamás dobos, és Nagy István basszusgitáros alkotta a Minit. Az új formáció tavasszal már az Illéssel koncertezett egy ORI-műsorban, arról a koncertsorozatról tavaly decemberben jelent meg nálunk egy írás. Az újszerű, bonyolult zenéjük ellenére országosan ismertek lettek. 1971 nyarán, az Illés-turnét követően az LGT-vel léptek fel, most ezt az időszakot elevenítettük föl Ádámmal. 1972-ben sikerrel játszottak Keith Jarrett előtt a Videoton Interjazz Fesztiválon, és még ebben az évben a Hanglemezgyár megbízást adott nekik két kislemez elkészítésére, ezeken a Gőzhajó, a Délelőtt, a Halványkék gondolat és a Ne félj című dalok szerepeltek. Nagylemez készítésére ebben az időszakban nem kaptak lehetőséget. A csapat ekkor a Syrius mellett a magyar rock legszínvonalasabb zenéit játszotta. 1973 elején újabb kislemezük jelent meg, ezen a Sirályok és a Kereszteslovag szerepelt.

Hímer Bertalan Paya:
Előző alkalommal az Illés-Mini turnéjáról beszélgettünk. Akkor már említetted, hogy az LGT is felkért titeket játszani.  Az LGT 1971 áprilisában alakult.  Mikor jött tőlük a felkérés, már az Illés-turné alatt vagy csak utána?

Török Ádám:
Az első buli júniusban volt az LGT-vel. Már az első koncertjükön, Devecseren is mi játszottunk előttük. Lauxék kiválasztottak minket, hallottak az Illésékkel. Játszottunk az Erkel Színházban és egyéb kiemelt helyszíneken is, marhára berobbantunk a köztudatba. Egyébként azért volt jó a Minit felléptetni akkoriban, mert teljesen más zenét játszottunk, mint a korabeli zenekarok. Gitár nélkül, progresszív rockzenét, magas színvonalon.

„Izotóp? Tele van a ti fejetek minden marhasággal!” – mondja az egyik kulcsjelenetben a szép és fiatal Vándor Éva játszotta Zsozsó apja a lányának és az alig huszonéves Gálffi László alakította Varjú „Kánya” István teherautó-sofőrnek. Hogy pont az izotóp hogy jön ide? Az úgy, hogy hetvenes évek elején-közepén, amikor Bertha Bulcsú író és Zsombolyai János rendező-operatőr A kenguru című kultuszfilmje készült, javában épülgetett a paksi atomerőmű. A magyar szocialista nagyipar aktuális szeme fénye ilyenformán nem fő-, de mindenképpen fontos szerephez jutott a műben. Ebből kifolyólag merülhetett fel, mintegy a történet mellékszálaként, hogy Varjúnk akár izotópsofőrként is kereshetné kenyerét.

A szocialista országok könnyűzenei piaci kapcsolatai változatos képet mutatnak. A legnagyobb felvevő piacok a Szovjetunió és az Német Demokratikus Köztársaság voltak. Ez összefügghetett azzal, hogy talán leginkább ezekben az országokban nehezítették meg a helyi rockzenészek dolgát a hatóságok. Egyértelműen az NDK volt a legaktívabb importőr a lemezkiadás területén, nemcsak a behozatal, de a licencelés útján is. Az ottani egyeduralkodó lemezgyár (VEB Deutsche Schallplatten) könnyűzenei márkáját Amigának hívták. A legtöbb „testvéri” szocialista országból licenceltek produkciókat, nemcsak itthonról, hanem Lengyelországból, Csehszlovákiából, a Szovjetunióból, sőt, még Romániából is. Ezek között az anyagok között a hetvenes-nyolcvanas években önálló nagylemezek mellett kislemezek és válogatásalbumok is megjelentek. Cikkünkben a magyar rockegyüttesek önálló NDK-beli nagylemezeit nézzük meg.

Bródy János óta tudjuk: „A szó veszélyes fegyver.” A „Dalban mondom el” – avagy „Üzenetek”-sorozat harmadik részében merítsünk példákat a „Fekete Bárányok” közül a Hobo Blues Band csatározásaiból, ahol a szavak voltak a fegyverek. Időzzünk el egy kicsit Bródynál! Hobo a HBB első nagylemezén (Középeurópai Hobo Blues, Hungaroton Pepita, 1980), az Operett című dalban felelősségre vonja Bródyt:

Itthon a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat volt a lemezkiadás egyedüli jogosultja a szocializmus több évtizedén keresztül. Ma már tudni lehet, hogy a tervezésen alapuló gazdasági rendszerben a vállalatra elsősorban nettó befizetőként számított a hatalom. Ennek az elvárásnak igyekeztek is megfelelni, aminek az egyik folyománya, hogy a kiadói munka során minimalizálni próbálták a kincsnek számító kapitalista, azaz ún. kemény devizaösszegek kiadását.

Az Illések és pofonok melléklete

A nagylemez mint hanghordozó-formátum az 1960-as évek második felében futotta ki magát, ekkor vált a rögzített zene legfontosabb közvetítőjévé. Külföldön emblematikus albumok sora jellemezte ezeket az éveket, mint például a The Beatles Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Bandje vagy a The Rolling Stones Beggars Banquetje. A lemezek tartalma nem egyszer összefüggő számokból állt (ezek az ún. konceptalbumok voltak), és a kiadvány megjelenése önmagában is eseménnyé változott. Érthető, ha a lemezek csomagolására is sokkal több figyelmet fordítottak a producerek, kiadók, mint addig. A lemezborítók művészetének addig épphogy bimbózó ágazatát egy-két év alatt virágba borították az izgalmasnál izgalmasabb, változatos munkák, amik ráadásul szimpla albumok esetén is igen sokszor dupla borítók formájában jelentek meg. Nem egy korai magyar beatlemez is igen figyelemreméltó csomagolást kapott. A legemlékezetesebbeket nézzük most át, az 1969–70-es évekből.

Különleges megoldásokat is eredményezett a szocialista hiánygazdálkodás gyakorlata. A résztvevők kreativitásától és az adott körülményektől függően elsőre furcsának látszó konstrukciók is életképesnek bizonyulhattak.

Az itthon hanglemezkiadásban és -terjesztésben is monopolista Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (Hungaroton) érdekes módon a kolkatai székhelyű The Gramophone Company of India Limited vállalattal alakított ki hosszú távú partnerkapcsolatot az 1960-as évek végétől. Egyértelműen a hiánygazdaságra jellemző alacsony keménydevizás keret indokolta, hogy ez a kapcsolat egy távoli, szegény ország cégével jött létre. Az együttműködés keretében elsősorban nyugati zenealbumok indiai kiadású példányait importálták.

Időről időre bizonyos kiadványok a lemezgyűjtők kedvenceivé válnak. Mintegy legendává nőnek az érdeklődők szemében, és sok-sok éven át csakis igen magas áron cserélnek gazdát. Van egy magyar punk kislemez, amely több okból is efféle misztikus kinccsé válhatott volna, és az a különös, hogy mindmáig nem lett az. Ez az Auróra együttes 1988 címet viselő német kislemeze, mely értelemszerűen 1988-ban jelent meg.

Az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja 2017 tavaszán indította el az Extázis héttől tízig elnevezésű könnyűzenei filmklubját. A sorozat a popzene és a filmipar óvatos frigyének gyümölcseit vette számba: a vászon a hatvanas évek tvisztelő, autóstoppos fiataljaié, a csöves generáció tagjaié és az underground földalatti figuráié volt. Igazi műfaji kavalkáddal találkozhattak a nézők: zenés film, film zenész rendezővel, rockopera és klipekből összeállított film is képviseltette magát a vetítések listáján. András Ferenc, Bacsó Péter, Banovich Tamás, Bódy Gábor, Dobray György és Horváth Péter, Jancsó Miklós, Koltay Gábor, Kovács András, Mészáros Márta, Müller Péter Sziámi, Szomjas György, Tímár Péter, Wahorn András, Xantus János és Zsombolyai János alkotásait is láthatták az érdeklődők. A Extázis héttől tízig házigazdája Gelencsér Gábor filmesztéta volt, aki a készítőkkel és a kor kutatóival beszélgetett a vetítések keretében.