A Beatlestől a Pink Floydon át David Bowie-ig rengeteg világhírű zenészt ihletett meg a karácsony, nem csoda tehát, hogy a magyar pályatársak sem akartak lemaradni, és ők is több ünnepi dalt írtak a hetvenes-nyolcvanas években. Válogatásunkban Koncz Zsuzsától az Eddáig a legemlékezetesebb, máig frissnek ható darabokat gyűjtöttük össze.
„Három éven belül világsztárunk lesz!” – nyilatkozta 1977-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat propaganda-igazgatója, dr. Erdős Péter. Ennek érdekében a franciaországi Cannes városában megrendezett MIDEM hanglemezfesztiválra és vásáron 1980-ban is népes delegáció képviselte hazánkat, felbuzdulva az előző év nagy sikerén. Köztük volt a Piramis együttes is.
Radics Béla
Radics Béla „nemcsak gitáros volt, ő volt a magyar Jimi Hendrix” – mondta Deák Bill Gyula Kisfaludy András R. B. kapitány című filmjében, s ezzel a véleményével koránt sincs egyedül Magyarországon. Számunkra itt és most nem az a kérdés, hogy ez igaz vagy sem, bár Radics kivételes hangszeres tudásához nem sok kétség férhet, hanem: a megfeleltetés. A hatvanas évek zenéjének kulturális logikája ugyanis szomjazza az ilyen típusú megfeleltetéseket. De miért nem volt elég azt mondani, hogy – legalábbis az 1960–1970-es évek fordulóján – Radics a legjobb magyar gitáros? Miért kellett őt egy nyugati előadóhoz hasonlítani, viszonyítani? Miért kellett külső kapaszkodókat keresni?
Poór Péter 1944. szeptember 20-án született Budapesten értelmiségi családba, ahol mindenki tudott valamilyen hangszeren játszani. A családi hagyomány szerint előbb énekelt csecsemőkorában, mint ahogy beszélt. Tizenhét éves korától tanult énekelni, végül Németh Anna, a híres operaénekesnő lett a tanára. Amatőrként 1961-ben már fellépett különböző helyeken. A hivatásos énekessé válás útján az első lépések a sikeres OSZK- és az ORI-vizsgák voltak. Poór Péter karrierje ezek után gyorsan ívelt felfelé, beválogatták a Budai Ifjúsági Park fellépői közé is, de meghatározó volt számára pályafutásában az első televíziós szereplése is. Az énekes karrierjének egyik csúcspontja a berlini Friedrichstadtpalastban való fellépés-sorozata volt, ahol 1980–1982 között háromszor volt két-két hónapig a műsor sztárvendége.
Csatári Bence:
Melyik volt a legelső nyugati koncertje?
Poór Péter:
Először Nyugat-Berlinben jártam 1967-ben, ahova Kelet-Berlinből mentem át egy rádióműsorba. Ez egy Magyarországról szóló műsor volt, amelyen százötven hallgató is részt vett a stúdióban, ahol rajtam kívül Jákó Vera, Felföldi Anikó, Körmendi Vilmos, Vukán György, Pege Aladár és Kovács Gyula is fellépett.
Az 1947. december 14-én született Zalatnay (születési nevén Zacher) Sarolta Koncz Zsuzsa és Kovács Kati mellett a beatlányok hármas fogatát erősítette. Éneklésébe tökéletesen be tudta illeszteni a luxemburgi stílus jegyeit, s az évek során számos műfajt kipróbált, többnyire sikerrel.
Gyerekkorában sokat járt az Operába és a Zeneakadémiára, így hamar elhatározta, hogy művésznő szeretne lenni. Tinédzserkori lázadása azonban elfordította a komolyzene, s főként az opera világától. Felhagyott a zongorázással, a Luxemburg rádió angol zenéit kezdte el hallgatni, s lassacskán betéve tudta az összeset.
A Budapest Sportcsarnok 1991-ben
Kövér Péter 1947-ben született Budapesten mint a „Nagy Generáció” jelentős tagja. Gyermekévei kalandosan teltek, nagyszüleinél, később intézetben nevelkedett, és csak több mint ötvenéves korában ismerte meg egypetéjű ikertestvérét. A beat- és rockzene iránti rajongása már a műfaj első hazai lépései idején kialakult, még középiskolás korában. A gimnáziumban Tánczos Gábor volt az osztályfőnöke, az ő hatására végezte el később az egyetemen a szociológia szakot. Kövér Péternek rengeteg hazai és nemzetközi kulturális, sport és egyéb esemény rendezése fűződik a nevéhez. A Budapest Sportcsarnok és a Syma Csarnok munkatársa is volt.
Rozsonits Tamás:
Mi volt a munkaköröd [a Budapest Sportcsarnokban]?
Kövér Péter:
Művészeti vezetőként a kulturális rendezvényekért feleltem. Azok szervezésével foglalkoztam. Lehel Laci azért keresett meg engem, mert hallotta, hogy a Budafoki Művelődési Ház szervezte a Kamaraerdőben a május elseji rendezvényeket, amelyek száz-százötvenezer embert vonzottak. Neki olyan valaki kellett, aki nagy tömegeket is tud kezelni. Az első időkben mindent meg kellett tanulnunk, úgy működtünk, mint egy hályogkovács. A Kisstadionban már rendeztek korábban koncerteket, de csak ritkán, az alkalmi színpadépítésen kívül ott másra nem volt szükség. A BS más volt: ott a műszaknak meg kellett tanulni például azt, hogyan lehet átállni egy jégpályáról másnap egy koncertre.
Cinizmus, apátia és hideg intellektuális kegyetlenség – a visszaemlékezések szerint ez jellemezte a Molnár Gergely vezette Spions produkcióját, amelyet 1978 elején mindössze három alkalommal láthattak-hallhattak a szokatlanra fogékonyak. Bár az ezekről fennmaradt hangdokumentumok, illetve a később külföldön megjelent hanghordozók inkább csak különlegességet, mint zenei izgalmat jelentettek, az irodalmi/képzőművészeti neoavantgárd és a punk alkalmi találkozása a nyolcvanas évek budapesti undergroundjának számos meghatározó figurájára (Menyhárt Jenő, Víg Mihály, Müller Péter Sziámi) hatott inspirálóan.
Jan Nowicki, Monori Lili és Mészáros Márta a Kilenc hónap című film forgatásán
Mészáros Márta Eltávozott nap és Szép lányok, ne sírjatok című filmjeit a hatvanas-hetvenes évek legfontosabb magyar zenés filmjei között tartják számon. Pályája a beatzenével és más populáris zenei irányzatokkal foglalkozó más rendezőkéhez – Banovich Tamáshoz és Kovács Andráshoz – hasonlóan az ötvenes évek elején indult, ráadásul a filmművészeti főiskolát Magyarország egyik legismertebb női rendezője nem itthon, hanem a Szovjetunióban végezte.
Az 1963-ban megnyitott Radnóti Miklós Művelődési Ház épületét eleinte pártközpontnak szánták, s a korai években a Csillagtelep Klub nevet viselte, hiszen Csepel-Csillagtelep területén található. Éppen ezért volt rá annyira jellemző az akkoriban átalakuló kerület Janus-arcúsága: egyszerre kellett kiszolgálnia a kertes házak lakóit és az újonnan épített panelekbe költözőket. Előbbi csoportba főként Csepel-Királyerdő lakossága tartozott, akiknek ekkor még nem volt saját kultúrközpontjuk (a Rideg Sándor Művelődési Házat majd csak a hetvenes években adják át).
Állnak: Temesi Ferenc, Szilágyi Ákos, Györe Balázs, Hadzopulu Athéna, Kőbányai János, Miklóska Lajos, Szkárosi Endre, Gidófalvy Attila. Ülnek: Nagy Feró, Donászi Tibor, Lugosi László.
Hatalmi tiltás miatt alig négy hónapig tarthatott a rendszerkritikus fiatal irodalmárok és a társadalom „számkivetettjeit”, a csöves fiatalokat felvállaló Beatrice ígéretes együttműködése: 1979 áprilisa és augusztusa között mindössze három közös akciójuk lehetett, de legalább ezek az utolsó remek példázatai voltak annak, hogy a közvélekedéssel ellentétben a hetvenes évek alkonyán milyen jól megfért egymással a magas művészet és a tömegkultúra.