Havasi József Radics Béla első zenekarának ritmusgitárosa volt. Ez az együttes talán korábbi lehetett Béla életében, mint a kánonban eddig rögzített Magyar Acélárugyár Big Bandje, melyhez az Ómolnár könyvéből ismerhető naplóbejegyzése alapján 1962. október 4-én csatlakozott Radics. Dühítő, hogy nem korábban, a Radics Béla a beatkorszakban című könyvem megjelenése előtt találkoztunk Havasi Józseffel, aki a Balatonnál töltött nyári élményekről, a közös zenekarozásról, a Bosch Klub hangulatáról és Radics wah pedáljáról is beszélt.

Hogy kezdtél zenélni?

1960-ban, vagy 1961-ben lejátszották a Magyar Televízióban a Tommy Steele-filmet, mely hatására mindenki gitárt akart ragadni, így én is. Tizennégy-tizenöt éves lehettem. Melós környék volt egész Angyalföld, hasonló körülmények között élt több tízezer család. Én is egyszobás, félkomfortos lakásba születtem, mint Béla, ahol testvéremmel és szüleimmel négyen éltünk együtt. Szegények voltunk, mint az átlag munkáscsaládok, ezért nagyon meg kellett nézni, hogy mennyiért lehet elektromos gitárt kapni. Az eredmény lesújtó volt, elektromos gitárt akkor egyszerűen nem lehetett beszerezni, legfeljebb a szegedi akusztikust. Végül Felvidéken élő nagybátyám segítségével szereztem egy csehszlovák gyártású Jolana dobozos elektromos gitárt.

Tasnádi Laci évfolyamtársam volt az általánosban, az ő segítségével tettem meg az első lépéseket a gitártanulásban. Később egyébként ott voltam a Bosch-ban az Atlantis koncertjén, amikor először léptek fel ‒ még nem Bélával, hanem Tasnádi Lacival. Talán még nem is Atlantis volt az együttes neve, hanem Sankó zenekarként hivatkoztak rájuk.

A Bosch brutális hely volt. Bent kevésbé, de kint állandóan verekedések voltak. Bent vigyázták a rendet a helyileg akkor ismert kemény emberek, mint az Edőcs Pista, Balogh Putyu, és ökölvívó társaik. Azzal viszont nem foglalkoztak, hogy mi zajlik odakint. Félelmetes volt. Direkt látogatták az ilyen helyeket a verekedős srácok. Ha átment egyik kerület kemény magja egy másikba, ott biztos, hogy kitört a balhé. Ezek az emberek verekedni mentek, nem a koncertek érdekelték őket.

Radics Béla, Falusi Lajos és Havasi József 1962-ben Balatonföldváron. Forrás: Havasi József archívuma

Hoztál nekem néhány fényképet. Mesélj erről a balatoni fotósorozatról.

Volt egy négy személyes sátrunk, amit minden nyár elején levertük Balatonföldváron a kempingben. A család tagjai, családunk barátai és a mi barátaink mintegy rotációban használtuk nyáron hetekig, hónapokig. Lementünk vonattal, és „melegváltásban” adtuk át egymásnak az úgynevezett „nyaralót”. Anyukám – amikor lent volt velünk – koszt-kvártélyt biztosított.

Az egyik képen hárman látszunk, Radics Béla, Falusi Lajos és én. Falusi Lajos Béla osztálytársa volt a Mü. M 26-os Iparitanuló Intézetben, ahol lakatos szakmát tanultak. Lajossal együtt fociztam a Magyar Acélárugyár kölyök-, majd ificsapatában. Hárman össze voltunk ragadva a zene miatt. Béla ajánlotta, hogy Veress Sándor dzsesszgitároshoz menjek tanulni, akihez ő is járt korábban egy rövid ideig. Béla is tanított, de ő már célirányosan, tényleges zenekari számok ritmuskíséretére. Állandóan összejártunk, egész nap náluk voltam, gyakoroltuk. Az anyukája halk szavú, tündéri asszony volt. Imádta a fiát. És azokat is szerette, akit Béla meghívott a lakásukba. Minden jóval ellátott engem is, mintha Béla tesója lettem volna. A későbbiekben sem volt gond abból, hogy a zenésztársak, haverok állandóan a szűk lakásukban voltak, mindenkihez kedves volt. Béla apját viszont nem ismertem, akkor már nem élt, amikor mi haverok lettünk, és soha nem is került szóba.

Béla saját zenekart akart alapítani, megmutatta a ritmuskíséret fortélyait, aztán egész nap, kifulladásig gyakoroltunk. Összeállt annyi dal, hogy azzal már koncertezni is lehetett, és megalakult az együttes: Radics Béla szólógitár, Havasi József ritmusgitár, Barát Dániel alt szaxofon, Csonka Béla dob. Repertoárunkban a Johnny and the Hurricanes és a Shadows együttes számai szerepeltek, szignálunk a Tell Vilmos nyitányának feldolgozása volt.

Az első koncertünk a Folyam- és Kavicskotró Vállalat kultúrtermében volt. Néhány felléptünk egy pestújhelyi művelődési házban is, ahol a dobosunk ismerte a vezetőt. Gázsit nem kaptunk, de nem is érdekelt minket. A közönség és az átélt siker viszont annál inkább.

Mikor lehetett ez?

A fotók hátlapján édesanyám kézírásával van egy 1961-es és egy 1962-es dátum is, de elnézve a testi fejlettségi szintünket, ez a sorozat inkább 1962-ben készülhetett. Szerintem már ez év őszén játszott a zenekar. Azt, hogy Béla gitározott a Magyar Acélárugyár Big Bandjében, csak jóval később hallottam, igazából nem tudom, hogy a mi kis próbálkozásunk ez előtt, vagy után lehetett.

Tudom, hogy van jelentősége az időpontnak, de bizonytalan vagyok, hogy a zenekarunk 1962-ben, vagy 1963-ban működött-e. De az biztos, hogy a megmaradt fotósorozaton látható nyári üdülést követő tanévkezdetkor már játszottunk együtt. Az a kérdés, mikor készültek a fotók, de nekem inkább az 1962-es év rémlik.

Havasi József 1962-ben Balatonföldváron. Forrás: Havasi József archívuma

Milyen volt a zenekari cucc?

Bélának volt egy lefelé szűkülő trapéz alakú hangfala, ami mindkettőnk számára biztosított külön lehetőséget erősítésre, és a gitárjaink becsatlakozására is. Ez szerintem házilag épített cucc volt. A két oldalán elhelyezett hordozó fülek segítségével kézben tudtuk vinni bárhova, bármilyen járművel. A két gitáron kívül semmi más nem volt erősítve, ének nem volt, instrumentális számokat játszottunk. Bélának ekkor már elektromos lapgitárja volt, de már nem emlékszem, milyen fajta és hogy honnan szerezte.

Milyen ember volt ekkor Radics Béla?

Magas, nyúlánk termetű, jó kiállású fiatalemberként jellemezném. Rendkívül barátságos, rokonszenves, megnyerő modorú, kimondottan jólelkű ember volt, és maradt számomra. Nagyon szeretett olvasni és életre-halálra gyakorolt már akkor is. Apám alkoholos állapotban való viselkedése miatt mindig is gyűlöltem az alkoholizmust, szóba sem jöhetett volna, hogy olyan emberrel barátkozom, aki iszik. De ez akkor Bélánál fel sem merült.

Hogy lett vége a zenekarnak?

Összesen három, vagy négy fellépésünk volt, de egy idő után elfogytak a lehetőségek és szétszéledtünk. A továbbiakban is nagyon sokat gyakoroltam, de már akkor felismertem, hogy nem vagyok tehetséges. Szorgalmammal igyekeztem pótolni a pótolhatatlant, és nem szakadtam el a zenéléstől még évekig. És a barátságunk is megmaradt Bélával. Később jártam a koncertjeire is.

Emlékszem például arra az Atlantis-bulira a József Attila művházban, ahol már valami súlyos gond lehetett Béla és Neményi között. Béla egyszerűen nem akart már ezen a koncerten fellépni, otthon maradt, pedig teltház várta a zenekart. A szervezőknek kellett átmenni érte a szemben lévő Vőlegény utcába, hogy rábeszéljék, ezt azért ne csinálja, hiszen a közönség már mindenek előtt rá vár, rá kíváncsi. És tényleg, odabent a közönség azt kántálta egész koncerten, hogy: „San-kó! Radics! San-kó! Radics!” Neményi biztos nem örült ennek a fajta reakciónak sem.

A József Attilában volt egyébként a legelső Nashville Teens koncert is Magyarországon, 1967-ben. Ott voltam azon a Sakk-Matt-bulin a Bem rakparton, amikor Béla a wah pedált használva játszott. Hát az egészen elképesztő volt. Bélának ekkoriban volt egy barátnője, Prüntyőke – a polgári nevét már akkor sem ismertem –, ő ezzel a pedállal aludt. Talán ő „vigyázott” az eszközre.

Radics Béla és barátnője, Prüntyő. Forrás: A Rockmúzeum archívuma.

Óriási attrakció volt az a pedál akkor. Használták a Hendrix-dalokban, de a Hosszúhajú lányban is, ami a Sakk-Matt saját száma volt.

Hogy és miért ért véget a barátságotok?

A Bolyaiban érettségiztem, majd az esti főiskolai tanulmányaim miatt egyre ritkultak a találkozásaink, 1972-ben pedig, amikor elkezdődött a tengerész pályafutásom, végérvényesen elszakadtunk egymástól. Utoljára 1976 februárjában, egy újpesti fellépésén találkoztunk.

Szomorúan értesültem az 1982-ben, harminchat évesen bekövetkezett haláláról, illetve annak számomra felkavaró, és érthetetlen körülményeiről. A közösen eltöltött éveink alatt Béla szó szerint egy korty szeszes italt sem fogyasztott.

Tiszteletem és szeretetem jeléül feleségemmel nemrég ellátogattunk Béla szülői házához, megtekintettük a róla elnevezett téren felállított szobrát. Balatonföldvár 1962 nyara, az együtt töltött évek boldog eseményei örökre beégtek emlékezetembe.

Szerző: Bálint Csaba

Nyitókép: Falusi Lajos és Radics Béla Balatonföldváron. Forrás: Havasi József archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.