Ismerünk több olyan gitárt is, mely egyszerre két magyar rockhírességhez is kapcsolódik, hiszen gyakorta adták-vették őket, cirkuláltak a piacon az akkor még nem relikviaként, hanem használati tárgyakként, horribile dictu „munkaeszközként” kezelt értékes hangszerek. Néha megesett, hogy sikerült velük többször is történelmet írni. Így történt ez Szörényi Levente és a mai napon pontosan harminckét éve, tragikus körülmények közt elhunyt Bencsik Sándor gitárjával is.
Ezt a 338389 sorozatszámú natúr Telecastert a sorszám alapján 1971 vége felé gyártották, 1972 és 1975 között Szörényi Levente hangszere volt. Az 1972 végén felvett, bár csak 1973-ban megjelent Ne sírjatok, lányok című Illés-albumon és az első Fonográf-lemezen, illetve vélhetően az 1975-ös megjelenésű Na mi újság, Wágner úr!-on is ezen játszott. Az utóbbi lemezhez 1975 második felében készült promóciós klipben már nem ez a gitár van Levente kezében, de a 1975 nyári NDK-turnén még ezt használja, majd az 1976-os képeken már egy Ned Callan Shaftesbury Cody 595 van nála.
Nehéz megállapítani, pontosan mikor került Leventéhez a gitár, annyi bizonyos, hogy az Illés egy csehszlovákiai turnéjához tartozó, 1972. március 17-i dátumú kiviteli engedélykérelme még nem említi.
Jánossy Béla, az Illés és később a Fonográf legendás roadja így emlékezik: „Előre bocsátom, hogy 1972 októberétől katona voltam, így sajnos nekem két év kimaradt 1974 őszéig a sztoriból. Viszont arra emlékszem, hogy még a katonaságom kezdete előtt vette Levente a Telecastert a Triálban. Nagyságrendileg tizenhétezer forintos vételár dereng - nem biztos, hogy ez a pontos összeg, de valahol e körül lehetett. Egy hullámpapír dobozban hozta el, de csináltatott hozzá a Dob utcában Raák Kálmán tokkészítővel méret alapján egy kemény tokot, kofferzárral. Előtte a Höfnernek is ott készült a tokja. Mikor leszereltem, 1974 végén, a Fonográffal folytattam, akkor még megvolt a gitár. 1975-ben vagy talán már 1976-ban szerintem Szerb László hangszerkereskedőnek adta be Levente bizományba. Hogy ki vehette meg, nem tudom. 1976-ban már egy másik gitárja volt, azután vette az Ovationt. Megleptél ezzel a kiviteli engedéllyel. Cserébe nálam megvan az előbb említett tok előlegszámla-cetlije, rajta a végén egy »jún. 30«-as bejegyzéssel. Azt gondolom, ez azt jelenti, hogy 1972. június 30-a előtt nem sokkal vette Levente a gitárt.”
Jánossy Béla
Az első jelenleg ismert, biztosan dátumozható fotó Leventéről a Telecasterrel a kezében a miskolci DVTK Stadionban készült 1973. június 10-én, a legendás első magyar rockfesztiválon.
Szörényi Levente 1973 júniusában egy tévéfelvételen, majd 1974-ben a Vár Klubban
Az eredeti gyári single coil hangszedőt a nyaknál vélhetően Levente cserélteti egy Fender Wide Range humbucker pickupra, az 1974-es Fonográf-fotókon már így látható. Érdekesség, hogy ez ugyancsak gyári Fender pickup. Nem sokkal azután, hogy ez a hangszer legördült a gyártósorról, a későbbi modellekbe már eleve ezeket a hangszedőket építették be, ha nem is a pont ilyen Telecasterekbe, de a Deluxe, a Custom és a Thinline modellekbe. A Fender ugyanis korábbi hangszedőivel lépéshátrányba került a Gibson humbuckeres megoldásaival szemben. A Humbucker rendszer legfőbb előnye a single coil egytekercses rendszerével szemben a két ellentétes fázisban bekötött tekercs. A humbucker „buckolja a hum-ot”, vagyis kioltja a hálózati zajt, ami az akkori magyar koncerthelyszínek technikai színvonalát tekintve különösen fontos volt. Ezen tekercsduplázás mellékhatása egyébként a vastagabb tónusú hang, ami ugyancsak fontos szempont lehetett a választásnál. Megemlítendő, hogy nagyon sok countryzenész kedveli ezt a gitártípust, talán ez is közrejátszott Levente döntésében, hiszen ebben az időszakban kezdi el foglalkoztatni őt ez a műfaj.
Jánossy Béla így emlékezik: „Valóban cserélték az eredeti pickupot, amíg katona voltam, de Levente kívánalmainak még ezzel együtt sem felelt meg a gitár. A country hangzásvilágára törekedett, de közben egy szélesebb spektrumra alkalmas hangszert is keresett, ezt találta meg végül az Ovationben. Megmondom őszintén, engem elbizonytalanít a gitár mostani sárgás színe. Nem volt ilyen sötét, úgy emlékszem, hogy jobban kijött a kőrisfa eredeti árnyalata.” Természetes jelenség az évek múlásával a lakkozás sötétedése. A Nap UV-sugárzásának hatására már egy pár év elteltével megkezdődik az eredetileg víztiszta lakk sárgulása.
Levente Stumpf András róla szóló könyvének 124. oldalán így emlékezik: „Gitárjaim mindegyikére egyébként nem emlékszem. Cserélgettem őket folyton, sosem voltam elégedett: vagy a pickup nem volt elég érzékeny, vagy túl könnyen elhangolódott... A Fonográf időszakban volt egy nagyon jó Fender Telecasterem, az remek hangszer volt a maga nemében, de nagyon egysíkú: kemény country-gitár. Arra csodás volt, de sokoldalúnak éppen nem nevezhető. Azért is adtam el.”
1975 és 1986 között nincs információnk arról, hogy kinél vagy kiknél lehet a gitár, de Bencsik Sándor kezében 1986-ban tűnik fel a fotókon, ez volt élete utolsó hangszere. Sárvári Vilmos visszaemlékezése szerint egyszer találkozott Samuval Turcsák Tibor hangszerboltjában, és Bencsik akkor azt mondta neki, hogy Leventétől vette a Telecastert. Levente erre nem emlékezik, és Jánossy Béla visszaemlékezése alapján nem véletlenül van ez így, hiszen egy bizományi közbeiktatásával adta el a gitárt, méghozzá tíz évvel korábban. Talán csak arról van szó, hogy Sárvári emlékszik rosszul a párbeszédre, és Samu talán csak azt mondta neki, hogy „Leventéé volt a gitár”. Levente és Samu hangszere között az egyezés megkérdőjelezhetetlen. A natúr Telecaster szépségét adó kőrisfa erezete teszi egyértelművé az azonosságot. Ezen típusoknál nincs két egyforma példány.
Bencsik Sándor 1986-ban, a Dési Huber Művelődési Házban
Érdekes részlet, hogy Levente gitárján már az 1973-as kép alapján is el van fordítva 180 fokkal a potik alatti szervizvas, Jánossy Béla visszaemlékezése szerint Leventét zavarta a kezénél a kapcsoló. A fordítással a potik és a kapcsoló helyzete felcserélődött, a pengető kéz alatt így nem a kapcsoló, hanem a hangszínszabályzó potméter kapott helyet.
Samunál már az eredeti gyári állásban, tehát Leventéhez képest visszafordítva látható a szervizvas, továbbá az eredeti hangváltó helyére rákerült két „mókolt” GELKA mikrokapcsoló is. Utóbbi átalakítást egyébként a korábban általa használt fekete Yamahán is elvégezte. Az is valószínűnek tűnik, hogy az eladott Yamaha árából vette meg Samuka a Telecastert.
Az eredeti gyári hídi single coil pickup Samunál már egy Seymour-Duncan SH8 Invader hangszedőre lett cserélve a metálosabb hangzás érdekében, bár megtartotta a még Levente által cseréltetett humbuckeres Fender nyaki hangszedőt. Ettől a pillanattól kezdve nem érdemes keresni a közismert és klasszikus „Tele-hangzást” a felvételeken. Az Invader egy kimondottan nagy jelű passzív hangszedő, melyet igen otromba véséssel sikerült a testbe erőltetni, mely során a húrláb fémlapját is meg kellett „erőszakolni”. Nem tudjuk, hogy ezt Samuka vagy egy korábbi tulajdonos csinálhatta. Az biztos, hogy 1981 után kellett ennek történnie, mivel az SH8 Invader hangszedőt ekkor kezdik gyártani.
Az is megfigyelhető a képeken, hogy az 1974-ben eleve cserélt nyaki pickup vélhetően valamikor beleszakadhatott a fehér koptatólapba, 1975-ben Leventénél is és később Samunál is már egy fekete kiegészítő műanyag keret tartja a húrok alatt.
Szörényi Levente 1975-ben egy Jénai koncerten
A húrlábfedő fémlap, a „hamurtartó”, Leventénél nem szerepel a fotókon – ezt általában azonnal lekapják a testről a gitárosok –, koncerten sem Levente, sem Samuka nem használta, Samunál is csak egyetlen egy promóképen tűnik fel. További kérdés, hogy ezen a promóképen alatta van-e már a minden más fotón látható két buherált fasín? Ezek a fém húrláb alsó és felső részére szerelt falapok kényelmesebbé teszik azt, hogy a pengető jobb kéz tenyerének élével rá lehessen támaszkodni a húrlábra. A felső fasínre biztosan igaz ez. Hogy az alsó miért kellett, egyelőre rejtély. (Talán az Invader hangszedő rögzítéséhez kellett egy kis toldalék? A kínlódva rögzített pickup két csavarja is látható a fasíneken.)
A fentiek mellett rögzítendő, hogy a védőfedelek nem készültek több méretben, így nem fért volna alájuk a fasínes bővítés. Tehát valószínű, hogy a „hamutartós” promókép elkészültekor a sínek még nem kerültek a hangszerre. Így kijelenthetjük, hogy Samu helyezte vagy helyeztette fel őket. Lehet, hogy azért tette fel a „hamutartót”, mert igényes emberként nem tartotta elegánsnak a buherált Invader hangszedő-megoldást. Az is valószínű azonban, hogy – mint oly sok más gitárost – őt is zavarta a „hamutartó” a pengetésben, hisz a húrokat a húrlábhoz közel pengetve karakteresebb hangzást lehet elérni, ez a fedő azonban ezt lehetetlenné teszi, ahogy a húrok esetleges tenyéréllel való tompítását is megnehezíti. A Gitárpárbaj LP borítóján is már a „hamutartó” nélkül látható a hangszer.
Azt, hogy Bencsik Sándor használta-e stúdiófelvételen a Telecastert, nehéz megítélni, hiszen 1984 és 1987 között volt egy állandó hangszere, a fehér Squier, ezzel párhuzamosan használta a többi gitárját. Azt sem tudjuk pontosan, 1986 melyik hónapjában kerül hozzá a Telecaster.
Azon hangszerőrült barátaimmal, akiknek adok a véleményére, elvégeztem egy „Coca-Cola vs. Pepsi Cola vaktesztet”: hallás alapján próbáltuk megítélni, hogy az egyes felvételeken milyen gitár szólhat. Külön Excel-táblázat alapján kezdtem a beérkezett tippeket statisztikázni, és végül nagyjából egységes álláspont alakult ki a segítségül hívott tízfős mintán.
Az 1986-os Gitárpárbaj LP B oldalán, a stúdióverzióknál nagyjából biztos, hogy a natúr Telecaster már az Invader pickupos konstellációban hallható. Persze a borítón is szerepel a gitár, de csak ebből még nem lenne biztonságos kiindulni, pláne, hogy a Gitárpárbaj élő filmfelvételén Samuka egyébként a Squierrel látható. A Gitárpárbaj élő premierje 1986. április 18-án volt a Pecsában, a lemez valamikor 1987 elején jelent meg, tehát a borítófotó elkészültéig – rajta a gitárral – még jó pár hónap eltelt. Valószínűnek tűnik továbbá, hogy a B oldal stúdiófelvételeit az alant tárgyalt kislemez felvételeinek ideje körül készítették 1986 szeptemberében. A borító hátlapján látható, Samukáról készült ikonikussá vált képet – kezében a Telecasterrel – Vértes György fotózta, ahogy a borító többi fotóját is. Gyuri így emlékezik a körülményekre:
„Akkoriban volt lehetőségem a VIII. kerület Gyulai Pál utcai műteremben fotózni, oda hívtam be mindenkit, aki az albumon gitározik. Hozta mindenki a hangszereit, megérkezéskor gitározgattak is, szakmáztak, ahogy ilyenkor szokás, mindenki vagánykodott egy sort. Baromi jó hangulat volt, mindent megcsináltak a fotózáshoz, amit kértem. Pontos dátumot sajnos nem tudok neked mondani, hogy ez mikor lehetett, de még az évszak sem ugrik be. Minden fotó ezen alkalommal, a műteremben készült, a világításon is látszik, egy oldalról kapja mindegyik kép a fényt. Polaroidra és »rendes« fotóra is dolgoztam, így tudtam még ott, a helyszínen a húrok közé helyezni a tagokról frissen készült polaroidokat, így készült a hátlap. Mivel a hangszerek egyrészt szépek, másrészt némelyikük „furcsa” alakú is volt a megszokotthoz képest, ott jött az ötlet, hogy az előlapon az egymásra halmozott hangszerek szerepeljenek. Samukával ekkor már sok-sok éves barátságban voltam. Gyakran feljártam hozzá, és zenét hallgattunk. Arra emlékszem, hogy ebben az időszakban Malmsteent is hallgattunk.”
Bencsik Sándor és Vértes György a nyolcvanas évek elején
1986 szeptemberében veszi fel Samu rövid életű formációja, a Metal Company azt a kislemezt, melyen egy saját szerzemény, a Szép társaság és a Dongó gitárpárbajos átirata is szerepel. A kislemezt feljátszó akkori zenésztársai, Zselencz László Zsöci és Mr. Basary nem emlékeznek arra, hogy milyen gitárt használt. Zsöci naplója szerint Lerch István a maga billentyűs részeit külön, egy másik napon vette fel a stúdióban. Kézenfekvő lett volna, hogy az átalakulóban lévő P. Box, illetve Metal Company ekkori dobosa, Pálmai Zoli doboljon a kislemezen, de ekkor éppen az NSZK-ban volt, ezért Papp Tamás ugrott be helyette, aki egyébként a Gitárpárbaj-turné dobosa is volt. Ő arra emlékszik csak biztosan, hogy Bencsik a nyári turnén a Telecastert a Squierrel felváltva használta. A kollektív hallgatói vélemény alapján viszont a Szép társaságban nagy valószínűséggel a Squieren játszik. Erre utal a felvételeken hallható óvatos tremolózás is – pont annyi, amennyit még elbír a Squier.
1987 áprilisában rögzíti stúdióban Samu, Zsöci és Pálmai Zoltán Illés Lajos Kicsit keserű című szólóalbumát. (Érdekességképpen és magyarázatképpen megemlítendő, hogy Pálmai Zoli 1980-ban már játszott együtt Illés Lajossal, a Magyarországon nem, de Csehszlovákiában megjelent Express Image című Illés-lemezen ő dobol.) A Kicsit keserű már Samu halála után jelenik meg, neve gyászkeretben szerepel a borítón. A szólókat szinte biztosan ezzel az erősen átalakított Telecasterrel játssza. A kíséret hangszere kérdéses, de jó eséllyel abban is a Telecastert használhatja, bár például az Ilyen ez a város című dal refrénjében mintha egy köztes hangszedő állásban szólna a gitár, amire a napjainkban elvégzett vizsgálat alapján nem volt alkalmas a hangszeren lévő kapcsoló. A két kétállású kapcsoló közül jelenleg az egyik felezi az Invadert, a másik a két pickup közül választ. Nincs köztes állás, amivel mindkét hangszedőt egyszerre lehetne működtetni. Erről a lemezről a legnehezebb hallgatás alapján nyilatkozni, mert a keverésnél a gitárokat jelentősen alulkeverték, pedig Samu hallhatóan a legélesebb hangzást próbálta kihozni a hangszeréből – a Tükrök előtt című dal szólójában hallható ez leginkább.
Mindenesetre ez egészen érdekesen keretezi a Telecaster történetét. Kezdve azzal, hogy stúdiófelvételen először a Ne sírjatok, lányok című Illés-albumon használják, majd pályafutását – legalábbis a stúdiókban – Illés Lajos szólólemezével fejezi be. Milyen jó lenne rákérdezni Lajosnál, hogy ismerős volt-e neki akkor a gitár.
A hangszert Csillag Mária őrizte meg az elmúlt harminckét évben és lánya, Bardocz-Bencsik Mariann bocsátotta a Rockmúzeum állandó kiállításának rendelkezésére.
Végezetül arra a kérdésre, hogy szabad-e egy 1971-es Telecastert szétvésni, ha van egy jó kis új pickupunk, a helyes válasz: Bencsik Samunak – már ha nem eleve így került hozzá – szabad, másnak nem.
Szerző: Bálint Csaba
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
