„Dalban mondom el” – avagy „Üzenetek”

3. rész

2019. július 01. - beatkorSzaki

Bródy János óta tudjuk: „A szó veszélyes fegyver.” A „Dalban mondom el” – avagy „Üzenetek”-sorozat harmadik részében merítsünk példákat a „Fekete Bárányok” közül a Hobo Blues Band csatározásaiból, ahol a szavak voltak a fegyverek. Időzzünk el egy kicsit Bródynál! Hobo a HBB első nagylemezén (Középeurópai Hobo Blues, Hungaroton Pepita, 1980), az Operett című dalban felelősségre vonja Bródyt:

„Voltak elvi ellentéteim személyesen Bródyval, mert tőle vártam a legtöbbet. A Várban volt klubjuk, ahová csak öltönyben, nyakkendőben és fehér ingben engedték be a közönséget. Ők meg farmernadrágban, pulóverben játszottak. Megkérdeztem tőle, mert romantikus hülye voltam: »Ezrek állnak kint. Miért tűröd el, hogy a közönségnek át kelljen öltözni, amikor te olyan ruhában énekelsz, amiben akarsz?« Azt felelte, különben elvesztik a klubot. Mondom neki, akkor elmehetsz máshova, az emberek utánad mennek. Erre ő: »Ááá, még mindig jobb, ha mi vagyunk itt, mint ha az Omega vagy más, konkurens zenekar.« Később Angela Davis kommunista agitátornak ajánlották a Human Rights albumukat. Lehet, hogy csak így ment át, de én lementem az agyamról. A hölgy fekete kommunista harcos volt, agitátor és fegyvercsempész. Ezzel együtt Bródy tehetségét és érdemeit nem vitatom. Az Illés-zenekar munkássága térítette magyar utakra a hazai zenét.” – emlékezett vissza Hobo.

Demjén Ferenc, vagyis Rózsi az Illatos című számban kapta meg a magáét ( a dal 26:45-től indul).

Nem „érdem” nélkül:

„– Pécsett különösen nagy táborunk volt. Imádtunk az Ifjúsági Házban és Parkban játszani. Volt, hogy leköltöztünk két hétre és onnan jártuk be a környező településeket nap-nap után, a közönség meg követett minket. Pár nappal előbb, a pécsi JPTE egyik előadótermében Demjén Ferenc tartott élménybeszámolót. Valaki élt a lehetőséggel és rákérdezett: Épp most játszott itt a HBB, mi a véleménye róluk? Erre válaszolta: »Ugyan már, a HBB! A Hobo tehetségtelen hülye.« Ő, Demjén, pedig csak akkor hajlandó játszani a HBB után, ha előtte fertőtlenítik a színpadot. Később én viccel ütöttem el a dolog élét: »Megértem őt, nekem sosem volt sajtból a Hold«. Ám az ügy nem ült el, Demjén más helyeken is folytatta, hát játékos formában beleírtam válaszomat az Illatos dal szövegébe. Sajnálom az egészet, mert tehetséges énekesnek, jó szövegírónak és szerzőnek tartom, aki nagyon szép, fülbemászó, könnyen emészthető slágervilágban mozog. Ennek nincs ütközési pontja az én világommal. Nem értem, hogy miért ragadtatta ilyesmire magát.

– Nem rendeztétek ezt azóta sem?

– De. Találkoztunk egy tatabányai HBB koncerten a ’90-es évek közepén, ahol ő egész este playbackról énekelt. Odajött hozzám, és mondta, hogy ne legyünk ellenségek. Kezet fogtunk, és túl is vagyok ezen.”

A Hobo Blues Band fájdalmas búcsút vett Deák Bill Gyulától a Búcsú blues (Mondd, mit ér egy falat kenyér? – Rockzenészek az éhező Afrikáért, Hungaroton Favorit, 1985) című dalban:

Mondd, mit ér egy falat kenyér? – Rockzenészek az éhező Afrikáért, Hungaroton Favorit, 1985

Bill kilépésének az István, a király ágyazott meg:

„Egon szólt, hogy szerinte Bill nem marad sokáig a zenekarban. Csatlakozásakor arról volt szó, azért vesszük be, hogy segítsünk neki. Addig maradjon nálunk, amíg meg tud állni a saját lábán és lesz saját lemeze. Ez a Rossz vérrel megvalósult. Hívtak engem is az István, a király filmbe. Koltay Gábor megkeresett és felkért a közreműködésre. Kérdezte, tudok-e lovagolni? Akkor még az óbudai Amfiteátrumba tervezték a bemutatót. Azt is elmondta, hogy a darab István király és Kádár János történelmi szerepének párhuzamáról szólna. Ugyanígy gondolkodott a katolikus vallás és a kommunizmus jelentőségéről a magyar történelemben. Akkor már magas funkcióban volt a budapesti pártbizottságban. Elmondta, hogy csak úgy lehet megváltoztatni a hatalmat, ha az ember beépül. Az elképesztő ideológia háttéren túl az egész darabbal az volt a cél, hogy a három »Fekete bárány« zenekart államosítsák, és ezzel a »kívülálló közönség« százezreit befolyásuk alá vonják. Ebben a lemezgyár is nyakig benne volt. Akárcsak a hetvenes évek elején a Képzelt riporttal, amit akkor a KISZ KB forszírozott. Nem mentem. Azért sem, mert nem akartam Koltayval mint rendezővel dolgozni. […] [A]ztán Billt elkezdték injekciózni, hogy hagyja ott a Hobo Blues Bandet, majd ők világsztárt faragnak belőle. Az akkori Kormorán együttes tette volna ezt érte és vele. Ő ma úgy emlékszik, hogy mi alá akartunk íratni vele egy papírt, hogy ne játsszon az István, a királyban, és ezért lépett ki. Rosszul emlékszik. Az István, a király bemutatója 1983. augusztus 20-án volt, ő pedig 1985. március 18-án ment el a zenekarból. Másfél éve játszott már az István, a király előadásain, mielőtt kiszállt tőlünk. Bill mint Torda táltos, nagyszerű és hiteles volt. Az egész darab pedig az addig teljesen háttérbe szorított nemzeti érzések robbanásszerű kitörését eredményezte. Elsősorban a színpadi megvalósítások a filmnél magasabb színvonala miatt. Koltay Gábor következő produkciója az Itt élned-halnod kell című rockmű volt, amit 1985. április 4-én, a Hősök terén, a szocializmus 40. születésnapján mutattak. Itt Bill és Nagy Feró együtt énekeltek a szovjet tankok előtt. Bill két héttel előtte lépett ki. Korábban mondtam neki, hogy ne szerepeljen abban a talpnyaló kommunista előadásban. Ám úgy érezte, az ő karrierjét akadályozzuk és elment. Innen egyenes út vezetett a moszkvai Világ Ifjúsági Találkozóra, ahol sok-sok ország kommunista fiataljai jöttek össze. A magyarok műsorát ekkor is Koltay rendezte, és vitte magával Billt. Talán nem értette, hogy miért óvjuk ettől. Azt hihette, hogy féltékenység és irigység áll a dolog mögött… a Vadászat már idegen volt neki, én erőltettem, hogy benne legyen. Ennyi év után azonban nem kell igazságot tenni. Bill egyedülálló tehetség és egyéniség. Máig is megőrizte hitelességét, amit érezni koncertjein.”

Hobo a HBB Esztrád című lemezének egyik kulcsdalában, az Ars Bluesica befejező soraiban így foglalja össze véleményét: