Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

A nyolcéves fennállása idején mindössze két nagylemezt publikáló debreceni Panta Rhei a rendszerváltozás előtti magyar poptörténelem egyik nagy talánya: az Emerson, Lake & Palmer nyomvonalán indult, letiltott Bartók-átirataival elhíresült zenekar ugyanis rádiós és hanglemezgyári nyomásra a legkülönbözőbb zenei stílusokban próbálta ki magát. A diszkótól a sanzonon át a jazzig terjedt a skála, Ács Enikővel még Weöres Sándor-feldolgozásokat is előadtak, miközben messze a legnagyobb sikereket az 1983-as, több mint százezer példányban eladott elektronikus zenei LP-jével (p.r.computer) aratták. De mire ez a korong a boltokba került, a Panta Rhei voltaképpen már nem létezett.

Május 8-án lett volna hetvenéves, de már tíz éve nincs köztünk minden idők egyik legemblematikusabb magyar zenészegyénisége, Orszáczky Miklós, akit Jackie néven ismer mindenki. Ma is tisztelettel és szeretettel emlegeti minden magyar zenész, holott életének jelentősebb részét Ausztráliában töltötte. Novák Emil filmrendező-operatőr, Jackie közeli jó barátja egy gyönyörű, hetvenkét oldalas textilkötésű, LP méretű, 12 CD-t tartalmazó könyvvel tiszteleg a zenészlegenda emléke előtt. A család jóváhagyásával és segítségével kutatott Jackie hagyatékában, és az ott talált anyagot szerkesztette kötetté. A könyv előkészítési munkálataiban és a kiadásban Tolmácsi János, a Kultúrbarlang tulajdonosa volt a segítségére.

Gesler György táncművész, koreográfus, kritikus a hazai balett kiemelkedő egyénisége 1943-ban, a háború alatt született Budapesten. Nyolcéves korában, huszonhatezer jelentkező közül mindössze őt és huszonkét társát vették fel az Állami Balettintézetbe, ahol 1961-ben érettségizett, majd az Operaház táncosa lett. Részt vett az Illés-show, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és számos más zenés színpadi mű megvalósításában. Az Operaház és a kaposvári Csíky Gergely Színház munkatársa volt. Éveken keresztül jelentek meg rendszeresen publikációi, elsősorban kritikái a Zene-zene-tánc szakfolyóiratban, de televíziós riporterként is őrzi munkáját egy dokumentumfilm, amit Youri Vamossal készített. Napjainkban felváltva Budapesten és Marbellán él, de a hazai kulturális élet eseményeit folyamatosan figyelemmel kíséri.

Rozsonits Tamás:
Azt mondják [...], hogy Magyarország volt a legvidámabb barakk, viszont az elmondásod alapján Lengyelországban és az NDK-ban is volt arra fizetőképes kereslet és igény, hogy bárokban színvonalas műsorokat nézzenek az ottaniak. Hogyan láttad ezt?

Gesler György:
Eltérő kultúrával rendelkeztek a lengyelek és a kelet-németek is. Előbbiek sokkal nyitottabbak voltak, ott láttam az összes amerikai filmet, amit Magyarországra nem hoztak be. Lengyelország a divat területén is előbbre tartott akkoriban. Szerintem náluk abban az időben szabadabb élet volt, mint nálunk. Az NDK viszont egy falanszter-ország volt. Onnan valahová eljutni a lehetetlenség határát súrolta. A mi szemünkben igazi diktatúrának látszott, ám érdekes módon az ott élők elfogadták ezt. Ez a német fegyelmezettségből fakadt szerintem. Nem lázadoztak, még a lelkükben sem. A legjobb barátom, Pöstyéni Emőke a berlini televízióban éppen azt csinálta, amit én itthon, csak sokkal nagyobbak voltak a lehetőségei, mert több pénzből gazdálkodott. Voltak olyan műsorai akkoriban, amit a nyugat-németek is néztek, másrészt volt egy harminc tagú társulata, ami nekem soha nem adatott meg. Mármint a saját társulat. Az NDK-ban működött a Fernsehbalett, aminek Emőke 1990-től az igazgatója lett, ott megvoltak erre a műsorok és megérte fenntartani a társulatot. Egyszer én is vendégszerepeltem náluk, abban a műsorban a Boney M is fellépett. Az NDK nagyon figyelt arra, hogy szórakoztatást nyújtsanak a népnek. A Slágerszerviz című műsorban hat lánnyal szerepeltünk, a lányok nem voltak állandóak, hanem akik éppen ráértek. Egyszer a Slágerszerviz számára felvettünk egy műsort a reptéren. Fotóztak közben és a Rádióújság címlapján megjelent fényképen a hat lányból az egyik éppen más felé lépett, mint a többiek. Lehet, hogy a próbán lőtték a képet, mindenesetre az került címlapra. Vitray Tamás éppen készített egy interjút velem, azt hittem, valami kedves kérdéssel nyit, de nem: azzal indított, hogy mivel magyarázom ezt a fotót? Nagyon zavarba jöttem, de valahogy kijöttem a helyzetből, ő meg elkönyvelte ezt magában sikerélményként…

Szalay András, Hobo, Béke Csaba, Szalay Sándor

Az 1974 őszén debreceni egyetemistákból alakult Panta Rhei a magyar progresszív rockzene egyik legfontosabb zenekara, a hetvenes évek második felében folytatták azt a hagyományt, amit korábban a Syrius, a Mini és a Theatrum rájuk hagyott. Saját dalaik mellett klasszikus művek feldolgozásai is a repertoárjukra kerültek, sőt Bartók-átirataikat stúdióban is rögzítették. De csakúgy, mint pár évvel korábban a Mini esetében, a Panta Rheinek is megtiltotta Bartók Béla örököse a felvételek megjelentetését.

Szabó Lajos, Balla Lajos, Varga László, Pataki László, Szendrődi Zsolt

A Liversing a magyar beatkorszak egyik legendás együttese, és talán Budapest, de mindenképpen Óbuda legjobb zenekara volt a hatvanas évek közepén. Elődje, a Shouters 1963-ban alakult, tagjai Varga László (basszusgitár), Túry Árpád (ének), Szendrődi Zsolt (gitár) és Homonnay Zsombor dobos voltak, akik később a Liversing tagjai lettek, és csatlakozott hozzájuk ritmusgitárosként Szabó Lajos. Szabó Lajos a zenekari tagsága mellett azzal is nevet vívott ki magának, hogy Budapesten ő készítette a Gibson gitárok eredetihez leginkább hasonlító másolataitnak. Rövid időn belül Túryt és Varga Lászlót kirúgták, és Pintér Dénes lett az énekes. A Shouters már játszott a későbbi nagy sikerek helyszínén, Óbudán, a Lajos utcában és az Ady Endre Kultúrházban.

Kassák Klub, a színpadon balról Halmos Béla, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Éri Péter

A nyolcvanas évek hajnalán az első Táncháztalálkozó létrejöttéhez óhatatlanul szükségeltetett némi politikai háttérjátszma: kellett hozzá, hogy az egyik – a táncházas körön kívüli – szervező jól ismerje Németh Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának akkori titkárát. Ahogy tulajdonképpen a táncházmozgalom egész kádár-kori története felett végig ott lebegett az aczéli „három T” kultúrpolitika árnyéka, ha nem is mindig azonos intenzitással.

Az Omega együttes az Eötvös Klubban, Kovacsics András balról a második

Kovacsics András neve ma talán már nem annyira ismert, mint az Omega együttes ma is aktív tagjaié, pedig Benkő László és Kóbor János mellett talán ő a zenekar első öt évének legfontosabb szereplője. Az 1962 és 1967 között az Omegában a zenekarvezetői feladatokat is ellátó Kovacsics a korszak más neves együtteseiben is megfordult a későbbiekben: játszott az Olympiában, a Syconorban és az Universalban is.

Jóllehet, a hetvenes évek hazai folkirányzatának úttörője kétségkívül a Vízöntő, illetve az abból kivált zenészek által európai világhírűvé tett Kolinda volt, legalább ilyen erős életművet hozott az utóbbi oldalhajtásaként indult, folytonosan változó felállású Gépfolklór, illetve annak nyolcvanas-kilencvenes évekbeli reinkarnációja, a Barbaro.

A Gépfolklórt a Kolindából kivált Szabó András (hegedű) és Jorgosz Tzortzoglou alapította 1975-ben. Leginkább ballada- és versfeldolgozásos vonalon próbálkoztak, mérsékelt közönség és minimális szakmai visszhangot aratva. Mindössze egyetlen négyszámos kislemez (Hej páva, hej páva / Gyere ki te gyöngyvirág / Kórus / Hej tulipán, tulipán, 1977) maradt utánuk, mielőtt a szűkülő lehetőségek miatt szép lassan feloszlottak volna.